Képviselőházi napló, 1910. XXXIII. kötet • 1916. november 27–február 1.

Ülésnapok - 1910-676

676. országos ülés 1916 deczember 13-án, szerdán. 97 szükségesnek, hogy a panaszbizottság hatásköre őrájuk kiterjesztessék. Mert mi az indoka, mi a létjogosultsága ennek a panaszbizottságnak % Az, hogy a katonai fel­ügyelet alá helyezett munkásság helyhez van kötve, tehát ott a munkás az ő jogait oly szabadon nem gyakorolhatja ; ennélfogva, ha ott az államhatalom nem gondoskodik ellenrendszabályokról, akkor sem szükségkép következik ugyan be, de mégis lehetővé válnék az, hogy egyes magánvállalkozók e helyzettel visszaélve, a munkásságnak ezen le­kötöttségét a munkások kiaknázására használják fel. Ezért az államhatalomnak gondoskodnia kell óvó rendszabályokról, amelyekkel ezt megaka­dályozza és a munkásság kereseti viszonyainak helyes alakulására befoly. De az államhatalomnak, amikor ezen köteles­ségét teljesiti, saját magával szemben — azt hiszem — teljesen felesleges, hogy ezt a formát válaszsza. Én, mint a magyar állam ekszponense köteles vagyok panaszbizottság nélkül is épugy gondoskodni arról, hogy annak a magyar állami munkásnak kereseti viszonyai megfelelőek legye­nek, mint köteles a panaszbizottságban az általam odadelegált tisztviselő gondoskodni a magángyár munkásának megélhetéséről. S - ennélfogva, t. ház, abszurdumnak tartom azt, hogy a minister felelőssége alatt működő állami üzemek munkássága a panaszbizottság hatáskörébe utaltassék, ahol a minister közegei foglalnak helyet. S ha részben véletlen követ­keztében az a körülmény állt be, hogy az állami bányászat munkásai a panaszbizottságok elé kerültek, épen a konkrét esetekből kifolyólag azt láttam, hogy ez csak anomáliákra vezet. Nincs közeg, amely az egyeztetésben szerepeljen. Mert, amint méltóztatik tudni, a panaszbizottság azzal kezdi eljárását, hogy a munkás és a munka­adó közt egyeztetést végez. Ezt teljes lehetet­len jól összeegyeztetni az állami adminisztráczió szempontjaival. Ki egyezkedjék azzal a mun­kással ? Azután ki képviselje a munkaadót ? Hiszen a pénzügyminister mint hatóság van kép­viselve abban a panaszbizottságban. Ugy hogy, mondom, ezen anomáliák épen azt a meggyőző­dést érlelték meg bennem, hogy technikailag is abszurdumra vezet ez a dolog, amely logikailag abszurdum. S mi titán a dolognak annak idején nem kellő megfontolása folytán az állami bányá­szati munkásokra ki van terjesztve a panasz­bizottság, igenis azzal a kérdéssel foglalkozom, hogy a kérdés technikai megoldása érdekében ezeket is ki kell venni a panaszbizottság alól, nem pedig az állami vasgyári munkásokat is oda bevonni. De ez nem zárja ki, hogy ne kelljen teljes mértékben gondoskodnunk arról, hogy az állami üzemek munkásainak helyzete megfelélő legyen. E tekintetben odáig kell mennünk, hogy közegeinknek a panaszbizottságban szerzett ta­pasztalatait érvénye'itjük az állami üzemeknél is. De ehhez nem szükséges, hogy a panaszbizottság KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. xxxm. KÖTET. Ítéljen. Ezt felelősségem tudatában nekem kell megtennem és meg is teszem. Az állami vasgyári munkások helyzete külön­ben, t. ház, ugy a háború előtti állapothoz képest, mint a mai drágaságot tekintve és a más gyárak­ban alkalmazott munkásságnak helyzetével szem­ben is teljesen kielégítő. S ez volt az oka, hogy az , ujabb időben felhangzott panaszokat és kérvé­nyeket, amelyek különben meggyőződésem sze­; rint nem az egész munkásság kívánságait tolmá­; esolták, figyelembe nem vehettem. Méltóztassék ! megengedni, hogy csak pár rövid adattal szolgál­jak ; ha érdekli Bródy képviselő urat, bővebbek­kel is fogok szolgálni. (Halljuk ! Halljuk !) Az államvasutak gépgyárában a legkedve­zőbb békeév volt a munkásság szempontjából 1-914 első fele. Ennek a legkedvezőbb első félév­nek tredményét az egész évre projicziálva, — ami a képet a munkásság javára s az általam vorandó konzekvencziák hátrányára eltolja — a munká­sok átlagos keresete, a munkáslétszámot elosztva ; a kifizetett munkabérekkel, 1885 korona volt. Ezzel szemben 1915—16-ban tisztán a kereset, , a később említendő háborús segélyek nélkül, 2134 korona. Békében a tiszta jövedelemnek 163%-át fizették az állami gyárak munkabér czimén ; 1915—16-ban pedig a tiszta jövedelem­nek 245%-át. Itt az átlagos munkásokat értem, akik között a közönséges napszámosok is benne vannak s akiknek nívója természetesen a háború alatt részben jelentékenyen csökkent, tehát munka­teljesítményük is kisebb, hiszen a tanult és begya­korolt munkások egy része helyett egészen ujak ; jöttek. A mesteremberek átlagos havi keresete az egész gyárban az 1914. év második negyedében 183 K, az 1916-ik év III. negyedében 277 »v volt. Az emelkedés tehát 51% akkor, midőn tisztvise­lőinknél a legnagyobb háborús pótlék, amit kap­tak, 35%-ot tett ki. (ügy van! Ugy van!) De ebben az 51%-os emelkedésben ismét tisztán csak a munkabérek vannak benne s nincs benne a háborús segély, amelyet szintén szocziális érzék­től vezetve a családtagok száma szerint adtam és az az órabérpótlék, amelyet a munkások átla­gára nézve fejenkint és havonkint 32 K-t tesznek ki, aminek figyelembevételével a mesteremberek átlagos keresete — az 1914. évi 183 K — most felmegy 309 K-ra, vagyis az 1914. év II. negye­: dével szemben 68%-kal emelkedett. Azt hiszem, t. ház, ha meg méltóztatik nézni a fixfizetésü alkalmazottak helyzetét ezen mun­• kasok helyzetével szemben, azt méltóztatik látni, hogy igenis e tekintetben azon kötelességeknek, amelyek reám hárulnak, megfeleltem, ez irányban a kellő érzéket tanúsítottam. (Hélyeslh jobbfelől.) Megjegyzem azt is, t. ház, hogy igyekeztem a kereseteket lehetőleg egyenlősíteni s az akkord­béreket ott, ahol a gazdasági helyzet folytán a munkások jövedelme kedvezőtlenül alakult volna, emelni akkor is, amikor az a rideg, raczionális üzleti politikával megegyeztethető nem lett volna. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom