Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

863. országos ülés 1916 Ínég a japán császárság sem akczeptálja, annál kevésbbé akczeptálhatják alkotmányos államok és azok, akik Deák Ferencznek és társainak hagyományaként ezt mint klenodiumot őrizték eddig. De azt mondja a t. ministereinök ur, hogy ez a dolog tulajdon képen meglepi őt, mert ő a pártvezérekkel ezt a dolgot már megbeszélte és az volt a hallgatólagos megállapodás, amelyet aztán a képviselőház egyhangú hozzájárulása szankczionált, hogy a háború tartama alatt ezeket a kényes kérdéseket nem fogjuk érinteni. Ha ez vád akar lenni a pártvezérek ellen, hogy ők most megállapodás ellenére hozták ide ezt a dolgot, akkor nekem ehhez nincs szavam, mert gróf Andrássy Gyula és gróf Apponyi Albert vannak olyan legények, hogy helytállnak magukért és majd meg fogják mondani, mennyiben jogosult ez a vád, mennyiben nem. Azonban miután nekem is kijut egy kis rész ebből és valamennyiünknek, méltóztassék megengedni, hogy a t. ministerelnök urnak emlékezetét felfrissítsem és rávezessem őt arra, hogy az a vád és az az álláspont is, hogy mi most már két esztendő óta a megfelelő törvényeknek hallgatólagos elfogadásával hozzájárultunk volna ilyen állapot fentartásához, tévedés, és a t. ministerelnök ur lesz olyan szives ezt rektifikálni, mert ez nem igy van. (Halljuk! Halljuk! haliétól.) Nem szólok ezeknek a törvényeknek belső tartalmáról, de röviden annyit mégis meg kell hogy jegyezzek, hogy ezek a törvények nem tartalmazzák az 1867. évi XII. törvényczikknek még pótlását sem. Ezek az eddig megalkotott költségvetési törvények t. i. az illető költségvetési tételnek, a hadsereg részéről felhasználandó és szükséglendő mennyiségeknek még tételeit, még rovatait sem tartalmazzák. Aki ezeket a törvényeket elolvassa, annak homályos sejtelme sincs arról, hogy Magyarország tulaj donképen mennyit is költ erre a borzasztó háborúra és mennyi a mi évenkinti stb. kiadásunk, és mennyivel járul hozzá Ausztria. Már most ettől eltekintek. De hiszen t. ministerelnök ur, önnek csak van annyi emlékezete, hogy itt nem szabad elfelejteni, hogy ez az országgyűlés, amint igy jelenleg együtt van, az 1912. évi junus 4-iki időknek folytatása. Itt van egy parlament, amelynek ellenzéke igazán csak hazafias felbuzdulásának nemes erényében vállalkozik egyáltalában arra, hogy itt tárgyal, (Ugy van! halfelől.) Szmrecsányi György : És hogy be is jön. Polónyi Géza: Mikor bejöttünk ide a képviselőházba, mindnyájan azzal kezdettük, hogy felolvastatott az ünnepélyes tiltakozás az ellen, hogy mi sem a házszabályoknak magunkat alá nem vetjük, illetőleg alávetjük magunkat, nehogy kitegyük magunkat azoknak a szczénáknak, amelyek itt történtek, de ezeket a házszabályokat mi nem ismerjük el. . . Szmrecsányi György: Ez igy van ... Polónyi Géza: ... és mi abszolúte nem fogzepíember 19-én, kedden. 2ö5 lalkozunk mással, mint azzal, hogy regisztráljuk a tényeket a jövendő felelősségrevonás szempontjából. Hogy miben állapodott meg a t. ministerelnök ur a kaszinóban a vezérekkel, azt én nem tudom. De akármiben állapodott meg, az sem reám, sem azokra a barátaimra, akik párton kivül állunk, semmi esetre sem kötelező, bár azt hiszem, talán a pártok keretén belül levők sem tudnak arról, hogy ilyen megállapodás létezett volna. De hiszen annyiszor demonstráltuk és demonstráljuk, hogy mi tűrjük ezt a helyzetet, azonban nem akczeptáljuk. Kell-e nekem a ministerelnök urnak megmondanom, hogy nem volt országgyűlés, amelyen a függetlenségi és 48-as párt részéről ne hangzott volna el mindig az az ünnepélyes tiltakozás, hogy mi semmiféle közösügyet nem fogadunk el és arra semmiféle költséget meg nem szavazunk ? Hogyan lehet akkor — mondjuk csak tévedésből — a függetlenségi pártot azzal megvádolni, hogy mi hallgatólagosan hozzájárultunk ilyen javaslatokhoz, amelyekhez való hozzájáruláshoz tartozik még az is, hogy itt hónapokon, majdnem éveken át — mondhatnám — egy terror alatt ültünk, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) amikor a sajtó és a gyülekezési jog megnyirbálásával itt egy félénkség kapott lábra, mert ki volt téve mindenki, aki birálatot mond, annak, hogy a hazaárulás vádja alá kerül. Akkor azután ne tessék annak konkluzumát ugy levonni, hogy amikor klotürös házszabályokkal tárgyalunk indemnitásokat, akkor is, aki fel nem szólal, mert a klotür okából fel nem szólalhatott, hozzájárul. (Ugy van ! halfelől.) De ez a kisebb része a dolognak. A nagyobb része most következik. A t. ministerelnök ur felállitja a tételt, hogy az 1867. évi XII. t.-oz.nek 25. §-a, amelyre itt hivatkozás történik és amelylyel követeljük az alkotmányos életnek Ausztriában való további fungálását, tulaj donképen egy közjogi hóbort és — most jön a luminózus dolog — felfedezi a t. ministelnök ur azt, hogy a törvénynek ez a 25. §-a csupán a közösügyek kezelésének módjára vonatkoznék. Én órákig eltűnődtem azon, hogy a t. ministerelnök ur tulaj donképen miért mondja ezt, mi annak az értelme, hogy a 25. §, amely szerint alapfeltétele ennek a kiegyezésnek az, hogy Ausztriában is, Magyarországon is alkotmányos élet legj^en, mi annak az értelme, hogy a t. ministerelnök ur álláspontja szerint ez a rendelkezés csak a közös ügyek kezelésének módjára vonatkozik. Sehol sem tudtam rájönni, t. képviselő urak, hogy hol van a kontradisztinkczió, miért mondatik ez, miféle argumentum ez, arra azonban rájöttem, hogy amit a t. ministerelnök ur erre vonatkozólag mondott, abból egyetlen egy szó nem helyes. Mert az 1867: XII. t.-czikknek 25. §-a két részből áll. Amint az 1867: XII. t.-cz. egyáltalában nem mint törvényczikk lett előre megcsinálva, hanem inkább memorandumszerü alakja van, a 25. §. két deklarácziót tartalmaz és még pedig