Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

663. országos ülés 1916 s egy bölcs és vitéz nemzet ministerelnöke, E,adoszlaTov tett. Micsoda különbség e kettő között ugy alakilag, mint tartalmilag! A bolgár ministerelnök azzal kezdte kijelentését, hogy nagy szerencsétlenségnek tartja, hogy az erdélyi városokat nem evakuálták előbb (Helyeslés a baloldalon.) és rámutat arra, hogy ő miként látta a háborút bekövetkezni és utal arra is, hogy ezt csak annak köszönheti, hogy az a kitűnő, kiváló diplomata Radev képviselte Bulgária érdekeit. A külügyminister urnak nyilatkozata egy rendkívül mélabús akkorddal végződik, amenynyiben az agyonczenzurázott, agyonnyomorgatott sajtóhoz a következő kéréssel fordul: »a sajtó most inkább, mint valaha töltse nemes és szép hivatását, ne engedje kompromittálni a külföldön a monarchia külügyi politikáját, (Zaj balfelöl.) rendkívül káros az a mai súlyos időkben, ha a monarchia külügyi politikájának tekintétélyét leszáíiitják a külföld előtt. A sajtónak most van inkább mint valaha az a hivatása, hogy az igazságot és minden tekintet nélkül lelkiismeretesen csak az igazságot szolgálja.« T. uraim! Azt a kérdést vagyok bátor feltenni, miként lehet kompromittáló a kritika, vagy bármiféle éles támadás? Annak idején Bismarckot, id. Andrássy Gyula grófot, most Bethmann-Hollweg birodalmi kanczellárt nagy, rémes támadások érték és a legélesebb kritika, hogy az ellenséges külföldről ne is beszéljek. Jutott-e eszébe ezen urak bármelyikének, hogy panaszkodjék? En azt hiszem, nem tévedek, ha azon véleményemnek adok kifejezést, hegy nem a támadások s nem a beszédek kompromittálnak, legyenek azok igazságtalanok is, hanem kompromittálhatnak és meg nevetségessé is tehetnek az ellenség előtt a hibák, naivitások ós baklövések. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Es ezzel el is búcsúzom a külügyminister ur nyilatkozatától. Ismételten történt hivatkozás ugy a ministerelnök ur, mint a külügyminister ur részéről arra, hogy ők mindenért hajlandók felelősséget vállalni. A felelősség kérdésében roppant érdekes fejtegetések hangzottak el, azért én ezzel a témával behatóan foglalkozni nem szándékozom, csak azt konstatálom, hogy ugy a ministerelnök ur, mint a külügyminister ur hivalkodva hivatkozik arra a felelősségre, amelyet ők vállaltak. v Ezekkel a kijelentésekkel szemben nekem csak az a megjegyzésem, hogy daczára ezen hivalkodásnak, daczára ezen hivatkozásnak, felelősségnélküli kormányzás van és felelősségnélküli intézők folynak bele az ügyek vezetésébe. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon) Az a kérdésem, hogy ezeknek a fogadkozásoknak micsoda szerv tett eleget? Mikor vontak nálunk bárkit is valaha felelősségre ? Elképzelhető-e, hogy a képviselőház mai összetételében felelősségre vonja a ministerelnök urat ? (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) KÉPVII. NAPLÓ. 1910—1915. xxxix. KÖTET. zeptember 19-én, kedden. 233 Bármi történjék a világon, eddig még nem volt olyan helyzet, hogy a felelősségrevonás effektive keresztülvitetett volna. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Példákra hivatkozhatom. Ott volt a Fejérváry-kormány, azt sem tudtuk felelősségre vonni, daczára annak, hogy óriási többség állott a koaliczió rendelkezésére. Ennek azonban más, parlamenten kivül fekvő oka volt. De méltóztassék megengedni, hogy még egy jelenségre hívjam fel a t. ház figyelmét. Hogyan lehet egy országban felelősségrevonásról beszélni, ahol megtörténhetik az, hogy egy ministerelnök egy botrányperben kompromittáltatik, ebben a botrányperben napokon keresztül meghurczolják nemcsak a ministerelnököt, de az egész rendszert, amely őt támogatja, pőrére vetkőztetik az egész világ közvéleménye előtt s mikor ebben a botrányperben, amelynek adatai hajmeresztők, a szegény, boldogemlékü Désy Zoltán fel lett mentve, mert vádja beigazolódott, mert beigazolódott az, hogy az a ministerelnök nem méltó arra a helyre, ahol van ós a ministerelnök távozásakor kapott olyan királyi kéziratot, amelyet ellenjegyzett a mostani ministerelnök, amilyent még 67 óta ministerelnök nem kapott és nem hiszem, hogy Habsburg uralkodótól valaha kapni fog. Hogyan lehet akkor felelősségrevonásról beszélni, ha Lukács László ilyen kéziratot kapott ahelyett, hogy vád alá helyezését mondta volna ki az országgyűlés. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsobaloldalon.) Hát hogyan lehet akkor komolyan felelősségrevonásról beszélni? Andrics Tivadar: Az ítélet indokolását olvassa el. Szmrecsányi György: Most csakis arról lehet szó, hogy igenis létezik egy erkölcsi felelősség és mi — legalább én — csakis azért csináljuk ezt a vitát, azért mondjuk el ezeket a beszédeket, hogy a nemzetnek figyelmét ráirányítsuk a történtekre, (Ugy van! a szélsőhaloldalon.) hogy a nemzet lelkiismeretét ne hagyjuk elaludni, hogy rámutassunk azokra a hibákra, amelyeket elkövettek. Ezt meg kell tennünk, ez kötelességünk, mert él bennem a hit, a biztos remény, L

hogy még eljön a leszámolás órája (Ugy van! a szélsobaloldalon.) és erre az erkölcsi tőkére az ellenzéknek szüksége van. En nem ringatom magam illúziókban. Én azt tartom, hogy nem azért jöttünk össze, hogy egymásnak udvariasságot mondjunk, hogy szópitsük és elpalástoljuk azt, amit gáncsolni kell. Mi azért jöttünk ide és pl. én ma azért beszélek, hogy kifejezzem azt, hogy nem csinálok titkot abból, hogy engem a nemzet jövője aggaszt; aggaszt azért, mert nem látom a megfelelő, a megbízható, a bölcs vezetést és nem látom azt, hogy lesz-e egyáltalában ennek a borzasztó nemzeti küzdelemnek és erőfeszítésnek, amit Magyar30