Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-663
198 663. országos ülés 1916 látjuk Erdélynek végzetes sorsában, (ügy van! Ugy van! balfelől.) Mert én hiszem, én bizom ugyanabban, amiben a t. rninisterelnök ur, hogy csapatainknak és szövetségeseinknek ereje és vezetése ki fogja reparálni ezt a végzetes hibát, amit Erdély szenvedett. . . Szterényi József: Az kétségtelen. Mezőssy Béla: Hitem ebben megingathatatlan. De Erdélynek visszahóditása soha nem fogja kárpótolhatni, s nincs a világnak olyan 'anyagi kárpótlása, amely egyenértékű lenne azzal a tenger szenvedéssel, könynyel, keserűséggel és pusztulással, amit egy előrevigyázatlan diplomáeziai vezetés és egy kötelességét nem hiven teljesített kormány hibái ott elkövettek. (ügy van! balfelől.) És én néz ,m e tekintetben Burián külügymmister ur szerepét. (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Hát, t. ház, Burián külügyminister úrról el lehet mondani, hogy a külügyministeri változásnak erre a formájára nem volt elkészülve a monarchia közönsége. Ha ilyen nehéz és válságos időkben pl. a, rninisterelnök ur vállalta volna el a külügyminister szerepét, bár abszolút bizalmatlansággal vagyok a rninisterelnök ur egész politikája iránt, ezt logikusnak és természetesnek, sőt talán a monarchia érdekei szempontjából is szükségesnek tartottam volna. (Ugy van ! balfelől.) De, bocsánatot kérek: egymással aequivalens, tülekedő erők harczaképen ily rettenetes nagy, nehéz, válságos történelmi időkben odaültetni a külügyministeri székbe egy, lehet hogy teljesen, abszolúte korrekt úriembert, de annyira jelentéktelen és szürke férfiút, — ez minden, csak nem jó providencziális politikának a tanácsa lehetett. Én a múltba nem akarok visszatérni, csak azt nézem : mi volt az a szerep, melyet a külügyminister ur a háború folyama alatt teljesitett. (Halljuk! Halljuk!) A külügyminister ur a nyilvánosság előtt kétszer jelent meg. Az egyik volt itt, amikor a rninisterelnök ur tolmácsolása alapján felolvastak itt nekünk egy értekezést, egy olyan értekezést, melyet még az entente sem érdemesített arra, hogy legalább bő kivonatban közölte volna, annyira közszájonforgó, az újságokban előfordult közismert dolgok voltak, hogy az valóban az elolvasás fáradságát alig érdemelte meg. A másik, a nagy nyilvánosság számára megjelent nyilatkozata a tisztelt külügyminister urnak a Budapesti Hírlapban volt olvasható. Nahát, tisztelt ház, ez a lehető legklasszikusabb eszmeszülemény. Ebben a nyilatkozatban a tisztelt külügyminister urnak egész egyéniségét látom tükröződve. A tisztelt rninisterelnök ur itt a tisztelt ház előtt azt mondotta: hogy ő tudta, hogy Románia háborúra készül ellenünk, de nem volt elkészülve a támadás pillanatára. Ez egy álláspont, amely menthető, vagy nem menthető, de mindenesetre logikus. Mert ha én nem vagyok elkészülve egy támadás pillanatára, akkor szükségszerüleg kereshetem azokat a mentségeket, szeptember 19-én, kedden. amelyek ebből az álláspontból folynak. (Mozgás balfelől.) De a tisztelt külügyminister ur egészen más álláspontot foglalt el. öt nem lepte meg a támadás pillanata sem. Ö azt mondja : »Kérem, informálva voltam a fejleményekről, teljesen informálva voltam«. És most jön az igazi osztrák diplomáczia, — ezt már szórói-szóra leszek bátor felolvasni, nehogy valamit hozzátegyek. Azt mondja a külügyminister ur (olvassa) : »Bukaresti követünk látta Románia készülődésének minden fázisát és jelentette is állandóan a veszélyt. Én tehát nem tehettem egyebet, mint hogy figyelemmel kisértem az eseményeket (Derültség balfelől.) és az illetékes tényezőket: a kormányokat és ä hadvezetőséget értesítettem a fejlődő veszedelem minden mozzanatáról.« Tehát a külügyminister ur látta, figyelemmel kisérte a fejlődő eseményeket és értesítette a hadvezetőséget és kormányokat a fejlődő veszedelem minden fázisáról. Hát, bocsánatot kérek, hiszi-e valaki a kerek világon, hogy akadna egy államnak olyan külügyministere, — nem mondom egy Bismarck, hanem csak kisebb mértékkel mérve : egy Bethmann-Hollweg, vagy Bülow — aki, ha tudja azt, hogy az ő császárja vagy királya által esküvel megoltalmazni igért államnak területe már heteken keresztül a legimminensebb támadás veszélyének van kitéve, akkor ezt a kérdést ugy kezelje, mintha pl. Venezuelából érkezett volna egy ügyirat, amely aktaszerüleg elintéződik ? Figyelemmel kiséri az eseményeket és ekszpediczió alakjában — valószínűleg turonkivüli ekszpediczió alakjában — értesiti róla a hadvezetőséget és a két kormányt ! Ez a diplomácziai szárazság, ez a diplomácziai kicsinyesség, ez a diplomácziai csökönyös nemtörődömség az, amely ilyen kritikus perczekben, ily nehéz időkben, amikor a monarchia külügyministerének saját vallomása szerint határozott tudomása volt arról, hogy Erdélyt imminens veszély fenyegeti, ennek az imminens veszélynek a tudatában egyszerűen megelégszik azzal, hogy figyelemmel kisérje az eseményekot és tudassa ezt a két kormánynyal ! Hát, bocsánatot kérek, a külügyminister urnak nem az lett volna a kötelessége, hogy figyelemmel kisérje az eseményeket. Neki biztonságot kellett volna szereznie aziránt : megtette-e a hadvezetőség mindazokat az intézkedéseket, (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsöbaloldalon.) amelyek igenis elégségesek lettek volna arra, hogy Magyarország területi integritása ilyen csekély erőkkel végrehajtott betöréssel szemben biztosítva legyen, (ügy van! a baloldalon.) És ha a t. rninisterelnök ur — jóhiszemüleg, az nem is lehet kérdés — azt a biztosítást adta azoknak, akik aggódó lélekkel őhozzá fordultak, hogy Erdély biztonsága érdekében a szükséges intézkedések megtétettek, akkor — engedelmet kérek — valakinek csak kellett adni azt az ígéretet a rninisterelnök urnak. Kizárt dolog,
