Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-665
•VNi ÓG5. országos ülés 1910 szeptember 21-én, csütörtökön. az engedmények terén továbbmenni, Hogy ez helyes volt-e, illetőleg hogy nem lett volna-e helyesebb ut hónapokkal előbb, mint gróf Apponyi tisztelt képviselő ur gondolni látszik: mindjárt a háború első időszakában engedményekkel fordulni Olaszország felé, természetesen ez oly kérdés, amelynél a bizonyítás egyikőnknek sem fog sikerülni s ahol a fantáziának tág tere van. (Ügy van! jobb felől.) En, tisztelt ház, megengedem, nincs kizárra ez a lehetőség: talán jobb lett volna. Megvallom, én nem hiszem. Mert mindazok után, amiket láttunk: azon mohóság után, melylyel az azonnali birtokfoglalás elvét állították fel, ezt nem hihetem. Azt hiszem: sokkal rosszabb lett volna; mert akkor az egész kérdés, az azonnali birtokbavétel kérdése aktuálissá vált volna már 1914 őszén s gördületbe jött volna az egész dolog még 1914 tele előtt. (Mozgás.) Hát, mondom, t. ház, senki sem tud pozitive bizonyítani; de legalább annyi plauzibilitás van amellett, hogy az engedmények korábbi megtétele nem javította volna, hanem rontotta volna a helyzetet, (ügy van! "ügy van! jobbfelöl). És, t. ház, én most már nem akarok egyéb kérdésekre kiterjeszkedni, nem akarok különösen abba a kérdésbe belemenni, amelyet gróf Andrássy tisztelt képviselő ur ma is említett, t. i. abba: hogyan és miként jött létre szövetséges viszonyunk Bulgáriával, tökéletesen igaza van a t. képviselő urnak: ez a viszonyok tartós természetéből, a Bulgária és a középeurópai hatalmak közötti tartós érdekharmóniából folyó természetes szövetség. Tökéletesen igaza van abban is, hogy a létrejött örvendetes eredmény érdemét nem foglalhatjuk le magunknak, hogy abban nagyon sokan osztoznak. Hiszen annál becsesebb ez az eredmény, mert tényleg sokan osztoznak benne: az összes érdekelt államok és nemzetek vezérféríiai vállvetve együtt dolgoztak rajta. Ez is bizonyítja azt, hogy tartós, állandó, mély gyökere van a dolognak, amely reményt nyújt annak állandó fentarthatására. (Helyeslés.) Mi sem állana tőlem távolabb, mint egy kicsinyes, szűkkeblű czivakodás afelett, hogy ebben a dologban kinek mennyi érdeme van. De engedjen meg a t. képviselő ur s ha szabad, itt leszek bátor ráutalni az ő objektivitására, természetesen nem az intencziót vonom kétségbe, de az ember a legjobb akarat mellett is ugyebár sokszor téved — ő is lát az utolsó évek fejleményeiben kedvező és kedvezőtlen momentumokat ; de a kedvezőknél sohasem a külügyi vezetésnek van érdeme, a kedvezőtleneknél pedig a hiba mindig a külügyi vezetésben van. Hát ez nem objektív beállítása a tényeknek, (ügy van! jobbfelöl.) Én azt hiszem, ha mi objektíve akarunk gondolkodni, nem hunyhatunk szemet egy nagy, egy nagyon komoly, nagyon nagy horderejű jelenség előtt és ez az, hogy nem a háború kitörésekor, hanem már a háború kitörését megelőző utolsó években nagyon sötét fellegek gyülekeztek az európai politika egén, nagy veszélyek tornyosultak a monarchia s a vele szövetséges Németbirodalom felett. Én most nem kutatom, hiszen nem a mai pillanat alkalmas ennek kutatására, vájjon micsoda különböző jelenségek okozzák ezt, de kétségtelen, hogy ebben a kedvezőtlen fordulatban igen nagy része volt annak a ténynek, hogy a monarchia hatalmának, életképességének megítélése lényegesen változott; hogy a monarchia erejébe, akczióképességébe vetett hit széles körökben megrendült. (Mozgás balfelöl.) Ez okozta, t.ház, azt az elhidegülést Romániában és Olaszországban, amelyet akkor még, különösen Olaszországot illetőleg, nem is igen sejthettünk, amely azonban a háború kitörése perczében oly aggasztóan megnyilvánult. S ez okozta a Balkánfélszigeten azt a fejleményt, amely kevéssel a mi nagy háborúnk kitörése előtt valóban igen aggasztó, igen komoly veszélyek képét tárta elénk. Ugy hogy, t. ház, ha visszagondolok a három évvel ezelőtti helyzetre, arra az időre, amikor újból szerencsém volt ezt a helyet elfoglalni, előttem kétségtelen, hogy akkor a Balkánfélsziget viszonyai a legnagyobb gondot kellett hogy okozzák mindenkinek. Olyan fejleményeket láttunk magunk előtt, melyek valószínűvé tették azt, hogy a monarchia és a vele szövetséges államok közelebbről egy nagy élethalálharcz esélyeinek lesznek kitéve. És most, t. ház, ha ennek a helyzetnek perspektívájából nézem a dolgot, ha látom azt, hogy a nagy élet-halálharcz bekövetkezett s hogy annak kitörésekor teljes erővel napfényre jutott mind Rómában, mind Olaszországban az a változás, amelyet — mondom — addig Olaszországot illetőleg legfeljebb csak sejtettünk; ha ezzel a perspektívával mérem meg monarchiánk külügyi vezetésének helyzetét és feladatait és ha megnézem azt, minő a helyzet a Balkánon ma és minő volt az 1912/l3-iki első balkáni háborúnak az ottani keresztény államokra győzelmes befejeztekor: hát engedelmet kérek, akkor én azt gondolom, hogy itt a mérleg nem lesz oly kedvezőtlen a mi külügyi politikánk részére, aminőnek azt a t. képviselő urak egyes kiszakított események világítása mellett bemutatják. (Elénk helyeslés jobb felöl.) Tisztelt ház! Nehéz küzdelmek vannak mögöttünk. Nehéz időket éltünk át, nehéz akcziókat vittünk keresztül. Ezek az akcziók nem jártak eredménynyel abból a szempontból, hogy Olaszországot és Romániát szerződésszerű kötelességük teljesítésére, vagy legalább is a béke fentartására, tisztességes semlegességre bírjuk. Nagy kérdés, hogy másnak sikerült volna-e jobb eredményt elérni. Az azonban kétségtelen, hogy ezekkel a kedvezőtlen fejleményekkel szemben sikerült — nem azt mondom: életre kelteni — de
