Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-665
iplember 2l-én, csütörtökön. SÖ4 665, országos ülés 1916 sz< cziókkal szemben tanúsított magatartásával, tehát az osztrák viszonyokkal is. Ezért magában véve nem csodálkozhatunk azon, ha e vita az osztrák viszonyokat is érintette. De én mégsem fogom követni azokat a t, képviselő urakat, akik az osztrák viszonyoknak e téren mélyreható taglalásába mentek bele. Nem követem, mert azt tartom, hogy épen a magyar törvényhozásnak, épen a magyar képviselőháznak, amely joggal olyan féltékenyen őrködik afelett, hogy Magyarország ügyeibe senki más bele ne szóljon, amelyben joggal olyan nagy reszenzust keltett minden, a magyar viszonyokat kellemetlen irányban tárgyaló osztrák nyilatkozat: épen a magyar képviselőháznak kellene a legnagyobb gonddal tartózkodnia attól, hogy ugyané hibába esve, az osztrák belviszonyokat vegye itt tárgyalás és bonezkés alá. (Ugy van ! jóbbfelől.) T. ház ! Épen azért nem megyek bele a kérdés tárgyalásába, nem megyek bele olyan bírálatnak bonezolásába és czáfolatába sem, amely szerény nézetem szerint méltatlanul ér egyes osztrák tényezőket. T. képviselőház ! A monarchiának — mert hiszen ez közös jellemvonás itt és Ausztriában — egyik jellemző tulajdonsága az, hogy sehol sem tudnak vezető emberekről olyan roppant kíméletlen bírálatot gyakorolni, sehol sem tudnak olyan elitélőleg, olyan lenézőleg nyilatkozni, mint a monarchiában. Ha e szempontból nézzük az eseményeket, nagyon régi tapasztalatunk, hogy minden bajért, ami történik, — odaát a monarchia másik államában is — e gy es kormányférfiakat szokás felelőssé tenni. Én azt gondolom, t. ház, ebben nagy igazságtalanság rejlik. Én csak annyit mondhatok, — ezt kötelességem mond.ni — kötelességem az igazság érdekében és azért, mert a dolog természeténél fogva az a szerep, amelyet ebben az irányban játszott az osztrák ministerelnök ur, nem a nyilvánosság előtt folyt le —• hogy ő az egyéniségében rejlő lojalitással, de teljes energiával képviseli az osztrák érdekeket mindannyiszor, amidőn, esetleg bizonyos magyar érdekekkel szemben is. kötelességszerüleg képviselnie kell. T. ház ! Sajnálom, hogy e vonatkozásban a lengyel kérdés is érintetett, különösén Ugron Gábor képviselő ur által, nagyban és egészben olyan éles és egyoldalú bírálattal, amely azt igyekezett kitüntetni, hogy a lengyel kérdést minden vonatkozásban az annál közreműködő katonai és osztrák tényezők hibásan kezelték. Én azt gondolom, t. ház, a mai viszonyok között az ügynek, amely mindnyájunlinak egyenlően a szivén fekszik, nem teszünk szolgálatot, ha a kérdést ilyen modorban kezeljük. Egy nagy háborúban az életnek, a viszonyoknak súlya reánehezedik arra a lakosságra, amely e háború következményeit viseli. Egy oly területen, ahol a legkülönbözőbb hadseregek és az azokkal menő adminisztratív szervek váltják fel egymást, természetszerűleg fordulnak elő súrlódások, kellemetlenségek, de én azt hiszem, — és tartozom az igazságnak, hogy megállapítsam, hogy ezt megemlítette a t. képviselő ur is — hogy épen a mi csapataink által elfoglalt lengyel területek kormányzásánál mutatkozott az ügyszerető gondosságnak, a lengyel ügy iránti rokonszenvnek igen messzemenő bizonyítéka is és ugy gondolom, sem az igazságnak nem felelünk meg, sem az ügynek szolgálatot nem teszünk, ha a képet kelleténél sötétebbre festjük és a kedvezőtlen momentumokat legalább is inkább domborítjuk ki, mint a kedvezőket. T. ház ! Én csak arra az egyre szorítkozom — s ezt azután a legnagyobb határozottsággal állithatom — hogy nincs olyan számottevő tényezője a monarchiának, amelyik a lengyel kérdést ne a legnagyobb rokonszenvvel karolná fel és ne érezné át ennek a feladatnak egész horderejét, egész nagyságát, egész súlyát és ne igyekeznék olyan megoldásra munkálni, amely megoldás a lehetőség határai között a lengyel nemzet jogos igényeit, kívánságait tekintetbe veszi. (Élénk helyeslés jóbbfelől.) Én azt hiszem, t. ház, azt a megnyugvást, azt a reményt bátran nyújthatjuk a lengyel nemzetnek, hogy az ő törekvései a monarchia minden illetékes tényezője részéről megértő s az ügy gyei mélyen rokonszenvező gondozásra találnak. (Elénk, helyeslés jóbbfelől.) T. ház ! Most már még mellékesen kell őrgróf Pallavicini t. képviselő urnak az ellen a vádja ellen védekeznem, mintha a kormányt ugy általában a háborúval kapcsolatos feladatok megoldásánál, mint különösen a román betörés alkalmával felmerült egyes akczióinál is bárminő tekintetben pártpolitikai szempontok vezették volna. Higyje meg, hogy ez a szempont a kormánytól ezen vonatkozású ügyekben merőben távol áll. S ha a t. képviselő ur azt jegyzi meg, hogy egy, amint ő magát kifejezi, közismert abszolúte tehetetlen kormánybiztost tart a kormány csak azért, mert a tagja a munkapártnak, hát ezzel szemben ezt a méltatlanul megtámadott kormánybiztost kötelességem a leghatározottabban az őt joggal megillető védelemben részesíteni. Ez az állítólag közismert tehetetlen kormánybiztos közismerten egyik legkiválóbb tisztviselője az erdélyrészi vármegyéknek, aki egész életpályáján keresztül, mint kiváló alispán is hosszú időn keresztül működött, aki azokkal a személyi tulajdonságokkal és azokkal az ismeretekkel, amelyeket állásja megkíván, teljes mértékben rendelkezik. Hogy most azokban a szomorú napokban, amikor mindenki csak az őt ért kárt érzi, amidőn mindenki csak azt látja, hogy százezrekre menő lakosság menekül és e menekülés rendben nem folyhat le, hogy most mindenki elsősorban hibást keres magának és azt a hibást a kormá^biztosban véli feltalálni, ez emberileg nagyon érthető, de azért ennek semmi jogosultsága nincsen és én legelemibb kötelességemről feledkezném meg, ha ezekkel a, mondom, emberileg érthető, de teljesen alaptalan vádakkal szemben az erdélyi kormánybiztost az őt joggal megillető védelemben nem részesíteném.
