Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

663. országos ülés 1916 szeptember 19-én, kedden. 229 zik a közös ügyekre, hanem csak Ausztria belügyeire; ha azt látom, hogy Magyarország alkotmányos élete azáltal, hogy Ausztriában egy ministerelnök Tan, aki abszolutisztikus és egoisztikus érdekekből nem tűri meg az alkotmányos kormányformát, meg van bénítva, akkor nem habozom kijelenteni, hogy énbennem megrendült a hit az 1867: XII. t.-cz. iránt. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Eáj ezt kijelentenem, mert 12 évi képviselőségem alatt és azelőtt is mindig hiven ragaszkodtam ezen alaphoz, mert meg voltam győződve, hogy csakis ugy lehetséges a boldogulás, azon az alapon, amint azt gróf Andrássy Gyula és Deák Ferencz bölcsen megcsinálták; de ilyen jelenségek után és bár még családi tradiczióim is ehhez az alaphoz fűznek, valamint szubjektív érzelmeim is, nem habozom kijelenteni, hogy a 67-es kiegyezés csődjét vagyok kénytelen látni. (Helyeslés a baloldalon.) Polónyi Géza : Tessék megczáfolni! Szmrecsányi György: En utaltam azokra a hibákra, amelyek elkövettettek. Gróf Andrássy Gyula, gróf Apponyi Albert, Eakovszky István és más felszólalók részletesen foglalkoztak velük, régen, még az oláh hadüzenet előtt kimutatták a külügyininister óriási tévedéseit és teljes tájékozatlanságát. Beszédeik elhangzottak és a ministerelnök ur jónak látta akkor itt báró Burián külügyministert a leghathatósabban megvédeni. Ezen védelme közben alkalmat keresett és talált arra, hogy az országot Oláhország magatartását illetőleg teljesen megnyugtassa. S miután a ministerelnök ur ezen kijelentéseket tette, mi történt? Az, hogy mint derült égből a villámcsapásra, augusztus 28-án reggel arra ébredt az ország, hogy az oláhok betörtek Erdélybe. Barta Ödön: Szomorú dátum! Szmrecsányi György: Az egész ország közvéleménye felháborodott ezen és ennek itt a házban is kifejezés adatott. (Ugy van! balfélől.) A ministerelnök ur ismét talált arra alkalmat és módot, hogy báró Buriánt — de most már nemcsak báró Buriánt, hanem bukaresti követünket, gróf Gernint is — megvédje. A leghatározottabban utalt arra, hogy az oláh árulás a monarchiára nézve abszolút meglepetés volt. Beszédem további folyamán még rátérek erre, most csak közbevetőleg jegyzem meg azt, hogy ehelyett, azt hiszem, méltán elvárhattuk volna a ministerelnök úrtól, hogy beismerje az elkövetett hibákat és elvártuk volna azt, hogy legalább kilátásba helyez egy rendszerváltozást. (Mozgás balfelol). Ehelyett azonban ismét védelmezte azokat, akik az egész ország osztatlan közvéleményének tudatában bűnösök és hibásak voltak. És, t. ház, midőn szeptember 13-án itt megkezdődött a gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársunk indítványa feletti vita, ugyanaznap reggel megjelenik egy napilapban a külügyminister nyilatkozata. Magában véve az a tény, hogy a külügyminister egy hírlapban tesz ilyen fontos kinyilatkoztatásokat, nagyon jellemző a körülményekre. Ahelyett, hogy a külügyminister törvényes és alkotmányos kötelességének tartotta volna odahatni, egész befolyását latba vetni, hogy ez a szerv, amelynek ö felelős, egybehívassák és funkczionáljon, nekiáll és ujságnyilatkozatokban merészel bírálatot mondani egy parlament magatartása felett. (Ugy van! balfelöl). Nincs a világon parlament, ezt kivéve, amely ezt eltűrte volna. (Ugy van! balfelöl). És,, t. ház, ha olvassuk ezt a famózus nyilatkozatot, akkor általános elképedésre a következő passzust találjuk benne. Felolvasom, t. ház, mert ennek a naplóban örök időkre benne kell lenni. (Halljuk I Halljuk !) Azt mondja — mikor mi a ministerelnöktől épen annak ellenkezőjét hallottuk — az illető újságíró kérdésére, hogy hát az oláh betörés, hogy ez a szörnyű meglepetés hogy érhetett bennünket (olvassa): »Meglepetés? — adta vissza a szót a külügyminister ur — (Derültség és felkiáltások balfelöl : A kis naiv I olvassa): A ministerelnök ur a képviselőházban már megvilágította ezt a kérdést és én csak megerősíthetem mindazt, amit a ministerelnök ur mondott. Mi mélyen fájlaljuk ezt a súlyos csapást,« . . . Rakovszky István: Szép tőle! Szmrecsányi György: .... »amely a román orvtámadás folytán Erdély lakosságát érte, de hogy Románia egy adott pillanatban meg fog támadni bennünket, azt tudtuk és számításba is vettük. Meglepetésről tehát voltaképen nem is lehet beszélni, (Derültség balfelöl.) mert Románia ellenséges fellépése nem volt meglepő ránk nézve.« Polónyi Géza: Csak a székelyekre! Szmrecsányi György: »Erre el voltunk készülve. Bukaresti követünk látta Románia készülődésének minden fázisát és jelentette a veszedelmet . . . .« »Ismertük a román nép frankóul érzelmeit és láttuk Bratianu hajlandóságát, amely kezdettől fogva az entente felé vonzotta. Az ő hamis játéka minket egy pillanatra sem tévesztett meg; tudtuk, hogy mihelyt azt hiszi, hogy nagy rizikó nélkül teheti, meg fog támadni bennünket. Tavaly az olasz hadüzenet pillanatában már fenyegetett a román veszedelem.« Majd igy folytatja (olvassa): »Sőt most is az ántánt júniusi általános, minden fronton való támadása és a lucki események után is Románia újra megkezdte ugyan háborús készülődéseit, amit követségeink napról-napra és nyomrólnyomra figyelemmel kisértek és számontartottak, de nem indította volna meg ellenséges akczióját most sem: az ántánt sürgető nyomása és a végső pillanatban Oroszország fenyegető ultimátuma nélkül.« Azután igy folytatja (olvassa): »Tehát sem a tájékozottságra, sem a veszedelem előrelátására nézve nem volt hiba, teljesen tisz-