Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

664. országos ülés 1916 szeptember 20-án, szerdán. 297 most télvíz idején ruhátlanul állanak és az ipari czikkeknél ki van szolgáltatva mindenki, mert mig a magyar föld termékeit makszimálták,— helyesen, bár meg is tartanák országszerte — az ipari czikkek nebántsvirág, mert Ausztriából kerülnek két milliárd értékben hozzánk; a német csak fosztogasson tovább nálunk. Kérem tehát a t. minister urat, hogy ruházati czikkeket, fehérneműt, czipőt sürgősen osztasson ki. Sajnos, hallom, hogy kellő mennyiségben nem áll rendelkezésre. De legyen tekintettel arra, hogy minél sürgősebben, mert sok élet menne veszendőbe, melyet meg lehetne menteni. A felmentésekről is szó volt és gyűjtésekről. Én a felmentéseket nem sokallom; a magyarság áldozata oly rettenetes nagy, szemben az u. n. monarchiának egyéb nemzetiségeivel, hogy én ezt soha nem sajnálom. Hiszen ezért, ha kell, a kormányt tessék okolni, ha sokalják, mert hiszen ez a kormányra tartozik, és nem teszem fel, hogy olyanokat mentsen fel, akit nem illet. De biztosan tudom, hogyha valahol, Magyarországon a felmentéseket nem lehet sokalni és a felmentettek 82°/o-a osztrák illetőségű és csak 18%-a magyar. Persze ebben nem keresik a paritást a t. osztrák urak. Különösen felhívom a t. kormányt arra is, hogy az erdélyi részen felmentettekkel szemben szíveskedjék a legnagyobb méltányosságot gyakorolni. Hiszen az erdélyi részekben is, a székelyek között úgyis igen csekély számú a felmentett és azoknak is legnagyobb része olyan, akinek igen nagyszámú családja van. Most alighogy elhelyezte az illető kegyelemkenyérre azt a hat- vagy nyolcztagu családját, be kellene vonulnia és ez még nagyobbá tenné azt a katasztrófát, amely úgyis érte őket. Ami a gyűjtéseket illeti, teljesen osztozom a társadalom és a sajtó iránt kifejezett elismerésben ; minden tiszteletet megérdemel az »Az Est« és a »Pester Lloyd«, mert igazán bámulatos az az eredmény, amelyet elértek. De hiszen a sajtó minden orgánuma megteszi kötelességét. Ha azonban visszagondolok a Bukovinából és Galicziából két év előtt történt menekülésekre, akkor azt látom, hogy ott a gyűjtéseknek egészen más volt az alapja és a summája is. Akkor az osztrák nagy gyárosok és iparvállalatok, akik minden évben egy milliárdot nyernek Magyarországon, bőkezűen kivették a részüket. Hol van most azoknak az adománya és hol van azoknak a legmagasabb köröknek a pénze most, amelyek akkor megmozdultak ? Hát a székely semmi? Pedig méltóztassék elhinni, tudhatnák azok, hogy a magyarság nélkül nem állhatna meg a monarchia és a dinasztia, mert a magyarság egyedüli védőbástyája az egész nyugatnak és ha a székelység el fog pusztulni és újra fel nem támadhat, akkor vége Magyarországnak és vége a monarchiának is. (TJgy van! balfelöl.) KÉPVH, NAPLÓ. 1910—1915. XXXII. KÖTET. Részemről azt tartanám a kormány első kötelességének, hogy a magyar honvédséget és a népfelkelést, amennyire azt a hadászati viszonyok megengedik, adja vissza eredeti rendeltetésének: jöjjenek azok vissza a magyar határ védelmére és ne legyenek idegen területen. Számtalan magyar katona irt hozzám és másokhoz is és írásaikban panaszkodnak, hogy nekik ott kell sinylődniök és igen sokan, akik a hadi tengerészeihez vannak most legújabban beosztva, szintén azt irták, hogy ők mint székely fiuk hazájukat óhajtanák védeni és nem idegen területet. Kövessen el a kormány mindent, hogy ezek a becsületes székely emberek, akik két év óta ott küzdenek a lövészárkokban, jöjjenek haza a maguk földjének megvédésére. Méltóztassék elhinni, hogy a földönfutó székelységnek könytengere szinte nagyobb lesz maholnap, mint az a vértenger, amely két óv óta hullott a magyarság részéről. Ez becsületes, szorgalmas és ügyes nép ; ezt a ministerelnök ur is elismerte és ha ezeket visszahivják, ugy meg vagyok győződve, hogy rövid időn belül sikerülni fog a székelységet és földjét megmenteni. Nem kellett volna egyéb annak idején, mint az, hogy ne vették volna el az erdélyi magyarságtól, a székelységtől a fegyvert. Magam jártam a miniszterelnök urnái és panaszt tettem emiatt, hogy miért veszik el és a ministerelnök ur igazat is adott nekem és helytelenítette is ezt. Mert én bizonyos vagyok abban, hogy ha a székely polgári lakosságnak fegyvert adtak volna a kezébe, akkor minden csendőr és katonaság nélkül is ott a székely férfiak, az asszonyok és a gyermekek is meg tudták volna akadályozni ezt az orvtámadást. Gondoskodjanak legalább most arról, hogy az invázió szűnjék meg, hogy visszatérhessen a székely dicsőség és én azt hiszem, hogy a székely faj, amely ezer esztendőn keresztül oly dicsőén megállotta a helyét a nemzet és az ország határának védelmében, megtiporva bár, lelkileg még nagyobbára, dicsőbbé teszi a magyar földet. Intcrpellácziómat a következőkben terjesztem elő: (Halljuk ! Halljuk ! Olvassa) : »1. Hajlandó-e a belügyminister ur az erdólyré'szi menekültek menekülési arányairól teljes kimutatást készíttetni, hogy így megállapítást nyerjen a menekülési terület terjedelme és a menekültek száma? 2. Hajlandó-e a belügyminister ur statisztikai kimutatást készíttetni a menekült lakosság megmentett állatállományáról, hasonlóképen az elveszett állatállományról ? 3. Hajlandó-e a ministerelnök ur törvényjavaslatot beterjesztem, melyben az erdélyi menekülteket ért veszteség megtérítéséről történik gondoskodás %« — Sajnos, ezt a pontot elhagyhattam volna a ministerelnök ur kijelentése után. »4. Hajlandó-e a kormány gondoskodni arról, hogy a nyomorba jutott erdélyi menekültek ideiglenes és állandó jellegű segélyezése ugy Buda38