Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-665

326 665. országos ülés 1916 szeptember 21-én, csütörtökön. Egyesült Államok nagyon szívesen látnák, ha nekünk ott nagykövetünk volna s a tény az, hogy nekünk ott nagykövetünk nincs. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ha most ezt a dolgot annak a nagy feladatnak megvilágításában nézzük, mely a jövendő béke előkészítésében áll s nemcsak a békemozgalom megindítására legkedvezőbb pillanat kihasználásának, de a békekötési akczió legkedvezőbb lefolyásának biztosítására vonatkozik, ha ennek a feladatnak világításában nézzük ezt a mulasztást, akkor azt óriásinak kell jellegeznünk. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Hogy mi a semlegesek közt a leghatalmasabbnál, amelynek szava leginkább fog latba esni annak idején, nemcsak a békekötés ténye, hanem a békének minősége, a békénél várható előnyök vagy hátrányok tekintetében, hogy a semlegeseknek — mondom — ezen leghatalmasabb tényezőjénél, amelynél, látjuk, az ántánt az ő legjobb diplomatáival iparkodik folyton befolyást gyakorolni, hogy mi ott csak egy, a folyóügyek elintézésére rendelt ügyvivő által vagyunk képviselve, politikailag épenscggel nem: mólyen t, képviselőház,, mivel lehet ezt megindokolni? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem perszonifikácziója ez annak az eljárásnak, amely nem tudja az eseményeket megelőzni, nem tudja az eseményeket előkészíteni? (Igaz! Ugy van! balfelől.) Nem tudom, hogy a t. ministerelnök ur nem fogja-e nálam is kifogásolni, hogy a lengyelkérdést szóbahozom, amint azt t. barátomnál, Ugron Gábornál kifogásolta, de én ugy hiszem, hogy nemcsak lehet, de kell is ezt szóbahozni — csak annyit belőle, amennyi a nyilvánosság előtt áll a pozitív tényekben, vagy helyesebben szólva a pozitív tények hiányában — amikor külügyi politikánk rátermettségét karakterizálni akarjuk. Miért késik annyi idő óta, ami letelt, mióta Orosz-Lengyelország a szövetséges hatalmak birtokában van és csak Galicziámik egy kis területe az, amely az egész lengyelség feletti rendelkezés tekintetében nem áll hatalmunkban; miért késik már annyi idő óta valamely határozott megoldás, valamely olyan szónak kimondása, mely a lengyel nemzetnek biztosítékokat ad a jövőre nézve és így az abban rejlő erkölcsi és katonai erő hasznosítását lehetővé teszi? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem kell-e félnünk e dilatorius eljárás mellett, hogy Oroszország megelőz bennünket? Hogy Oroszország mond ki egy olyan szót, a mi folytonos kunktátoroskodásunk felhasználásával, amely a lengyel nemzeti szellemben levő erkölcsi töke feletti rendelkezést legalább is kétessé teszi? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) íme, három szembeötlő dolgot hoztam fel itt, nem egyes kontrovertálható részletekben, hanem nagy, világraszóló tényekben, amelyek mind odamutatnak, hogy a mi külügyi hivatalunk vezetője lehet minden tekintetben kiváló férfiú, de arra, hogy gyorsan tudjon cselekedni, hogy az eseményeket meg tudja előzni, hogy az események vezetését magához tudja ragadni, hogy résen legyen, hogy minden hatalmat a döntő akczióra felhasználhasson: ezek a tulajdonságok ő nála ezeknek a nagy eseményeknek megvilágításában teljesen hiányzanak. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Romániáról, a román dologról nem is szólok, erre visszatérek beszédem befejező részében. Már most méltóztassék a dolgot a legtárgyilagosabban venni. Mi itt állunk egy helyzetben, midőn minden hiba, sőt minden mulasztás végzetes befolyással lehet a mi sorsunkra. Mi itt állunk egy helyzetben, midőn minden katonai hiba a hadjáratot ebben a kritikus, gondolom, a végéhez közeledő szakában ellenünk döntheti el, mig a helyzet helyes megragadása biztosíthatja számunkra a végleges győzelmet. Ezért foglalkoztunk, ezért kellett foglalkoznunk a hadügyek helyes vezetésének kérdésével is, gondolom, nem minden siker nélkül. De akár sikerrel, akár nem, nagy megnyugvással tölt el bennünket az a tudat, hogy annak a kérdésnek helyes megoldása vagy már megvan, vagy legalább utón van. A másik a külügyek helyes vezetése. Attól, hogy a béke előkészítésére s a kellő pillanat megragadására meglegyen a teljes készenlét, attól ép ugy függ, vagy megközelítőleg ép ugy függ jövendőbeli sorsunk, ép ugy függ a hadjárat gyümölcseinek élvezése, vagy elvesztése, mint amennyire függ magától a hadjárattól. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) S mi azt tapasztaljuk, hogy külügyeink vezetését jellemzik oly lassúságok, az inicziativa hiányának olyan vonásai, amelyek épen ennek a feladatnak teljesítésére képtelennek tüntetik fel ezt a vezetést. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Méltóztassék meggondolni, méltóztassék nekem erre választ adni: ha ezeket látjuk, ha ezeken semmiféle bizalmas befolyás utján nem tudtunk segíteni, nem volt-e kötelességünk idejönni a képviselőház elé, s azon egyetlenegy fórum előtt, melylyel rendelkezünk, a kellő körültekintéssel, mindig annak az egy czélnak, mely köztünk közös, hogy a győzelmet és a győzelmes békét akarjuk biztosítani, nem volt-e kötelességünk mindig ennek az egy czélnak a szem előtt tartásával itten felhozott nyilvános kritika által a dolgokon javítani, a dolgok helyes kerékbevágásának vitelét „előmozdítani? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Önök nem mondhatják, hogy azok a dolgok mind kicsiségek, mind légből kapott fantáziák, hogy ezek nagy fontosság nélkül valók. Én nem kívánom önöktől, hogy azoknak az érveknek alapján, amelyeket felhoztunk — részletesebben gróf Andrássy Gyula t. barátom, most röviden összefoglalva én — nem kívánjuk önöktől, hogy azon az alapon ítéletet mondjanak. Csak azt kívánjuk, hogy tehát érezzék annak szükségét, hogy a fő dolgokat közelebb-