Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-666
066. országos ülés 1916 szeptember 26-án, kedden. 351 akkor leket megvédeni, ha minden egyes ember kötelességének tartja, hogy kellő súlyt fektessen reájuk. Nálunk általános az a felfogás, hogy pár fillérért nem érdemes veszekedni s a fogyasztók maguk tulliczitálják egymást a makszimális árakon felül való kinálatban, amivel aztán az áríejlődésterén rendes viszonyok bekövetkeztét teljes lehetetlenné teszik. Egészen ez a probléma természetszerűleg nem oldható meg, még tökéletes szervezet mellett sem. Azon az állapoton, hogy a normális szükségletnek teljes mértékben való fedezésére kellő készletekkel nem rendelkezünk, tehát mindenkinek korlátoznia kell igényeit, ezen az állapoton semmi rendszabálylyal nem lehet segiteni. Tehát csakis arra vonatkozhatik minden kritika, hogy a ránk parancsolt helyzetben mikép lehet a szükséges intézkedéseket a lehető legczélszerübben megtenni. És ha itt nem segit mindenki ahhoz, hogy az elkerülhetlen korlátozások egyenlően legyenek keresztülvive és hogy minden ember egyenlően érezze az életigényeinek csökkentésével járó korlátozásokat, akkor az a természetes helyzet áll elő, hogy időről-időre az élelmiszerellátás egész kérdése fennakadásokat mutat és ezekben a fennakadásokban, amelyek egyes körökre a szükségesnél nagyobb nélkülözéseket rónak, kell pótoltatnia mindazon hiánynak, amelynek valamiképen való pótlása minden körülmények között szükséges. A kérdés tehát az, hogy e téren mi az, amit czélszerüen követelni lehet. Nézetem szerint ez kettő : követelnünk kell először a készletek igazságos elosztását; másodszor olyan árszabályozást, amely ugyan nem lépi túl azt a határt, amelyen túl a termelés elriasztatnék, mely azonban megóvja a fogyasztóközönséget bizonyos túlzásoktól. Az elosztásra vonatkozó intézkedések tartoznak abba a körbe, amelyben a készlet-probléma megoldását kell megkísérelni. S itt kétségtelen, hogy azon intézkedések, amelyek eddig nálunk e részben történtek, sok tekintetben nem vezettek teljesen ahhoz a czélhoz, hogy a történt korlátozások valóban egyenlően és arányosan osztassanak meg a különböző társadalmi osztályok és rétegek közt. Kétségtelen ugyanis, hogy a termelőosztály, a mezőgazdaság e téren sokkal jobb helyzetben volt, mint pl. a városok ipari munkássága és az is kétségtelen, hogy a tehetősek mindig sokkal könnyebben tudtak a mi viszonyaink között hozzáférni azokhoz a készletekhez, amelyekre szükségük volt, hogy életigényeiket a régi normális nivón tartsák, mint ahogy a szegényebb lakosság hozzá tudott jutni az élelmiszereknek csak azon mértékéhez is, amelynek segítségével legalább csökkent mérvben ki tudta volna elégíteni életigényeit. Ami az egyes kérdéseket illeti, itt van mindenekelőtt a gabonaellátás kérdése, ahol ma is fennáll az az egyenlőtlenség, hogy a mezőgazdasági lakosság gabona-rácziója jóval magasabban van megállapítva, mint az ipari munkásságé; holott, ha itt különbséget lehet tenni, ezt meg lehet ugyan tenni bizonyos jobban szituált és a gabonát más élelmiszerekkel pótolni tudó osztályok között és azok között, akik nehéz testi munkával keresik kenyerüket ; de különbséget tenni mezőgazdasági és ipari munka között, ez utóbbiban kétségtelenül bizonyos elkeseredést kelt. Ezenkívül "megmarad az a lehetőség, hogy a mezőgazdasági osztályhoz tartozók a maguk házi és gazdasági szükségletét visszatarthassák ; megmarad az az állapot, hogy a vidéki lakosság a maga szükségletéről vásárlások utján maga gondoskodhat'k : ez ped ; g nrnd megannyi kapuja a visszaéléseknek, az arra irányuló kísérleteknek, hogy az árukból és a készletekből több tartassék vissza, nrnt amennyi jog sze rint az illetőket megilleti, annyival is inkább, miután a mi rekvirálási rendeletünk értelmében aki arra hivaktozik, hogy a rendeletek nem ismerése miatt nem tett eleget a megszabott intézkedéseknek, nem esik büntetés alá. (Ugy van ! Ugy van !) Nézetein szerint feltétlenül szükséges volna e téren az egyenlő elbánást mezőgazdasági és ipari munkásokra nézve legalább azon formában keresztülvinni, hogy rácziójuk egyenletesen legyen megá lapítva ; továbbá szükséges volna a szigorú, minden kibúvó nélküli rekvirálás és annak biztosítása, hogy az összes készletek, melyek a saját szükségleten felül rendelkezésre állanak, a közfogyasztás fedezésére igazán beszolgáltassanak. S itt kétségtelen, hogy nem elég az, ha ezen intézkedések csak a gabonára nézve történnek meg. Ki kell azokat terjeszteni más, elsőrendű fontosságú élelmiczikkekre is, minő elsősorban a burgonya ; sőt arról is gondoskodni kell, hogy a húsfogyasztás terén a készletek elosztása helyesebben történjék. (Helyeslés.) Erre padig, ugy hiszem, alig lehet más módot találni, mint amelyet Németország is erre nézve, életbeléptetett, t. i. a hus- és zsír jegyek behozatalát, sőt az ármakszimálást, az állatok rekvirálását s a kényszervágást is bizonyos körülmények közt mérlegelés tárgyává kellene tenni. Ugy hiszem, t. ház, hogy ezen intézkedések akkor volnának megteendők, amikor a hiány még nem túlságos mértékben érezteti magát. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt bizonyították, hogy ha elkésve léptetjük életbe a szabályozó intézkedéseket oly időben, amidőn a hiány már igen nagymértékű volt, akkor azoknak kellő hatásuk nem lehet. Azt hiszem : lényegesen jobb viszonyokat tudnánk teremteni, ha azt megelőznők s olyankor csinálnék ezen korlátozó intézkedéseket, amikor erre a kényszerítő szükség legalább oly mértékben nincs meg, hogy annak épen akkor közvetlen aktualitása forogna fenn. Melyek már most azok az intézkedések, amelyek az árprobléma körébe tartoznak ? A magam részéről egészen helytelen okoskodásnak tartom azt, mely a jelenleg fennálló makszimális árak leszállítására törekszenek. Attól tartok ugyanis, hogy ez esetben a termelők tényleg elriasztatnának attól, hogy a termelést fokoz-
