Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

664. országos ülés 1916 szeptember 20-án, szerdán. 299 újból bejegyezzék interpellácziójukat. Régebben is ez volt a gyakorlat. (Igazi) Azt hiszem, a t. képviselő ur is méltóztatik belenyugodni abba, amit mondtam és gondolom, kijelenthetem a ház határozataként, hogy az interpelláczió töröltetik. (Általános helyeslés.) Következik gróf Károlyi Mihály képviselő ur interpellácziója. Gr. Károlyi Mihály: T. ház! (HaMjuk! Halljuk !) Hogy egy országnak mily súlya lesz a háború után és a békekötéskor, az nem kizárólag abból fog következni, hogy fegyverei mily győzelmet arattak, hanem abból is fog következni, hogy a háború alatt politikai érdekeit miként volt képes megvédeni, (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház, nem akarok jóslásokba belemenni, de egy eventualitást, mint eventualitást mégis fel kell hoznom, azt, hogy lehetséges az, hogy ez a nagy világháború, e két európai és európántúli nagy csoportnak egymás közti versengése egy holt versenyben fog végződni, mondom, ez nem jóslás, hanem ezt mint egy eshetőséget fogom fel és ha ez eshetőség előfordulhat, akkor természetszerűleg politikailag nagyon valószínű, hogy ez a nagy tusa folytatódni fog politikai téren és a békekötéskor nem a fegyverek, de a külpolitikai tényezők fogják a versengést folytatni és fognak a hazájuknak és a szövetséges csoportoknak eredményt elérni, (ügy van! a bal- és a szélsőbal-oldalon.) Attól fog függni, hogy ebben a politikai tusában, amely a békekötéskor és a békekötés körül esetleg ki fog fejlődni, hogy ez milyen eredménynyel fog végződni, attól fog függni nagyrészt, hogy stratégiailag és politikailag mikép tudták az egyes államok a háború alatt az előnyöket megőrizni. Múltkori beszédemben igyekeztem kimutatni azt, hogy, sajnos, nálunk a külügy és hadügy, jobban mondva a katonai főhadvezetőség és a külügyi kormány közt mily nehézségek vannak és menynyire nem tudnak ezek harmonikusan együttműködni. (Ugy van/ a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezt a tételemet a beszédem után következő napokban főleg Rakovszky t. barátom és Windisch-Grätz Lajos t. barátom nagyon plasztikusan kimutatták és véleményemben, nézetemben csak megerősítést nyertem, Rakovszky t. barátom kimutatta, hogy a külügyminister maga bevallotta, hogy nincs kellőképen informálva a katonai körök részéről másrészt Windisch-Graetz Lajos t. barátom plasztikusan és frappáns módon adta elő azokat a hiányokat, azokat a fogyatékosságokat, amelyek Teschenben vannak és amelyek a főhadiszállás és a külügyi kormány közt léteznek, mondom, ezek mind megerősítettek engem meggyőződésemben. De nem tartottam volna szükségesnek ezeket a dolgokat ismételni és ismét előhozni, ha ujabb körülmény nem növelte volna bennem az aggályt, hogy a jövő külpolitikai, a jövő politikai kérdéseknél a mi külpolitikai képviseletünk és kormányunk kellőkép meg tudja-e állni a helyét, más szóval, hogy külpolitikai képviseletünk kellőkép fogja-e tudni megállni a nagy versenyt, amelyben okvetlenül része lesz. (Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ábrahám Dezső: Bajosan hiszem ! Gr. Károlyi Mihály: Az az aggályom, amelyre alludálok, abból keletkezik, hogy ugy vagyok értesülve, a ministerelnök ur lesz arra hivatva értesülésemet esetleg rektifikálni, én ugy vagyok értesülve, hogy egy ujabb intézkedés történik a hadügyek vezetése terén. (Halljuk ! Halljuk ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ugy vagyok értesülve, hogy a központi hatalmak öt országa, vagyis Németország, Ausztria, Magyarország, Bulgária és Törökország megállapodást kötöttek, amelynek értelmében a jövőben a német császárra, II. Vilmos ő felségére ruházzák át a legfelsőbb katonai feladatok teljesítését és őrá ruházzák át a katonai dolgok intézését. Ábrahám Dezső : Hadi felség ! (Mozgás a balés a szélsőbaloldalon.) Gr. Károlyi Mihály : Mielőtt tovább mennék e kérdésben, fel kell hoznom azt, amit WindischGraetz t. barátom is felhozott minapi beszédében, hogy Ő felsége még a háború előtt az 1867 : XII, t.-cz. 11. §-ában biztosított felségjogainak bizonyos részét, amely a vezérletre vonatkozik, a főhadiszállásra ruházta át, bizonyos részét; teljes mértékben átruházta az összes felségjogokat a meghódított területekre nézve szintén a főparancsnokságra. Windisch-Grätz Lajos t. barátomnak e megdöbbentő informácziójára semmifélekép válasz nem jött és a honvédelmi minister ur, aki válaszolt Windisch-Grätz Lajos t. barátom beszédére, erre a kérdésre egyáltalában még csak nem is reflektált, tehát fel kell tételeznem, hogy az általa felhozott tény megfelel a valóságnak. T. képviselőház, én nem akarok rátérni arra, hogy stratégiailag előnyös-e vagy nem, szükséges-e vagy nem az, hogy a központi hatalmak hadi vezetése egy kézben fusson össze és hogy a sok frontra való tekintettel egy ember, még pedig a német császár dirigálja ezeket az ügyeket. Mondom, ennek a kérdésnek stratégiai oldalára, stratégiai szükségére nem akarok kitérni. Lehetetlen azonban ennek a kérdésnek politikai horderejét letagadni. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Lehetetlen azt mondani, hogy egy államra nézve indifferens az, hogy uralkodója legfőbb haduri jogainak egy bizonyos részét átengedi egy másik államfőnek és egy másik államfő fog a felségjogok egy része felett diszponálni. Ez rendkívül fontos tény, mert ez gyakorlatilag annyit jelent, — ha helyes a feltevésem, ha valóban Vilmos császár fogja a vezérletet és a vezényletet gyakorolni — hogy ő fog öt szövetséges állam stratégiai kérdései felett dönteni, hogy ő fogja meghatározni, melyik front ellen fogják a legerősebb aktivitást kifejteni, ő fogja meghatározni azt, hogy melyik ellenséget verjük le legjobban, ő fogja megítélni, hogy melyik a legalkalmasabb időpont a béketárgyalásra ; ezáltal ő legfőbb hadura lesz nemcsak 38*