Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-666

360 666. országos ülés 1916 s — az aboliczionisták álláspontja az, hogy a halálos ítéletet kimondani lehetetlenség, — de tény az, hogy a javítás elmélete az irányadó. Azt hiszem, ma már elkéstünk vele és azt akartam megállapítani, hogy nem vagyunk eléggé nevelve, sőt hogy igy fejezzem ki magamat, el vagyunk nevelve, semhogy ma már kisebb büntetési paragrafusokkal és rendeletekkel czélt tudnánk érni. Elveszítettük azt a biztos bázist, amelyen az erkölcs áll. A háború előtt erkölcstelenséget tapasztaltunk, amelyet a háború csak fejlesztett, odáig, hogy ma már én a bűnösöket nem a kicsiknél keresem, hanem magasabban, ott ahol már sokszorosan Ítélem őket el. (Helyeslés balfelöl.) Mindezen okokon kívül különösen egy okot látok, amely igazolja álláspontomat. Ez az ok az, hogy a mi szerencsétlen közjogi viszonyunk folytán a kormány nem tud a közszükségletekről gondoskodni. Ez mindenesetre megállapítható tény, sőt a házban a kormány részéről is történtek olyan nyilatkozatok, amelyekből le kellett szűrnünk azt a szomorú tényt, hogy mi nem makszimálhatunk, mi az ország lakossága részére nem biztosithatunk bizonyos élelmiszereket, mert Ausztriával való közjogi viszonyunk folytán ezzel az ő belső ügyeikbe avatkoznánk be. Tény az, hogy amikor a makszimálás elhatároztatott, a makszimált áru Magyarországon hirtelen eltűnt és megállapítottuk, hogy ugyanakkor, amikor a disznóhúst nemcsak Budapestre, hanem — elég helytelenül, hogy ez nem egyszerre történt — lassanként az egész országra makszimálni kezdtük, azt vettük észre, hogy az áru óriási tömegekben Ausztriába vándorol ki. Konczedálom, hogy Ausztria belügyeibe való belenyúlást jelentene, ha azt követelném, hogy az ilyen makszimálás és hasonló iutézkedés egyöntetűen történjék Ausztriával, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a kormány intézkedéseivel nem érhetett el sikert, mert az ország határán végre is nem lévén vámsorompó, gazdasági önállóságunk hiányában az áru egyszerűen átvándorolt Bécsbe, ahol zsír, hus és búza legalább is oly mennyiségben van, mint minálunk, Németországban jíedig mindezek a termények még sokkal olcsóbbak, mint nálunk, akik nyerstermelő ország lakosai vagyunk. Mindennek a szerencsétlen közjogi kapcsolatunk az oka. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldahn.) Ma tulajd önképen kár hosszabban beszélni erről, amin segíteni ma nem fogunk. De rá akartam erre mutatni, mert én másutt is kerestem a drágaságnak és hiánynak okait, amelyekről előttem szóló t. képviselőtársam beszélt. 0 különösen azt sürgette, hogy a rendeletek végrehajtását vegyük komolyan a visszaéléseket toroljuk meg és fokozzuk a közönség fegyelmezettségét. A rendeletekre nézve azt kell még mondanom, hogy épen ezeknek nagy és zűrzavaros tömege az oka sok hajnak, mert a legzeptember 26-án, kedden. jobb akarat mellett sem tudja magát még a szakember sem kiismerni. Azt mondja az igen t. előadó ur, hogy ellenségeink nagy gazdasági támadásával szemben nekünk is meg kellett tennünk minden ellenintézkedést. Csakhogy mi ezekkel nagyon elkéstünk, mert amint Csermák Ernő t. képviselőtársam mondta, amikor ellenségeink egész arzenáljukat felvonultatták, mi teljes készületlenségünkről tettünk tanúbizonyságot (Igaz! Ugy van! balfelöl.) és ugy a külügy, mint a hadügy, mint a belügy terén mindig csak utánakullogtunk az eseményeknek és épen késedelmességünk miatt nem értünk el eredményt. A kormány most tárgyalás alatt lévő 5. jelentése sem azt bizonyítja, hogy mi megtettük volna az ellenintézkedést, hanem azt, hogy teszszük folytatólag. Ezt én nem veszem rossz néven, sőt helyeslem, hogy abban a pillanatban, mikor látjuk, hogy egy intézkedéssel a helyzeten javítunk, akkor adjuk azt ki rögtön. De ezek a rendeletek mindegyikéről csak azt mondhatom, hogy elkésetten bocsáttattak ki, mert ugyanazon eredménynyel jártak, mint a központok megalkotása, t. i. nem akkor jelentek meg, mikor a szükség fejét felütötte, hanem akkor, mikor már valósággal dühöngött. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A rendeletek megismerése egy egész külön szaktudomány, bár el kell ismernem, hogy ezekben a rendeletekben könnyebben tudtuk magunkat tájékoztatni; a nagy konglomerátumban most sikerült egy olyan tabellát kapnunk, melynek alapján bizonyos körzeten belül az egyes rendeletekre könnyebben rátalálunk. A hiba azonban ott van, hogy külön rendelkezvén a földmivelésügyi minister, a kereskedelmügyi minister és — akinek talán legtöbb baja van — a belügyminister, igen sokszor, ha nem is homlokegyenest ellenkező rendelkezéseket hoznak, de olyan rendeleteket, amelyeket a visszaélések üldözése közben a vádló és védő egymás ellen használhatnak fel és amelyek félreértésekre alkalmasak, úgyhogy félő, hogy ily módon a bűnös kibujhatik. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Szmrecsányi György t. képviselőtársam vetette fel először a szükségét annak, hogy a közélelmezés terén ugy kellene rendet teremteni és a mostani helyzetet szanálni, hogy egy külön szervet, a közélelmezési ministeriumot, állítanának fel. Érintette e kérdést előttem felszólalt képviselőtársam is, midőn egy központi szervezetről beszélt. A sajtóban is visszhangot keltett ez az eszme. TJgy látszik, a kormány maga is belátja, hogy a megosztott munkálkodás 3—4 ministerium között nem szolgálhat annyira a közérdeknek, mintha mindez egy kézben egyesittetik. Őszintén megvallva, én nem vagyok híve a központosításnak, sőt e téren szomorú tapasztalatokat szereztem. De azt hiszem, magát a vezetést egy kézben összpontosítani helyes lenne. Csak attól félek, nehogy itt megint egy uj hiva-