Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

zeptember 20-án, szerdán. 286 664. országos ülés 1916 •$ fekszenek a menekültek tömegesen oly viszonyok között, aminőkben a mi orosz foglyaink már régen nincsenek. Ha összehasonlítom azt a bánásmódot, amelyben a mi ellenséges foglyaink itt Magyarország területén az államhatalom részéről elláttatnak, azzal az ellátással, amelyben a hontalanná, földönfutóvá lett magyar alattvalók részesülnek, akkor azt kell mondanom, hogy irigylésreméltók az orosz és szerb foglyok Magyarországon. T. ház! Két korona állami ellátást kap — vidéken kapna egyet, ha t. i. megkapta volna már — egy erdélyi menekült akkor, mikor értesülésem szerint egy orosz fogoly ellátása 3 K 14 fillérbe kerül. Két koronából kell ellátnia magát, mert sajnos, még nem volt alkalom, nem volt mód a nyomor következtében sem, bizonyos rendészeti intézkedések következtében sem, hogy ezek nagyobb része munkához juthatott volna. Abba a két koronába kerül Budapest székesfőváros tömeges népkonyha ellátásának egész költsége, rezsi nélkül. Miből lássák el magukat már most ezek a jóravaló, becsületes honpolgárok, akik mindenüket elvesztve, itt kénytelenek élni? Munkához csak kisebb mértékben juthatnak. Mert akik vidéken vannak, itt a főváros közvetlen környékén, azokkal meg az a kedves dolog történik, hogy az ottani rendőri hatóság — nem akarok helyeket megnevezni, szolgálok a belügyminister urnak adatokkal is — érthetetlen módon nem adja meg az engedélyt az illető menekülteknek arra, hogy Budapestre jöhessenek itt állást keresni. Minő jogon, t. ház, minő alapon, nem tudom megérteni, mert hisz tudtommal szabad mozgási jog áll fenn és a hadijog internáltakra vonatkozhatik, de annyira talán mégsem vagyunk, hogy szabad polgárainkra is vonatkoznék. Már pedig, t. ház, a budapesti Kereskedelmi Kamara és hasonló szervezetek eléggé el nem ismerhető közreműködése folytán ezernyi munkaalkalom van Budapesten, csak egy kissé kell hóna alá nyúlni a menekülteknek, hogy munkához juthassanak. Es én teljesen értem azt a kormányzati rendelkezést, amelynek értelmében azokkal szemben, akik munkát vállalni nem akarnak, mert, sajnos, ilyenek is bőven vannak, — objektív vagyok és elismerem, — (Ugy van! Ugy van! bat'felöl és a jobboldalon.) a belügyminister ur minden olyan szigort alkalmaz, amely vagy arra kényszeríti őket, hogy munkát vállaljanak, vagy megfosztja őket attól a támogatástól, amely csak arravaló, hogy átsegítse őket azon a bajon, amelybe önhibájukon kivül jutottak. Az első kérdés tehát, amelyet a t. kormányhoz intézni bátorkodom és interpellácziómnak első pontja arra vonatkozik, hogy a t. kormány rendszert hozzon be az egész intézkedésbe; rendszert hozzon be az egész menekülő kérdésbe és emberségesen méltóztassék államilag ellátni ezeket a szegény, szerencsétlen menekülteket. Itt a képviselőházban egy segélyakczió folyik, t. ház, az erdélyi képviselők részéről azon adományok alapján, amelyeket a sajtó és a társadalom összead, amely a legnagyobb erőfeszítéssel igyekszik segítséget nyújtani ott, ahol az a legszükségesebb. Mindez aránytalanul kevés. Odaát a másik oldalon a székesfőváros lakossága emberfeletti munkát végez a menekülök érdekében. Künn a vidéken egyes hatóságok igen szép tevékenységet fejtenek ki; másutt még ma sem érkezett el az államsegély. ÍJagy csoportokban letelepedett menekülők vidéken, t. belügyminister ur, még ma sem kaptak egy fillérnyi államsegélyt sem. A nyomornak kitéve, tólviz előtt, szánalmasabb képet képzelni sem lehet, mint amikor néhány hét előtt vidéki fogalmak szerint még dúsgazdag polgárok könyörögnek néhány garasért, hogy magukat és családjukat az éhínségtől megóvják. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Másképen, mint egy megfelelő hatáskörrel felruházott kormánybiztosi intézménynyel ezen a kérdésen átjutni nem lehet. A t. kormányhoz intézendő tiszteletteljes kérésem arra is vonatkozik tehát, hogy méltóztassék egy arra hivatott kormánybiztost kinevezni, aki az egész menekülés ügyét kezébe véve, annak minden ágátbogát egységesen intézze és pedig az egész országra kiterjedőleg. (Helyeslés balfelöl.) Egy további kérésem az állami tisztviselőkre vonatkozik. A t. kormány egy igen liberális intézkedést tett a legutóbbi időben az állami tisztviselőket illetőleg, amennyiben székhelyüktől való távollétük idejére az őket megillető napidijjárandóságot számukra megállapította. De hogy miért állapította meg a menekülők számára épen Nagyvárad városáig az útiköltséget, azt nem tudom megérteni, midőn nem attól a szegény menekülő tisztviselőtől függött, hogy őt a vasút Nagyváradon teszi-e le; midőn a vasút elhozta őt Budapestre, vagy elvitte Szentesre vagy Csongrádra. Igaz, csak néhány garasnyi megrövidülés az egész, de arra a szegény menekült tisztviselőre és családjára mégis csak fontos, hogy az egész költséget megkapja odáig, ahova szállította. Sürgősebb jellegű interpellácziómnak másik része vonatkozik a menekülteknek ruhával való ellátására. Hogy minő benyomást kelt, hogy morális szempontból mily hatása lesz a lakosságra, az intelligencziára az, hogy orvosok, ügyvédek, tanárok, tisztviselők egész sora, kereskedők, könyörögni jönnek egy. ingért, egy kabátórt, czipőért, mert nem tudják magukat ellátni ezekkel a legszükségesebb ruhanemüekkel, azt talán itt a házban bővebben fejtegetnem nem kell. A sajtó bőkezűsége a legutóbbi napokban ismét 250.000 koronát bocsátott a társadalmi akczió rendelkezésére, hogy a menekülteket czipővel és ruhával lehessen ellátni. Méltó-e az államhoz, hogy ily dolgokban a társadalomra