Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-664

264 664. országos ülés 1916 s. és Maczedóniából egy illir királyságot alkotnak. Az öreg uralkodónak megengedtetik, hogy ameddig ő még él, addig viselheti a császári czimet; azután megszűnik az osztrák császárság és már csak mint illir király uralkodhatik az illető magyar király. Mindezek után mindenesetre kíváncsiak vagyunk, hogy ki irta ezt a könyvet. Magasrangu tisztek, generálisok, törzstisztek állítása szerint a szerző Kerchnawe Hugó ezredes, akit nemrég a belgrádi katonai kormányzó mellé neveztek ki vezérkari főnöknek. És itt kérdem a t. ministerelnök urat: van-e erről tudomása, és ha nincs, szándékozik-e erről tudomást szerezni, szándékozik-e odahatni, hogy ezt a könyvet Ausztriába elkobozzák és hogy e könyv olvasásától a hadsereg és honvédség tisztikarát eltiltsák. Egy nagy háborúban állunk ezer ellenségtől körülvéve és nem lehet tűrni, hogy a mi tisztikarunk feltétlen bizalmát a győzelemben egy ilyen szénnyirat lerontsa. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Amint bevezető szavaimban már említettem, nincs az az állam, amely ezt megtűrné. Kernelem, hogy az illetőnek, mint katonának, lesz annyi bátorsága, hogy bevallja a szerzőségét. Akkor majd a kormánynak lesz kötelessége odahatni, hogy az illető elvegye méltó büntetését. (Ugy van! balfelöl.) Mindezeket én tulajdonképen interpellációban akartam elmondani, de épen a ministerelnök ur felkérésére állottam el ettől, aki kérte, hogy ne jöjjünk annyi interpelláczióval, mert itt lesz ez a delegácziós vita — nevezzük így —, ebben minden katonai és külügyi kérdést szóvátehetünk. Az interpellácziókra azonban rendszerint kapunk választ a t. ministerelnök úrtól, de ha itt felszólalunk, rendszerint válasz nélkül maradunk. Tegnap itt egy közbeszólás hangzott el, hogy a ministerelnök ur csak a grófoknak válaszol. Én ezt nem mondom, ámbár mondhatnám, mert véletlenül az összes magyar pártok vezérei grófok. Ismerjük a ministerelnök urat konzervatív érzelmeiről; ismerjük, mióta megcsinálta a házszabályokat, az ő túlkapásait a kisebbséggel szemben; mindamellett kérjük, hogy ő ne csak a pártvezéreknek válaszoljon, hanem a közkatonáknak is. Amikor mi lojálisán elállunk attól, hogy mint képviselők igénybe vegyük interpellácziós jogunkat és a vita során felszólaljunk, akkor joggal elvárhatjuk, hogy mi, közkatonák is választ kapjunk. Most áttérek egy másik kérdésre, nevezetesen a nemrégen megoldott zászlókérdésre. Előrebocsátom, hogy ez a megoldás a mi pártunkat egyáltalában nem elégíti ki. Még a 67-es törvények szerint is van magyar hadsereg; a magyar hadsereg számára ott van a mi gyönyörű jelvényünk, a magyar lobogó, a czimeres magyar zászló, tessék azt használni. Mindenesetre van azonban a rendezésben jóakarat és zeptember 20-án, szerdán. haladás a múlttal szemben. Lássuk most, hogy a király ezen jóakaratát a vágrehajtási utasítás és rendelet miként teszi semmivé. Elsősorban is kijelenti a rendelet, hogy a kettős czimeres, lángnyelves zászlót csak akkor hozzák be majd az ezredeknél, ha a régi zászló hasznavehetetlen lesz, vagy pedig esetleg az ellenség kezébe kerül. Már most tudjuk, hogy békében van nekünk 102 közös gyalogezredünk és ezek parancsnokai között csak 10 magyar ezredparancsnok van. Természetes, hogy az ezredparancsnoknak kell majd jelenteni, hogy a régi zászló hasznavehetetlen és kell majd uj zászlót kérni. Én azt hiszem, hogy csak a mi dédunokáink fognak majd az első ilyen kettős czimeres, magyar lángnyelves lobogóra felesküdni. Következik a folytatás, hogy t. i. a parancsnokságoknál marad minden a régiben, szóval a parancsnokságoknál a háborúban és a gyakorlatokon megmarad a régi fekete-sárga lobogó. Megmarad ugyancsak a közegészségügyi katonai intézeteknél. Megmaradnak a fekete-sárga jelvények a legénységnél, a törzsnél, a vasúti parancsnokságoknál és hasonló helyeken. Tehát végeredményben a zászlókérdés rendezésének a gyakorlatban sehol sem látjuk nyomát és ezentúl is nem kevésbbé fog minket bosszantani a feketesárga szín, mint eddig. Legokosabb volna a parancsnokságoknál a zászlókat teljesen beszüntetni; úgysem merik használni. Mióta repülők teljesitik a felderítő szolgálatot, a parancsnokságok nem tűzik ki feltűnő helyen a zászlót; ellenkezőleg, úgyszólván eldugják valahol hátul, a kutyamosóknál, az istállónál, de annak sem a tetején, hanem eldugva a földbe van egy pálczika és azon egy fekete-sárga rongyocska, ez jelzi a parancsnokságot. Erre nincs semmi szükség; akit illet, úgyis tudja, hol van a parancsnokság. A belső országrészekre nézve pedig azt mondják: vagy a dupla czimert és zászlót kell használni, vagy a fekete-sárga zászló mellett ki lehet tűzni a vörös-fehér-zöldet is. Ez sem elégíthet ki minket, hanem ugy katonai épületeken, mint a táborban — ha továbbra is használják itt a zászlót — a fekete-sárga mellé feltétlenül ki kell tűzni a piros-fehér-zöldet. Ez a nagy zászlórendezés tehát nekünk semmi örvendetesét nem hozott, annál kevésbbé, mert hiszen a katonai jelvényekről még szó sincsen, azok maradnak ugy mint eddig. Pedig itt is volna sok kívánságunk, melyek teljesítését majd a háború után fokozott erővel szorgalmazzuk. A minap TJrmánczy t. képviselőtársam interpellácziójára válaszolva, a ministerelnök ur megemlítette, hogy amennyiben galicziai és bukoviniai osztrák csapatokon kivül magyar népfölkelők is használtattak osztrák csapatok kiegészítésére, ez csak tévedés volt. Hivatkozom jelenlévő t. képviselőtársaimra, akik részt vettek az utolsó szerb offenzívában, s akik tanús-