Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-665

G65. országos ülés l9lfí szép etedményhez, mint hogy végül arczába csapták azt a megszégyenítő kijelentést, amely igazán dramatikusan van a Vörös Könyvben leirva : C'est trop tárd ! (Élénk mozgás balfelől. ügy van ! ügy van !) Nagyon is későn jönnek az urak ezzel az ajánlkozással. Holott, ha másként vezettük volne a tárgyalást, más eredmény lett volna elérhető, (ügy van ! halfdől.) De most áttérek, t. ház, Romániára vonatkozó megjegyzéseimre. (Halljuk ! Halljuk !) Először is Romániára vonatkozólag az a kérdés merül fel, — ez csak kérdés, végleges álláspontot nem foglalhatok el ebben — hogy vájjon nem történtek-e nagy hibák, nagy mulasztások a befolyásolás, az agitáczió tekintetében. Vájjon a diplomácziai akczió a kellő időben megvolt-e erre és hogy nem ezen mulasztásoknak tulaj donitható-e az, hogy Románia elpártolt tőlünk, pedig létérdeke azonos a mienkkel (ügy van I ügy van ! balfelöl.) s ma is önmagának sirján dolgozik, mert ha véletlenül — amitől Isten mentsen s nem is fog bekövetkezni — sikere lesz, önmagát semmisítené meg ; hiszen egy győzelmes Oroszország annyit jelent, mint Románia végleges alásülyedését orosz függőségbe. (Igaz! ügy van!) Mikor a király, aki egy Hohenzollern, biztosan nem vágyódott a háborúra ; amikor tudtuk, hogy igen nagy része a politikai világnak, vezető férfiak ellenezték ezt a kalandot, akkor felmerül az a kérdés, hogy ha korábban nagyobb aktivitást fejtünk ki, nem sikerült volna-e egyensúlyoznunk azt az orosz agitácziót, azt az entente-agitácziót, amely pénzzel, a sajtó megvételével, a legkomiszabb eszközökkel dolgozott s mikor aztán mi kezdtünk bizonyos akcziót kifejteni, már olyan tért foglalt el, amelyet visszahódítani nem tudtunk. Nagy kérdés tehát, hogy nem történtek-e itt, ebben a kérdésben, már az első stádiumban is nagy hibák, (ügy van ! a baloldalon.) Azután az a kérdés, hogy helyesen jártunk-e el a későbbi stádiumban. Azt konstatálhatjuk, s magam is tudom más utakon, hogy tényleg kormányunk, a külügyminister is, a magyar kormány is, tudta, hogy nagy veszély van. Ebben Czernin se hibáztatható, mert ő is pesszimisztikus jelentéseket küldött. Kétségtelen, hogy számolnunk kellett azzal a lehetőséggel, azzal a valószínűséggel, hogy Románia meg fog támadni bennünket. Ez különösen kidomborodott és a valószínűség csaknem bizonyossággá vált a lucki szerencsétlen események után. Azelőtt javulóban volt a hangulat, de akkor, e sikertelenség után, megint megfordult a hangulat Romániában. Számolnunk kellett tehát azzal, hogy megtámadnak. És mit csináltunk ? Semmit! (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) A tisztelt ministerelnök ur azt mondja, hogy nem lehetett a nagy küzdelmektől csapatokat elvonni.Ez olyan kérdés, amelyet én ma megítélni nem tudok. Ezt csak akkor fogjuk majd megállapíthatni, ha a hadi történelem fel fogja jegyezni, hogy hol voltak csapatok és hol nem voltak. dember 21-én, csütörtökön, §17 Hogy azonban bizonyos csapataink voltak, azt bizonyítja az a tény, hogy most gyorsan nagy tömegek állnak már rendelkezésre és vonattak oda, pedig azóta sehol sem arattunk valami nagy diadalokat, amelyek megváltoztathatták volna valahol a harcztéri helyzetet. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Mindenesetre áll tehát az, hogy ha mi valószínűnek tartottuk a támadást, akkor, ha már katonailag nem tudtunk védekezni, de az evakuálást elő kellett volna készíteni. (Igaz! ügy van! a baloldalon.) Abban az esetben, ha nem volt katona a védelemre, — amiben valóban felfüggesztem véleményemet — abban az esetben hiba történt az evakuálás körül. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Szterényi József: Vagy, vagy! Gr. Andrássy Gyula: Akkor egész bizonyos, hogy fokozatosan evakuálni kellett volna bizonyos közintézményeket, levéltárakat, muzeumokat, egyes nagyobb gyárakat. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Szterényi József: Katonai vagyont! Huszár Károly (sárvári) : A rezet! Gr. Andrássy Gyula: Fokozatosan evakuálni kellett volne még abban az esetben is, ha az momentán ijedtséget okozott volna. Hiszen annak a momentán ijedtségnek, amely elmúlik, nincs nagy jelentősége, nincs az a jelentősége, amelylyel most bír a pánik. (Igaz ! Ügy van 1 a baloldalon.) Most a pánik tényleg olyan szerencsétlenség volt, hogy ezer és ezer ember tönkremenetelével járt. Ebben a pánikban tényleg nehéz volt azután intézkedéseket végrehajtani. Ez feltétlenül bizonyos. Ha tudták régen, hogy ellenséges hangulat van Romániában, ha tudták azt is, hogy katonaság nem áll rendelkezésre, akkor a legelemibb kötelesség lett volna legalább az evakuálást biztosítani. (Igaz ! ügy van I a baloldalon.) De hibák történtek szerintem — amennyire informálva vagyok — maga az alapgondolat körül is. Teljesen hibás volt az a gondolat, hogy a Maros völgyét védik és Erdély nagy részét kiszolgáltatják az ellenségnek. (Igaz.

1 ügy van! a baloldalon.) Ez annál is inkább nagj

T hiba, mert katonailag sem indokolt. Ha hosszabb is a kárpáti vonal, természetes erősségénél fogva mindenesetre kevesebb sereggel védhető meg. (Igaz.

1 ügy van! a baloldalon.) Legalább is mindenesetre könnyebb lett volna ott olyan ellentállást tanúsítani, amely az evakuálást lehetővé tette volna. (Igaz ! ügy van ! a báloldalon.) A legnagyobb hiba azonban, szerintem, a román kérdésben akkor történt, amikor elfelejtettük az egész háború alatt, hogy a katonai működést akként kell irányítani,' hogy az állandó nyomást gyakoroljon Romániára. Elfelejtettük, hogy nem lett volna szabad olasz offenzívát kezdeni, nem lett volna szabad az erőket a keleti frontról elvinni a nyugatira mindaddig, amig Románia támadása Damokles-kardként lógott a fejünk felett. (Igaz ! ügy van ! a baloldalon.) Minden erőt oda kellett volna összpontosítani, hogy olyan katonai túlsúlyt fejtsünk ki Románia közelében