Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-666

356 666. országos ülés 1916 szeptember 26-án, kedden. lása, mert hiszen az iparczikkek természeténél fogva az az ármakszinram nem állhat egy-két árjelzésben, hanem itt a makszimális árakat sokszor husz-harmincz fajta és ugyanannyi nagyság szerint kellene variálni, ugy hogy azok a makszimális árak egész könyvet alkotnának. Ez nem áthághatatlan nehézség, mert hiszen látjuk, hogy van egy iparczikk: a zománczedény, amely czikk árának makszimumát ilyen módon megállapitották és kötetre menő árjegyzéket kaptunk ugyan, de ezen az utón igenis meg lehetett oldani egy iparczikk ármakszimumának a megállapitását is. Sőt tovább megyek. Azt hiszem, hogy az ipar általában nem is félne az iparczikkek ármakszimumának megállapításától, sőt akárhány olyan ipar van, amely nagy örömmel üdvözölné, ha e téren az árfejlődés mai túlzásaitól menten rend teremtetnék a piaczon. Ha bizonyos aggodalom van is ellene egyes ipari körökben, ez nem vonatkozhatik arra, hogy ilyen módon rend jönne létre a piaczon, hanem inkább arra, hogy tartani lehet attól, hogy egyes rendőri hatóságok nem értvén át teljesen ezeknek az intézkedéseknek a ezélját, az ilyen ármegállapításokat zaklató természetű eljárásokra fogják kihasználhatni. Ha azonban nem is látok elvi nehézséget az ipari czikkek ármakszimumának megállapítása tekintetében, viszont a magam részéről határozottan hangsúlyoznom kell, hogy az iparczikkek ármakszimumának megállapításától túlságosan sokat remélni nem lehet. És pedig elsősorban azért nem, mert egynéhány czikktőí eltekintve többnyire oly iparczikkekről van szó, amelyekben a fogyasztást nem a belföldön fedezzük, hanem amelyek tekintetében külföldi termékek kerülnek be hozzánk és a külföldi termékek, amelyek a jelen körülmények között csak igen magas áron csábíthatók be az országba, rontják el a piaczi helyzetet és emelik az árakat. Ennélfogva attól tartok, hogyha rá is lépnénk az iparczikkek ármakszimumának megállapítása terére, ezzel nem fogjuk a czélt elérni, mert a legfontosabb czikkek külföldi eredetükre való tekintettel az alól ki fogják magukat vonni. Legyen szabad azonban, t. ház, említenem, hogy ugy, amint Németországban is történt, a központoknak működése fog legalább is igen sok iparágban idővel bizonyos rendet teremteni, ugy a készletek helyes megosztása, mint az árfejlődés túlzásainak leszállítása formájában. Természetes dolog, hogy amikor egészen újszerű problémákról van szó, nem találták el sem - Németországban, sem nálunk az első kísérletnél mindazt, amit e téren meg kell csinálni és meg kell teremteni. Ha a most működő hadiszervezetek, amitől Isten óvjon, még néhány évig működnének, akkor bizonyára megtalálnák a módot a kérdések egészen kielégítő megoldására. Itt azonban uj kísérletekről van szó és csak fokról-fokra, lépésről-lépésre jutottak a szervezetek arra, hogy miként lehet a piaczon rendet teremteni. Ennek illusztrálására bátor vagyok kiindulni abból a felterjesztésből, amelyet a Hangya intézett a kormányhoz és amelyet a a képviselőház tagjai bizonyára ismernek. (Halljuk! Halljuk!) Én magam részéről mindig nagy barátja voltam a fogyasztási szövetkezeteknek, amelyek működését saját választási kerületemben is igen előnyös oldalról tanultam megismerni és magam részéről mindig abban a nézetben voltam, hogy ott, ahol a közvetítő kereskedelem nem okvetlenül szükséges, ahol egy fölösleges közvetítő szervet ki lehet küszöbölni, annak kiküszöbölése hasznos és közgazdaságilag helyes. Ez abszolúte nem akar alábecsülése lenni a kereskedelemnek, amelynek megvan a maga megbecsülhetetlenül nagy jelentősége oly téren, ahol azt más utón feleslegessé tenni nem lehet és nem szabad. A Hangya előterjesztéséből, amelyben bizonyos, a központok működése körül felmerült bajokról panaszkodik, vagyok bátor egy példára utalni, mert hiszen minden egyes esetet kifejteni nagyon messzire vezetne. Az előterjesztés első helyen az olaj- és zsiriparközpontra nézve azt hozza fel panaszképen, hogy a központ nem osztja fel a régi fogyasztók közt méltányosan az árut, holott illetéktelenek, akik soha ily zsirárukkal, elsősorban szappannal való kereskedéssel nem foglalkoztak, állandóan rendelkeznek bizonyos készletekkel és azokat a makszimális áron felül bocsátják áruba. Magától érthető, hogy nincs senkisem, aki az e téren így kialakult helyzetet helyeselni tudná. De mi volt ennek az oka ? Legfőbb oka az volt, hogy a magyar olaj- és zsiriparközpont, ugy amint eddig létesült, tulajdonképen csonka szervezet volt, működése csak arra terjedt ki, hogy beszerezte azokat a zsíranyagokat, amelyek ipari feldolgozásra alkalmasak, a gyárak közt felosztotta azokat, de ingerencziája arra, hogy a nyersanyaggal mi történjék, nem volt. Most azonban megalakult, vagy legközelebb megalakul a zsír- és olajközpont mellett a zsír- és olajipari hadi bizottság is, amely a minister ellenőrzése mellett sokkal messzebbmenő funkcziókkal lesz felruházva, amely a begyült zsirkészleteket, nemcsak a gyárakhoz juttatja, de meg fogja állapítani azt is, mi készíttessék, mennyi gyertya, szappan, elain, sőt azt is, hogy kik részére készíttessék és mily áron bocsáttassák rendelkezésre. Azt hiszem, Németországban is ez volt a fejlődés, hogy eleinte csak a központokat létesítettek, a nyersanyag gyűjtő szervek létesítésével próbálták a feladatokat megoldani, és csak később, ennek az esztendőnek a folyamán jutottak rá, hogy a központok kiegészítésére alakíttassanak ily bizottságok, amelyek az egész ipari ágat végig szervezik és amelynek a régi központ, voltaképen csak üzleti szerve. Ha ez az ipari hadi bizottság létesülni fog,