Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

663. országos ülés 1916 szeptember 19-én, kedden. 231 Polónyi Géza: Brandsch Rudolf iskolája! Szmrecsányi György: Erős a bitem és meggyőződésem, hogy Erdélyt elveszíteni nem fogjuk. (TJgy van! a bál- és a szélsőbáloldalon.) Erős a hitem és meggyőződésem arra nézve is, hogy a fölszabadító onnan délfelől fog közeledni, egy zseniális tábornok és hősi nemzetek hadseregei. Polónyi Géza: Éljen Mackensen! Szmrecsányi György: Ismétlem, eziránt nyugodt vagyok, de nem tudok belenyugodni abba, hogy amikor látom, hogy mennyi nyomor és szenvedés sújtja a népet . . . Sümegi Vilmos: Megígérték! Szmrecsányi György: . . . amikor látom, mily rettenetes károkat szenved, amiket két generáczió sem fog kiheverni, amikor látjuk, mily óriási értékek vesznek el, amikor tudjuk, mit jelent az, hogy Erdély hadszíntér lett és el kellett a szép székely, népnek szenvednie a szégyent és megaláztatást, hogy ép az az ellenséges nép, amelyet ő mindig magánál inferiorisabbnak tartott, amelyet évszázadok óta okkal gyűlöl és megvet, hogy ez szabadul reá és ez zavarja ki otthonából és teszi földönfutóvá, koldussá (Igaz! TJgy van! a bal- és szélsobálóldalon.) és ez azért történt, mert harczképes fegyverfogható fiai más harcztereken vagy elestek vagy harczolnak, mondom, ebbe belenyugodni nem tudok és azt hiszem, ebben az országban senki sem fog belenyugodni ebbe, hanem igenis nem fogunk megszűnni követelni, hogy azok, akik e szörnyű dologban bünö • sök, vétkesek, bűnhődjenek. (Igaz! TJgy van! Taps a bal- és szélsobálóldalon.) T. ház! Romániával szemben borzasztó kudarcz érte diplomácziánkat és ezt letagadni nem lehet és mikor az oláh sereg Erdélyben garázdálkodik, mikor a székely menekültek százezrei sirva és jajgatva hagyták ott felégetett tűzhelyüket, amely 24 órával előzőleg otthonuk volt, mikor efelett az országos felháborodás a tetőpontjára hágott, megjelenik a hivatalos lap és az, aki közvetlenül tartozott volna felelni, gróf Cernin, magas érdemjellel lett kitüntetve. (Zaj a bál- és a szélsobálóldalon.) Barabás Béla: Kötelet neki! (Mozgás.) Elnök: A képviselő urak közül nem tudom, hogy ki volt... Barabás Béla: Én voltam! Elnök: Barabás Béla képviselő urat kénytelen vagyok ezért a kifejezésért, amely — parlamentbe nem illő — rendreutasítani. (Helyeslés a jobboldalon. Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Selyem zsinór! Fog még lógni!) Szmrecsányi György: E pillanatban nem kutatom, hogy jól, rosszul működött-e gróf Cernin Bukarestben, de azt konstatálni kell, hogy a kudarczért őt terheli elsősorban a felelősség. De ha a legjobban is dolgozott volna Cernin, akkor, amikor Erdélyben pusztulás van és Magyarországon országszerte emiatt gyász, akkor ily kitüntetés nemcsak tapintatlanság, de a nemzet ellen intézett inzultus. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsobálóldalon.) De, t. ház, ezt a témát nem folytatom és efelett nem csodálkozom, mert hiszen csak Magyarország szenvedéséről van szó. Olvasva a külügyek vezetőjének nyilatkozatát, egy még sajátságosabb jaonton akadok meg, mint az első. Előre kell bocsátanom azt, hogy én egy országnak, egy ily nagy monarchiának vezetését ily rettentő helyzetben másként nem tudom magamnak elképzelni, minthogy a kormányzásra és intézésre hivatott összes faktorok teljes egyetértésben, harmóniában dolgoznak. És hihetetlen, de mégis ugy van, hogy ugy látszik, a mi külügyministerünk a legfőbb hadvezetőséggel nemcsak hogy együtt nem dolgozik, de ujjat huz. Ezt a súlyosabb esetet, ujjat huz, kell feltételeznem, különben még sem volna lehetséges az, hogy amikor ily borzasztó országos katasztrófáról van szó, hogy akkor ő a felelősséget egyszerűen át akarja játszani a legfőbb hadvezetőségre, amikor jelentésében a következőket mondja: (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsobálóldalon.) »Én tehát nem tehettem mást, mint hogy figyelemmel kisértem Romániában az eseményeket és az illetékes tényezőket, a kormányokat és a hadvezetőséget értesítettem a fejlődő veszedelem minden mozzanatáról.« T. uraim, nem megdöbbentő, hogy ez egyáltalán megtörténhetett? Burián mentesíteni akarja magát, menekülni akar a felelősség alól és rá akarja varrni a legfőbb hadvezetőség nyakára. Nem kutatom ennél a kérdésnél sem, hogy igaza van-e Buriánnak vagy nem, de egy külügyminister már csak tudhatna annyit, hogy ilyen őrültséget a dekórum kedvéért sem szabad közkézre adni. (TJgy van! bal felől.) A ministerelnök ur és sajtója állandóan figyelmeztet minket arra, hogy kifejezéseinkben, kijelentéseinkben óvakodjunk attól, hogy az ellenséges külföld azokból bármiféle tőkét kovácsolhasson ellenünk. Azt kérdezem a t. ministerelnök úrtól, hogy vájjon nem ezek a dolgok a legalkalmasabbak arra, hogy a monarchiát, külügyi képviseletét ós hadvezetőségét komikus színben tüntessék fel az entente hatalmai előtt ? És amikor beszélek arról, hogy a ministerelnök ur sajtója szemelvényeket hoz, akkor be kell mutatnom az »Echo de Paris« egy számát, hogy illusztráljam, miféle lapra hivatkozik a ministerelnök ur, mikor arról van szó, hogy minket befeketítsen. Ez a lap a legocsmányabb módon reprodukálja 0 felsége személyét. Rakovszky István t. képviselőtársam rámutatott arra, hogy mennyire kívánatos az egyetértés a külügyek vezetője és a hadvezetőség között. Én most rámutatok arra, hogy akkor, amikor szükség van e két faktor együttműködésére, a külügyministernek a főhadiszálláson megfelelő képviselete sincsen. Képviselete ugyan van, de épen ezért hangsúlyoztam