Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-660

8^ 660. országos ülés 1916 szeptember 13-án, szerdán. inas arra, hogy már ezidőszerint konkrét eszmecsere indulion meg az emiitett czikk alapján. Méltóztatnak visszaemlékezni, hogy augusztus 28-án már az első szerb offenzíva után voltunk, amely legalább egy időre bizonyos szerb területet a mi ideiglenes katonai birtokunkba juttatott. Ezután augusztus 28-ától fogva hosszabb szünet állt be a tárgyalásokban. Ebben a szünetben azonban két esemény játszik közbe. Az egyik a mi második szerb offenzivánk, amely szeptemberben kezdődött, október második felében jelentékenyebb haladást tett, ugy hogy november derekán már tetemes, tekintélyes szerb terület volt a birtokunkban. A másik San-Giuliano márkinak októberben bekövetkezett halála és az ő helyének báró Sonninóval való betöltése, ugy hogy a tárgyalást deczember 12-én, tehát legalább is két hónappal a mi szerb területen való előhal adásunk megkezdése után már az uj olasz külügyminister kezdi meg. Mindjárt ennél az első tárgyalásnál szembeötlik a ránk nézve nem kedvező változás. Hogy egy csak inkább szimptomatikus jelenségre utaljak, az olasz kormánynak a háború kitörésekor tett nyilatkozataiban, épen abban a nyilatkozatában is, amelyikben a semlegesség mellett foglal állást, hivatalos jegyzékben kifejezi az olasz külügyminister, hogy az olasz kormány mindig a legjobb emlékben tartotta meg Ausztria-Magyarországnak Olaszország utolsó háborújában tanúsított barátságos magatartását, az uj külügyminister pedig az eszmecsere során már sérelmeket és fegyvereket kovácsol magának a monarchiának ugyanezen háborúban Olaszország ellen tanúsított magatartásából. Ez azonban csak inkább szimptomatikus jelentőséggel bir. Fontosabb a másik. Amint méltóztatnak látni, hogy amig San-Giuliano marid nemcsak nem tett kifogást ez ellen, hogy Szerbiával a háborút megkezdjük a kompenzáczió kérdésének letárgyalása előtt, — sőt augusztus 28-án is azt mondja, nem megy be a kérdés tárgyalásába, mert nem látszik érettnek a dolog arra, hogy most tárgyaljuk •— addig báró Sonnino deczember 12-iki első jegyzékében azt az állítást koczkáztatja meg, hogy tulaj donképen a szerb offenzíva kezdete előtt kellett volna a kompenzáczióra nézve megegyezésre jutni és hogy az olasz kormány messzemenő türelemről tett tanúbizonyságot akkor, amikor nem tiltakozott a szerb hadműveletek megkezdése ellen. T. ház ! A szeptember 12-iki jegyzéket gróf Berchtold meglehetősen röviden intézi el azzal, hogy ráutal a háború bizonytalan esélyeire,amelyek között ma még a legjobb akarat mellett sem bir idevágó tárgyalásra szubsztrátumot találni és miután ezekben a napokban következett be Szerbiából való visszavonulásunk, ez a kérdés — egyidőre legalább — megint hallgatásba merült, ugy hogy az ember azt gondolhatta volna, hogy az olasz kormány ujabb szünetet állit be a tárgyalásokba. Ez a szünet azonban csak rövid ideig tartott. Bizonyos előzetes szóbeli puhatolódzás után január 11-én újból fellép báró Sonnino a maga kívánságaival és akkoT már szint vall abban a tekintetben is, hogy nézete szerint kompenzácziós tárgyul csak olyan terület szolgálhat, amely a monarchia birtokában van; felveti tehát azt a kérdést, amely kérdés eddig csak mintegy a levegőben fügött, amelyre nézve csak bizonyos czélzások történtek, t. i. a monarchia területi megcsonkításának kérdését. Hogy erre nézve hogyan gondolkozott gróf Berchtold külügym;nister, azt igen könnyű lesz bebizonyítani, (Halljuk! Halljuk!) mert augusztus 21-én bizonyos olyan jelek láttára, melyek után Ítélve nem tarthattuk kizártnak, hogy ez a kérdés eszmecsere tárgyává tétetik, azt az utasítást adja báró Macchio nagykövetnek, »ha azonban a minister a Trentinónak vagy a monarchia valamely más területrészének átengedésére czélozna, utalnia kell ekszczellencziádnak arra, hogy az ilyen propoziczió semmi szin alatt sem vezethet a kívánt eredményre.« Azután mikor újból aktuálissá válik a kérdés a deczember 12-iki demarche után, deczember 13-án kelt utasításában, tehát egy későbbi stádiumban, báró Macchio újból azt az utasítást kapja, hogy »szó sem lehet arról, hogy az e tárgyban folytatandó megbeszélés, amint azt Avarna herczegnek a nemzeti aspirácziókra tett czélzásaiból feltehető, a monarchiához tartozó valamely területre is kiterjedjen*. Amikor január 11-én gróf Berchtold közvetlenül szemtől szembe találta magát ezzel a követeléssel, akkor sem hallgatta el megütközését e felett a követelés felett és akkor használta azt a bizonyos, a t. képviselő ur által czitált kifejezést, mely szerint aligha lehetne ezen az alapon megegyezésre jutni. Időközben közbejött a minister változás és körülijeiül ugyanezt a magatartást tanúsította a következő beszélgetésnél már gróf Berchtold utóda is, mert amidőn Avarna herczeg nagykövet e kérdésre január 17-én visszatér, akkor már az uj külügyministert találja állásában. Itt tulajdonképen a két hosszú beszélgetést kellene felolvasnom, hogy állításomat bebizonyítsam, de inkább kérem a ház bármelyik tagját, méltóztassék ezt a két hosszú beszélgetést elolvasni, hiszen a Vöröskönyvben megvan. Természetesen minden beszélgetés magán viseli az azt folytató egyén egyéniségének bélyegét, de a monarchia magatartására vonatkozólag semmiféle olyan fordulat ebben az ujabb beszélgetésben nincs, amely az olasz külügyminister úrban azt a meggyőződést ébreszthette volna, hogy be akarják őt csapni, amint a t. képviselő ur mondta és hogy a monarchia magatartása megváltozott. Tisztelt ház ! Ezután folyik az eszmecsere január 29-én és február 11-én tovább. Mindössze tehát négy beszélgetés : január 11., január 17., január 29. és február 11., egy még gróf Berchtolddal, három már báró Buriánnal. Ebben a négy beszélgetésben egyértelmüleg hangsulyoztatik, hogy a monarchia területéből való átengedésről aligha lehet szó. Sehol ki nem mondatik, hogy soha, semmi körülmények között, semmi esetre. Sehol ez a kérdés végleges visszautasítás-