Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-660
90 660. országos ülés 1916 szeptember l3~án, szerdán. az olasz külügyminister magatartása szükségessé tett. Márczius 28-án jelentette ki tehát báró Burián, hogy a monarchia hajlandó Tirolnak olasz részébői területi engedményt adni. S midőn báró Sonnino preczize kívánta a területet tudni, ez április 1-én, tehát pár nap múlva megtörtént. Eddig tehát három nyilatkozattal állunk szemben: az elvi nyilatkozat márczius 9-én s a konkrét nyilatkozat márczius 28-án és április 1-én. Ebben a három nyilatkozatban semmi fokozása az ajánlatnak nincsen, roert hiszen azt az ajánlatot tettük meg, amelyet elsősorban kilátásba akartunk venni és vettünk mint területi engedményt kilátásba. Már most, tisztelt ház, április 1-től április 11-ig tart, amig érdemleges választ kapunk az olasz külügyministertőL Április 11-én küldi el azt a hirhedt válaszát, amelynek leglényegesebb pontjait mai felszólalásomban már emiitettem és amelyikkel szemben mi folytatjuk az alkudozást, folytatjuk attól a kívánságtól áthatva, hogy, ha csak egyáltalán lehetséges, megegyezésre jussunk és folytatjuk ugy, hogy első válaszunkban, április 16-án teszünk engedményt a Trento határvonala tekintetében, vagyis valamivel nagyobbra jelöljük meg az Olaszországnak átengedendő területet. Mellesleg megjegyezve, április 18-án ujabb előzékenységet tanúsítunk, amidőn kilátásba helyezzük, hogyha az azonnali átengedés nem lehetséges is, de már a háború alatt bizonyos előkészítő munkálatok folyamatba tételéhez hozzálátunk. Miután pedig az olasz külügyminister ur részéről tulaj donkép mindig csak annak hangsúlyozását kapjuk, hogy ezek elégtelenek s ő az eszme, sere további fonalán, habár egyes kisebb dolgokban bizonyos engedékenységet helyez is kilátásba, lényegileg április 11-iki álláspontjához ragaszkodik, mi április 28-án válaszolunk báró Sonninónak április 22-én tett bosszú, érdemleges fejtegetésére, amelyben ismét nagyon koncziliáns hangon veszi fel a külügyminister ur az eszmecsere fonalát és főleg Albániára vonatkozólag ujabb engedményt helyez kilátásba. A következő lépés május 4-én és 5-én történt, tehát két nappal Gorlicze után. A gorliczei diadal után ajánlunk fel határkiigazitást az Isonzó mentén, ajánljuk fel bizonyos olasz kívánalmak teljesítését Triesztre vonatkozólag és ajánljuk fel Albániára vonatkozólag a monarchia desinteressement-ját. Ez az igen súlyos további engedmény tehát három nappal a gorliczei diadal után történt. Ezután még egy fontos lépés történik május 10-én. Május 10-én ugyanis a mi nagykövetünk pozitív tudomást nyer arról, — amint ezt a külügyministernek jelenti — hogy báró Sonnino sem a királyt, sem ministertársait a mi engedményeinkről nem informálja hiven; ennek folytán arra a lépésre határozta el magát, hogy együttesen a német birodalom nagykövetével papirosra teszi és még némileg kiegészíti és kibővíti eddigi engedményeinket és ezt a két nagykövet által aláirt iratot a megfelelő helyre eljuttatja. Ez a lépés — legalább bajos volna azt hinni, hogy nem ez — frappáns eredményre vezetett. Véleménykülönbség jelei mutatkoznak az olasz kormányban. Az olasz kormány lemond; előtérbe lép egy olyan államférfi ministerjelöltsége, akiről feltehettük, hogy egy Olaszországra nézve ennyire fényes ajánlatot nem fog visszautasítani és aki mellett tüntetőleg állást foglal az olasz kamara többsége. Méltóztatnak a látogatási tüntetésre visszaemlékezni. Most, t. ház, az olasz ministerválság bekövetkeztekor, még egy további lépést tettünk, amennyiben egy szerződés-tervezet készült és római nagykövetünk felhatalmazást nyert arra, hogy azt a kinevezendő olasz kormánynak átnyújtsa. Ez a szerződés-tervezet nem jelentéktelen részletekben megint valamivel még tovább megy, mint addigi ajánlatunk. Ezt a szerződéstervezetet azonban az olasz ministerválság lefolyása folytán május 17-én már az újból kinevezett Salandra-kormány külügyministerének, báró Sonninónak adja át nagykövetünk, aki arra nem válaszolt. Ott fordult elő az a bizonyos »monolog« kifejezés is. Május 23-án, a hadüzenet napján, csak annyit közöl, hogy ez az ajánlatunk elkésett. Ez, t. ház, száraz előadása a tényeknek. Már most kérdem: fedik-e ezek a tények a t. kéjrviselő urnak azt a vádját, hogy mi halmoztuk az ijedtség hatása alatt az ajánlatokat akkor, amikor katonailag rosszul állottunk ? és sohasem kedvező pillanatban tanusitottunk engedékenységet í Hát nem ugy áll-e a dolog, hogy mi a tárgyalásokat folytattuk a katonai helyzetre tekintet nélkül azon időtől fogva, amidőn azok folyamatba tétettek, tulaj donképen márczius 23-ikától fogva — akkor hivott fel minket báró Sonnino arra, hogy tegyünk propozicziót — abban a mederben és abban az ütemben, amint azt a tárgyalások természete magával hozta ? (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) És ha fokoztuk a dolgot, ha bizonyos intenzivitással igyekeztünk ismételt engedményekkel czélt érni : ez történt a gorliczei győzelem után és történt egy olyan pillanatban, amikor reményünk volt arra, hogy a békés megoldás barátaiból fog Olaszországban kormány alakulni. Azt hiszem, t. ház, ép oly kevéssé érdemli meg a külügyminister ur azt a vádat, hogy az ajánlatokat mindig rossz pillanatban tette, (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) mint ahogy, engedjen meg a t. képviselő ur, az objektív szemlélő bajosan fog egyetérteni azzal a vádjával, hogy ez a becsületes, derék Sonnino szeretett volna bennünk bizni, de nem tudott bizni a mi álnok külügyministerünkben. (Élénk derültség a jobboldalon.) Gr. Andrássy Gyula: Nem mondtam soha, hogy Sonnino meg akart velünk egyezni. Ellenkezőleg, tudom, hogy Sonnino a háborút akarta nagyon régen. Ezt meg is mondtam beszédemben. Gr. Tisza István ministerelnök: Mégis, ha tudja ezt a képviselő ur, akkor ez nehezen egyeztethető össze beszédje tenorjával, és nehezen egyeztethető össze azzal a Burián külügyminister ur ellen kiélezett váddal. A képviselő ur egyenesen
