Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-664
664. országos ülés 1916 szeptember 20-án, szerdán. 251 dolgaiért. Mindig halljuk azt a választ: vállalom a felelősséget. Álljunk meg egy kicsit ennél a szónál. Ha azt méltóztatik ezalatt érteni, hogy ember Ó3 Isten előtt és a történelem Ítélőszéke előtt vállalja a felelősséget, akkor ez kissé teoretikus értékű, és mintha időben kissé prolongálva lenne, (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) amire nincs elég időnk ezen súlyos napokban várakozni. Ha azt méltóztatik érteni, hogy ez a felelősség azt teszi, hogy a többség fedi a ministerelnököt, ahogy a ministerelnök fedi a Haditermény bizományosának ténykedését, akkor tisztelettel megkérdezem, hogy tekintve azt, hogy a pártfegyelem tiltja, hogy a jmrtban bennmaradhasson az, aki az indítványt megszavazza, bir e valeurral, bir-e értékkel az a j)arlamenti többség, amely a felelősséget ebben a tekintetben vállalalja akkor, amikor nincs megadva neki a mozgási képesség és a lehetőség arra, hogy saját lelkiismerete szerint cselekedjék. (Igaz ! ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Én, t. ház, üres szalmát csépelnék, ha azok után, amik ebben a házban elmondattak, enyhébb hangot, közeledést, érzelmi megnyilatkozást várnék ; épen ezért praktikus dologra akarom felhívni a kormány figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Eltekintve attól, hogy méltóztattak a felelősséget az előbb vázolt értelemlen vállalni, nekünk ellenzéki képviselőknek addig, míg a ház a ministerelnök ur jóvoltából ülésezik, kötelességünk ezeket a dolgokat a ház plénuma elé hozni és orvoslást kérni. (Halljuk! Halljuk!) Még egyetlen egy parlamentjében sem történt a hadakozó feleknek, hogy a foglyokról és a foglyok állapotáról részletes jelentés ne adatott volna a képviselőháznak, csak a magyar parlament az, mely kétesztendei nehéz és súlyos háborús veszteségek után tájékozatlanul áll ebben a kérdésben. A közvélemény joggal kíváncsi arra, ha nem is preczize, mennyi a foglyok száma, hanem arra, hogyan bánnak azokkal és történnek-e kellő represszáliák utján olyan intézkedések, amelyek biztosítják azt, hogy azok a százezrek, akik nem bátorságuk hiánya következtében, hanem a vezetés baklövései következtében jutottak a szibériai fogságba, megfelelő elbánásban részesittessenek. Mélyen érintő nemzeti kérdés ez. Nekünk számitanunk kell azzal, hogy ezek, midőn visszajönnek, nagy kontingensét fogják képezni a jövendő Magyarországnak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezek joggal elvárhatják azt, hogy az a nemzet, amelynek érdekében küzdöttek, rajtuk tartsa kezét még akkor is, midőn idegen fogságba kerültek. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az a stagnáczió, az a fásultság, az a szürke tehetetlenség, az a közönyösség, mely belügyeinkben az egész vonalon látható, fatálisán fekszik reá erre a kérdésre is, mert itt is csak diletantizmust látok. Más országokban egy erős államhatalmi szervezet működik a fogolykérdésben. Mikor az első merülőt elfogták az angolok ós ugy a tiszteket, mint a katonákat kalózoknak minősítve, börtönbe vetették, három napon belül Németország a 35 legelőkelőbb angol tisztet ép ugy börtönbe csukta mint Sir Edmond Grey és represszáliával élt. Mikor látjuk, hogy az angolok Bernben egy kenyér gyárat állítottak fel, csak azért, hogy 25.000 czipót szállítsanak naponta azoknak az angol foglyoknak, akik Németországban a kenyérhiány miatt nélkülöznek ; mikor látjuk, hogy minden ország becsületbeli lelkiismereti kötelességének tartja, hogy gondoskodjék ezen emberek sorsáról, kik ő érette véreztek és önhibájukon kívül fogságba estek, akkor az a fogoly, ha nem érzi a magyar állam kezét, el fogja felejteni mindazt, ami őt ezekhez a történelmi hagyományokhoz kapcsolja és nagy munkába fog kerülni, hogy lekössük őket ezekhez az ősi tradicziókhoz és ne engedjük szabadjára, szabad portyázásra azt a megmaradt kicsi alkot mányt, mely ebből a vértengerből még épen ki tud kerülni. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Vagy talán egy ujabb alkotmányjogi eszköz, a Budapesti Hirlap utján, vagy más valahonnan várjunk választ ezen komoly, nem hangulatkeltő, hanem a nemzeti életbe vágó dolgokban ? Mi történt pl. a Szerbiában fogságba esett magyarokkal, kik egész kálvárián mentek keresztül ? Vájjon gondoskodott-e róluk a kormány ? Tudja-e, hova helyezték őket ? Olaszország melyik részébe ? Történt-e intézkedés az iránt, hogy egy nemzetközi bizottság kiszálljon és megkérdezze azokat a szerencsétleneket, vájjon megtörténtek-e náluk a higiénikus intézkedések, hány ember halt meg, kik betegedtek meg ? Ezekre vonatkozólag egyetlen szó jelentést nem hallottunk. Arról sem, mi történik Szerbiában. Egy pár fenkölt lelkű asszony, társadalmi, karitatív utón ment ki, hogy a nagy Ororszország területén elszórt fogolytáborokban a foglyok állajjotáról meggyőződjék. Ott lesz a miniszterelnök ur táskájában a jelentés. Ennél szomorúbb rapportot még nem hoztak haza, mint azokról az állapotokról, amelyek ott vannak. Történt-e valami gondoskodás, az állam, a kormány részéről ? Nem azt értem, ami társadalmilag történik, hogy pl. először az újságok vannak ott segítségül az erdélyi menekülteknél és később érkezik meg a kormány. Hogy ezekben a kérdésekben a társadalmi szervezetek a maguk kicsi eszközeivel, ele annál nagyobb lelkesedéssel megtesznek mindent, azt tudjuk, de vájjon megteszi-e a kormány, megteszi-e a külügyi hivatal mindazt, ami ezekben a dolgokban szükségessé válik ? Történt-e valami azon ezrek és ezrek dolgában, akiket Francziaországban internáltak ? Mert mégis ökölbe szorul az ember keze, ha látta azt, hogy magyar öreg tanárok, akik kimentek Paris város meghívására az eszperantók kongresszusára. Lan veoc kazamatáiban vannak ; ugyanakkor egy nemzetközi bizottság kiszáll Váczon és kérdi, hol vannak az angol internáltak és azt a választ kapja, hogy nincsenek jelen, mert Bécsben vannak a Jóversenyen. (Zaj baljelöl.) Ilyen bánásmóddal, ilyen szervezetlenséggel mi nem segítjük elő azoknak a százezreknek dol32*
