Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-659

szeptember 12-én, keddett. 40 659, országos ülés 1916 meg nem illetik. Ennélfogva annak alapfeltétele, hogy oly messzemenő jogi és adózási kedvez­ményben részesíthessük a szövetkezeteket, aminő­ben feltétlenül részesitendők, hogy azt a nagy közgazdasági feladatot, melyre hivatottak, a jövőben feltétlenül betöltsék: ennek első alap­feltétele szövetkezeti törvényhozásunk reformja, a szövetkezeti jogrendnek a modern viszonyok­nak megfelelő oly alapon való reformáláaa, mely biztosit] a, hogy a szövetkezet szó nemcsak szó lesz, hanem valóságos fogalommá fog válni. (Élénk helyeslés balról.) Azt hiszem, ez az idő nemsokára be fog következni. Mindaddig, méltóztassék el­hinni, bizonyos tartózkodás indokolt és szük­séges. Ez a szempont vezetett akkor is, mikor 1912­ben az 1909-es törvényt életbe óhajtottam lép­tetni. Akkor azt a kedvezményt, mely bizonyos szö­vetkezetek nyereségét az üzletrészek 6%-a erejéig adómentesitette, ahhoz a feltételhez óhajtottam kötni, hogy e kedvezményt csak oly szövetkezetek vehetik igénybe, melyek valamely, a kormány által elismert központ kötelékébe tartoznak. Eltekintve attól, hogy magát a központ fogalmát a szövetke­zet fogalmától jóformán elválaszthatatlannak tar­lom, igazán nem tudok elismerni oly alakulatot szövetkezetnek, amely nem sorakozik egy altru­isztikus központ mellé. Azt tartom, hogy a szövet­kezeti ügy modern fejlődésének ez tulajdonképen legjellegzetesebb alapvonása. Mondom, eltekintve ettől, azért tartottam ezt szükségesnek, mert azt képzeltem, hogy ezen központoknak megfelelő megválasztásával olyan orgánumokkal fogunk ren­delkezni, amelyek biztosítják azt, hogy ezeket az adókedvezményeket csak olyan alakulatok vegyék igénybe, amelyek igazán megérdemlik a szövetke­zet nevet és ezekec a kedvezményeket. Már az 1912. évben azonban, midőn a törvény végrehajtása iránt tárgyalások folytak, de azóta is meg kellett győződnöm arról, hogy olyan különfélekép fogják fel ezeknek a kor­mány által elismerendő központoknak jelentősé­gét, jellegét és természetét és hogy olyan nehéz feladatot vállalnék magamra, ha ilyen közpon­tokat ki akarnék jelölni, hogy akkor, midőn már ezen törvényjavaslat benyújtása után az érdekeltség körében megnyilvánult az az óhaj, hogy ezeknek a kedvezményeknek ehhez a köz­ponthoz való kötését megszüntessem: igenis magam is megfontolásra érdemesnek találtam a kérdést. Es rájöttem arra, hogy csakugyan a mai viszonyok között, — miután azt a czélt, ugy láttam, alig tudnám elérni, amennyiben aligha tudnám ezt a kedvezményt csak olyan központokhoz kötni, amelyek nézetem szerint feltétlenül megfelelnek azoknak a követelmé­nyeknek, amelyek 1912-ben előttem lebegtek — mondom, beláttam, hogy helyesebb lesz a tör­vényhozásnak oly megoldást javasolni, hogy el­tekintsünk attól, hogy ezeket a kedvezményeket csak azoknak a szövetkezeteknek nyújtsuk, amelyek bizonyos, a kormány által elismert KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. központok kötelékébe tartoznak, hanem e helyett igyekezzünk ezen központok kritériumát meg­állapítani és nevezetesen megállapítani azt, hogy ezek minő tőkével dolgoznak. így keletkezett az a módosítás, amely a t. ház előtt meglehetős ismeretes, amelyet a munkapárt körében is ismertetni szerencsém volt és amelyet a t. előadó ur a részletes tár­gyalás során lesz szives benyújtani. Ezen módo­sításom szerint bizonyos olyan feltételek, ame­lyekhez ma köti az 1909 : VIII. t.-cz. 19. §-a azt, hogy ezen kedvezményben a szövetkezetek részesüljenek, bizonyos olyan kritériumok, mint teljesen feleslegesek, elejtetnek, hogy az üzlet­részek miből állanak és hogy mire terjed ki a szövetkezet működése, hanem ahelyett az kíván­tatik meg, hogy az illető szövetkezet tisztán altruisztikus intézmény legyen, amely csak tag­jaira terjeszti ki üzletét. Másrészt azonban szükségesnek tartottam az idegen tőke fogalmának meghatározását és azt, hogy dolgozhatnak-e ezen szövetkezetek ide­gen tőkével vagy nem, mivel azt tapasztaltam, hogy e tekintetben épen az 1909-iki törvény rendelkezései bizonyos zavart hoztak be a köz­véleménybe, amely zavarnak tanújelét adták a t. képviselő urak is felszólalásaikban. Abból a körülményből, hogy míg a jelenleg érvényben álló törvény ezt a kedvezményt ahhoz a feltételhez köti, hogy az illető szövetkezet üz­leti tőkéje a tagoknak egy bizonyos befizetéséből áll, addig az 1909-iki törvény ezt a nomenkla­túrát megváltoztatva, nem az üzleti tőkét, ha­nem az üzletrészek befizetését köti ezekhez a részletekhez: ebből sokan és ugy látszik, a m. kir. közigazgatási biróság is azt a következ­tetést vonták le, hogy ez a módosítás azt jelen­tette, hogy a törvényhozás szakítani akar az eddigi állásponttal, hogy ezek a szövetkezetek ezt az adómentességet csak akkor igényelhetik, hogyha idegen tőkét nem alkalmaznak. (Helyes­lés jobbfelöl.) Amint méltóztatnak tudni, ma ezt a következtetést vonták le, ez a következtetés azonban nem helyes. Ma, amint méltóztatnak tudni, az a jogállapot, hogy e szövetkezetek ezt a kedvezményt csak akkor igényelhetik, ha ide­gen tőkét igénybe nem vesznek és a közigazga­tási biróság kimondta, hogy idegen tőke igénybe­vételének nem tekinthető az, ha ezen szövetke­zetek a tagjaik által beszolgáltatott árukra bankszerű előleget vesznek, vagy pedig hogyha akár kölcsön, akár váltók leszámítolása utján pénzt szereznek olyan szervezetektől, amelyekkel szervezetszerű összeköttetésben vannak. Ez a mai jogállapot. Nagyon sajnálom, hogy az 1909-iki törvény­nek äZ a módosítása, amely az üzleti tőke helyébe az üzletrészt tette — mert az eredeti javaslatban szintén üzleti tőke volt — nem a plénumban, hanem a pénzügyi bizottságban történt és igy tulajdonképen irott nyoma annak nincs, hogy ez a módosítás miért történt. Hogy azon-

Next

/
Oldalképek
Tartalom