Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-663

196 663. országos ülés 19Í6 szeptember 19-én, kedden. finoman érintenem : remélem, hogy nem fog engem senki sem a túlzott szláv-barátság gyanújába keverni. Politikát lehet igy vagy amúgy csinálni, de az a politika, amely a legforróbb vizből egyszerre a leghidegebb vizbe dobja, tegyük fel, egy államnak a kultúra, a műveltség, a vagyonosodás magas fokán álló valamely népét, ez a politika bevehető akkor, ha az a czentrális erő, amely ezt a politikát követi, számit egy diadalmas hadjárat minden következményével, de élet-halálküzdelem közepén, utoljára is struccpolitikát követnénk, ha letagadnék azt a tényt, hogy amikor a monarchia másik államában bizonyos széles néprétegeknek az államhoz való hűségérzései nagyon meginogtak — megmondom nyíltan, a csehekről beszélek — praktikus-e az, hogy közjogi tankönyvek, amelyek azelőtt az iskolákban szabadon használtattak, indexre tétetnek, hogy embereket, akik valaha a császár legbizalmasabb környezetéhez tartoztak, felelős állásban szerepeltek, nem tudom milyen bizonyítékok, nem tudom milyen tárgyalás, de ugy hallottam, hadbírósági tárgyalások alapján, joggal vagy jogtalanul — ezt elbírálni nem tudom — a legsúlyosabb büntetések egész tömegével sújtottak. Ez az eljárás indokolt és praktikus egy bevégzett háború után, de a mostani időpontban az ilyen eljárást, amely nem viszi közelebb a nemzetet ahhoz a czélhoz, hogy összeforrjon a monarchia barátaival és törekvéseivel, már csak a politikai rezón szempontjából sem tartom helyesnek. És ha erre czéloztam, ez megadja az alapot arra, hogy ráutaljak, hogy ha voltak is még talán, de nagyon talán, amit én kizártnak tartok, Ausztriának valamelyik népfajában is olyan velleitások, amelyek a mostani nehéz idők között nem azonosítanák magukat a monarchia törekvéseivel, ily körülmények között, amikor látjuk, hogy az első falevélrezgésre csakúgy hullanak a 6—8 évi várfogságok és halálbüntetések, azt feltételezni, hogy valaki abban a szerepben fog tetszelegni magának, hogy egy megbízhatatlan képviselő szerepét akarja játszani a delegáczióban, ez annyira lehetetlen, annyira kicsinyes kifogás, amely a tárgyilagos kritika mértékét egy pillanatra sem ingatja meg. (Helyeslés balfelől.) Én ellenkezőleg, azt hiszem, hogy ha össze fog hivatni a delegáczió, — mert valamikor mégis csak össze kell hogy hivasson — épen ezeknek a népeknek a képviselői fogják bizalmi nyilatkozataiknak, lojalitásuknak, a dinasztiához, az államhoz való hűségüknek egy egész tömegével elárasztani a köz\ éleményt, mert hiszen nekik lesz szükségük rá. És ha igy végigmegyek mindazokon az indokokon, amelyek a delegáczió összehívása ellen akár politikai, akár hadi szempontból felhozhatók, meg kell állapitanom, hogy semmiféle komoly indok nem forog fenn abban a tekintetben, hogy a delegáczió összehívása az állam és a monarchia érdeke szempontjából a legkisebb veszélyt rejtené magában. Sőt meg vagyok győződve, hogy ha összehivatnék a delegáczió, az egy ünnepélyes nagy szolidaritásban összeforrott tüntetés lenne amellett, hogy Ausztria és Magyarország el van határozva ezt a rákényszeritett harczot a végletekig vinni, el van határozva küzdeni mindaddig, aniig népeinek egy tisztességes béke feltételei meglesznek és hogy egy ilyen demonstráczió a monarchiának és a hadviselésnek érdekei szempontjából is csak feltétlenül előnyös lenne : ebben a tekintetben nem lehet egy perczig sem különbség a ház minden tagja között. (Helyeslés balfelől.) A delegáczió összehívása egyedül abból az egy szempontból lehet veszélyes, hogy az a baleset ellen biztosító, korlátlan felelősségű, csak szorosan összetartó báró-Burián-gróf Stürgkh-és-grófTisza-politikai egyetértés, (Igaz! Ugy van! balfelől.) talán nem innét, a magyar delegáczió részéről, — egy perczig sem élek illúzióban — de esetleg az osztrák delegáczió részéről súlyos csorbulást szenvedne. De mikor a magyar nemzet legelementárisabb alkotmányos ellenőrzésének gyakorlásáról van szó, akkor nem szabad, hogy a magyar parlament, a magyar többség és a magyar kormány feje azért fájjon, mert az osztrák delegáczió esetleg Stürgkh gróf urat megbuktatja, vagy meg nem buktatja. Ez Ausztriának a legsajátabb belügye, amelykez a magyar parlamentnek abszolút semmi köze sincs. És ha az ember nézi a viszonyokat, ha látja azt, hogy kik vezetik Ausztria és Magyarország diplomacziáját politikai és hadügyi téren, akkor én azt hiszem, nagyon tárgyilagos az a kívánság, amelyben az összes ellenzéki pártok egyetértenek, hogy t. i. a delegáczió összehívását elengedhetetlenül sürgős, lényeges feladatnak tartják. Nem mondok semmiféle újságot, ha azt állapítom meg — nem a magunk diplomácziájáról beszélek, hanem a német diplomácziáról — hogy a német hadvezetőség tüneményesen bevált az egész háború folyamán, mert hiszen szemben egy egész világgal, tiz fronton mindenütt a legnehezebb helyzetekben olyan bámulatos eredményeket produkált ez a hadvezetőség, a mozgósított tömegek olyan millióival, az organizácziónak olyan tüneményes pontosságával, amelyet én messze fölébe helyezek az egykori napóleoni organizácziónak és diadalnak, ha ezt konstatálom, hogy a német hadvezetőség szemben egy tenger ellenséges világgal fenomenális eredményeket produkált, akkor ez a tárgyilagosság talán feljogosít arra, hogy azt mondjam, hogy a művészetnek ezen a fokán nem állott a német diplomáczia. Nem a magunk diplomácziájáról beszélek, hanem a németről. Es ha nézzük a külföldi lapokat, a legelsőrangu külföldi lapokat, amelyek a berlini kormányhoz nagyon közel állanak, ezek mivel magyarázzák a dijslomáczia azon hiányait, hogy nem készítette elő kellőleg a háborút, vagy csak annyiban készítette elő, hogy a papirosszerződések egész tömegével ringatta magát abban a hitben, hogy ez vagy amaz a szerződő állam nem lesz ellenségünk ?