Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

tíőS, országos ülés 1916 szeptember 19-én, kedden. 211 amelyekkel illetik, végre igazolhatná magát, job­ban, mint ujságbeli kijelentésekkei. Tökéletesen el­ismerem azt a tételt, hogy sokkal könnyebb fele­lősség nélkül vádakat elmondani, mint felelős hely­ről azokkal szemben védekezni. Ez egy tétel, amely áll mindenütt, minden országban, minden kormánynyal szemben, ez nem is speczialitása a mi kormányunknak, a mi külügyministerünknek, de minden kormánynál megvan és épen azért azt hiszem, az a kényelmes szempont egy külügyminis­ternek, hogy ha valamely fórum elé lép, amely előtt, zártabb körben, mint amilyen a delegáczió albizottsága, védekezhetik és a kényelmetlen hely­zetből kiszabadul. De azt már sehol a világon sem láttam, hogy egy külügyminister iíjság mögé burkolózzék és oly vádakat szórjon az ellenzék ellen, amint az történt, nemcsak a Budapesti Hirlapra utalok, de kiváltkép a Fremdenblatt czikkére, amelyek ellen az. illetők nem védekezhetnek, mert mindenki tudja és sejti, hogy a külügyminister ur inteneziója szerint Íródott az a ezikk, de azt hiszem, politikus­tól nem lehet követelni, hogy ily kérdésekben egy kis bécsi, nem is tudom mondani, mily körhöz tar­tozó újság vádjaira feleljenek. Azt hiszem, az épen ilyen felelősségtelen rágalmazás a legkényelmesebb. (Igaz ! ügy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) T. ház, nem tudom megérteni, hogy a t. mi­nisterelnök ur miért ne n akar törvényes kötelessé­gének eleget tenni és a delegáczió összehívása iránt lépéseket tenni. Barta Ödön t. képviselőtársam múltkori beszédében gyönyörűen fejtette ki ezt és csak azt akarom hozzáfűzni az ő fejtegetéseihez, hogy ő csak egy konzekvencziát vont le, amikor azt mondja : »Tudtommal ö felsége a király, a magyar király. Ha a magyar király annak útjában, hogy ő az őt alkotmány szerint megillető jogát és kötelességét ugy teljesítse, mint alkotmányos érzü­lete diktálja, valami akadályt talál, majd elhá­rítja. Hisz elég erős Magyarország királya, ki egyút­tal Ausztria császárja, hogy ha akadálya van annak, hogy ő mint magyar király egy alkotmá­nyos esküjével szentesitett törvényben lefektetett intézkedést megvalósítson, ha valaki ezt akadá­lyozza, ő ezt az akadályt eltávolitsa.« Barta Ödön t. képviselőtársam ezen akadályt Stürgkh ministerelnök úrban látja. Én nem tudom, mi az akadály, de azt hiszem, hogy akkor avatko­zunk be Ausztria belügyeibe, ha mi itt a házban eleve feltételezzük azt, hogy Ausztriában delegá­cziót tartani nem lehet. Honnan tudjuk mi ezt? Honnan tudja a ministerelnök ur? Neki minden­esetre Stürgkh ministerelnök úrral kellett ez iránt tárgyalásokat folytatnia és én azt tartom, hogy épen ez a beavatkozás az Ausztria belügyeibe, mert a ministerelnök urnak csak az a kötelessége, hogy előterjesztést tesz ö felségének a delegáczió össze­hívása iránt, a többi már beavatkozás Ausztria belügyeibe. Lehet, hogy Stürgkhnek igaza van, de lehet az is, hogy nem és ma, midőn azt látjuk, hogy egy balkán állam királya direkt hazudik, nem merész feltevés azt mondani, hogy egy osztrák ministerelnök tévedhet. Elvégre egész könnyen lehet, hogy össze lehetne hivni az osztrák delegá­cziót. Vannak olyan apró ügyek is, amelyeknek megbeszélése igen szükséges volna még a háború folyama alatt. Értem ez alatt az olyan katonai kérdéseket, melyeknek semmi köze a magas stra­tégiához, a magas hadvezetéshez, amelyeknek megbeszéléséhez nem szükséges zárt ülés, amelyen teljesen meddőén és egyoldalúan világittatnak meg egyes fontos kérdések. Olyan kérdések ezek, ame­lyek tekintetében hiába fordulok a t. honvédelmi minister úrhoz, mert nem áll háta mögött olyan erélyes magyar kormány, hogy ő legjobb szándékait keresztülvihesse. (Ugy van! balfelól.) Abszolúte távol áll tőlem, hogy a honvédelmi minister urat bármiképen támadni akarjam akkor, amikor né­hány olyan esetet hozok fel, melyeknek megbeszé­lését szükségesnek tartom, de tudom azt, hogy bármilyen nagy jóakarattal birjon a t. minister ur, nem viheti keresztül az akaratát, mert az illető ügyek nem is tartoznak az ő resszortjába. Ilyen kérdéseknek tartom pl. azokat, amelyek a hadsereg némely közegészségügyi intézkedései­vel kapcsolatosak. Megfordultam igen sok helyen a háború alatt, láttam kiváló katonai egészségügyi intézményeket, amelyek igazán a legnagyobb di­cséretet érdemük meg, de tudok olyan esetekről is, ahol a legrettenetesebb visszaélések fordultak elő, ahol olyan egészségügyi főnökök állanak egyes hadseregek élén, akiknek sem a hozzáértése nincs meg, sem lelkiismeretük nem viszi őket arra, hogy a dolgokat helyesen intézzék. Én szívesen bocsá­tom erre vonatkozó adataimat a t. honvédelmi minister ur rendelkezésére ; nem szándékozom eze­ket itt felolvasni, mert jól tudom, hogy vannak olyan ügyek, amelyeket megbeszélhetünk bt a házban, amelyek reánk magyarokra nézve igen fájdalmasak lehetnek, de abból semmi haszon nincs, ha előhozzuk őket. Ha kíváncsi az egyes adatokra, szívesen bocsátom azokat a t. minister ur rendelkezésére. A közegészségügy kérdése tehát az egyik kérdés, amelylyel foglalkozni kellene. A másik a rendjelek és a dekorácziók kérdése. A t. honvédelmi minister ur pár hónap előtt maga elismerte, hogy kivált a legénység dekorá­lása terén hibák történtek és jelezte, hogy igyekezni fog ezek reparálására. Én nem vettem észre, hogy ezek a hibák tényleg reparáHattak. A rendjelekről mindenkinek meglehet a maga fogalma. Hogy én mit gondolok róluk, nem akarom megmondani, de azt tartom, hogyha már megvannak a rendjelek, méltóztassék odahatni, hogy azok igazságosan osz­tassanak, (Helyeslés a baloldalon.) méltóztassék odahatni, hogy a rendjel nem a — különben igen fontos munkát végző — vezérkarnak a monopó­liuma legyen és méltóztassék odahatni, hogy ne alapittassék mindig ujabb és ujabb rendjel, hiszen látjuk szövetségesünknél, hogy nem a rendjelek tömege lelkesíti az embereket. Egy másik kérdés, mely a rendjelekkel össze­függ, a következő : A hadügyrmnisteriumból még 27*

Next

/
Oldalképek
Tartalom