Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

238 663. országos ülés 1916 szeptember 19-én, kedden. osztályúnak klasszifikálják. A szegény eladó kénytelen ebbe belemenni és elfogadni érte azt az árat, amit adnak. Arról is hallottam, hogy nem voltak kéznél mérlegek, csak szemmel becsülték meg a jószá­got. Ilyen becslésnél nagyon könnyen előfordul­hat 50—60 kilós tévedés, ami ilyen árak mel­lett is 200—300 K-ás differeneziát tesz ki. Túlságosan magasnak találom azután az 500 darabot. A tájékoztató füzet 18. oldalán az van, hogy egy helyre csakis minimum 500 darabot adnak tartásra. Ehhez nagyon kevés ember juthat hozzá, mert hiszen nagyon kevés embernek van a saját meglevő jószágán felül 500 darab jószágra istállója. Egyébként még azt vagyok bátor előadni, hogy amint hallottam — mert hiszen Erdélyről csak hallomás utján vagyok tájékozva — körül­belül 10—14 nappal elkésve történtek ezek az intézkedések. Ez az oka annak, hogy torlódások álltak elő. Maga a gazdaközönség sincs jól tájé­koztatva, sem az eladók, sem az esetleg venni szándékozók. Miután a minister ur szíves volt bennünket kimerítően tájékoztatni, a választ tudomásul veszem. Elnök: A földmivelésügyi minister ur kivan szólni! B. Ghillány Imre földmivelésügyi minister: Csak egy pár perezre kérem a t. ház szives türelmét, hogy egy-két helyreigazitást tegyek. Ami a képviselő urnak az árkoczkázatra való megjegyzését illeti, megjegyzem, hogy Bukoviná­ban ugyanazon rendszer mellett foganatosított eljárásnál a marhaállománynak több mint egy­harmada elpusztult. Ami a becslőbizottságok eljárását illeti: odavaló urak, kormánybiztosok, főispánok, az érdekeltség által kijelölt urak intézik ezt, még pedig teljesen pártatlanul. En eddig nem hal­lottam ez ellen panaszt. De nincs is értelme, hogy a bizottság az állam pénzével takarékos­kodjék. Fő kötelessége az, hogy igazságot szol­Hitelesitettek: Scitovszkg Béla s. h. naplóbiráló-\ gáltasson. Hogy egyes jóhiszemű tévedések, pár kilót kitevő tévedések előfordulhatnak, azt meg­engedem, de eddig panasz még nem érkezett. Ami azt illeti, hogy szembecslés alapján történik a marhaátvétel: hisz ez természetes. Egy bizottság 7—800 darab marhát vesz át naponta. Még ha volnának is rendelkezésre meg­felelő mázsálok, akkor sem volna idő a mázsá­lásra. Ép azért biztam meg ezeket az urakat az átvétellel, mert ők szakértők, évek óta fog­lalkoznak marhavásárlással és olyan szemük van, hogy 10—20 kiló különbözettel meg tud­ják a marhát becsülni. Tisztelt interpelláló barátom, ugy látszik, nem elég figyelemmel olvasta el ezt az útmuta­tót, ha azt mondja, hogy csak 500 darabot vesznek át. Itt a depótulajdonosokról van csak szó. Magától értetődik, hogy nagyobb góczpon­tokat kellett kreálni, ahol az érdeklődőknek bizonyos választékot nyújthatunk. Ezeket voltam bátor még pótlólag meg­jegyezni. (Helyeslés.) Elnök: Kivan a képviselő ur még nyilat­kozni ? Gedeon Aladár: Nem ! Elnök: Miután vitának helye nincs, felte­szem a kérdést: tudomásul veszi-e a t. ház a a földmivelésügyi minister urnak Gedeon Ala­dár képviselő ur interpellácziójára adott válaszát, igen vagy nem ? (Igen !) A ház a választ tudomásul veszi. Méltóztassék meghallgatni a mai ülés jegyzőkönyvét. Hoványi Géza jegyző (olvassa az ülés jegyzö­könyvét). Elnök: Van valakinek észrevétele a jegyző­könyvre ? Ha észrevétele senkinek sincs, akkor a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik este 8 órakor.) Siegescu József s. le. ági tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom