Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.
Ülésnapok - 1910-662
182 662. országos ülés 1916 szeptember 15-én, pénteken. Ausztria Németországban a maga hegemóniájának az elvesztését a dinasztiának köszönheti. Egyenesen a dinasztia politikáját teszi ezért a súlyos veszteségért felelőssé. Nem kevesebbel vádolja meg az uralkodóházat, mint hogy Ausztria németjeivel szemben velünk, magyarokkal szövetkezett. (Olvassa.) »Weil hier unser deutsches Interessé durch die Rüoksicht auf Madjaren, Kroaten, Serben, Polen und Italiener und wie die interessanten Völker sonst allé heissen, vollständig von der Dynastie in den Hintergrund gedraengt worden ist.« »Wir Deutsche in Osterreioh habén ja niemals uns als Deutsch-österreioher fühlen dürfen, sondern waren leider nur immer die todestreuen Opfer einer Dynastie, die uns wohl für sich zu benutzen, aber niemals mit uns zu denken und zu fühlen verstanden hat.« »Auch wirtschafthch war österreich in Folge seiner Zusammensetzung mit interessanten Völkern, wie Ungaren, Zigeunern, Polen, Ruthenen, Wallaehen, Kroaten und Serben, die in der menschlichen Kultur noch weit zurüekgeblieben sind, oder diese überhaupt noch nicht kennen gelernt habén, nicht in der Lage, in den deutschen Zollverein einzutreten.« így kezelt bennünket régebben az osztrák közvéleménynek egy bizonyos része. Itt rátér azután a röpirat arra a veszedelemre, amelynek felismerése a monarchia mindkét állama vezető köreinek legelső kötelessége kellene hogy legyen. (Olvassa.) »Eine Stellung, die österreich würdiger gewesen wäre — t. i. a német Bund-ban való hegemónia megtartása •— als interessanten, halbnackten Nationen oder Natiönchen, die den Gebrauch des Taschentuches noch nicht kennen, nachzulaufen, um mit deutseh-österreichischer Kultur jené Unkrautfelder zu düngen und statt Früchte Steine, Unla'aut und Hass zu ernten.« Sümegi Vilmos: Bolond is, gazember is, aki ezt irta ! Bakonyi Samu : Méltó a röp'rat befejezése ; nem kivánom, hogy a világtörténelmi bonyodalomnak valaha ilyen befejezése legyen. De osztrák szivekben élő, hangosan megnyilatkozó kívánságként szól e röpirat a következő befej ezése (olvassa): »Vir, erstgeborene Söhne Deutschlands, ausgeliefert an elende Gastvölker, die sich an unserem Busen genährt, wie Magyarén, Czechen, Polen, Ruthenen und Slovenen ! Uns bleibt nur ein Trost und eine Hoffnung, dass ein gütiges Gesehick gutmachen wird, was es an uns gefrevelt, dass noch einmal ein Tag kommen wird, der uns Deutsehösterreicher mit fíiegenden Fahnen zurückführen wird in die Arme von Alldeutschland, zu unseren Brüdern ! Dass dies einst komnie — das bitten, das erflehen wir — das watté Gott ! !« Beszédem befejezéséhez közeledem én is. Abban a meggyőződésben vagyok, hogy e megnyilatkozások a múltban és mint látjuk a jelenben is, arra czéloznak, hogy az az elhidegülés, melynek bizonyos veszedelmét látta gróf Andrássy Gyula képviselő ur is, bekövetkezzék a nagy Németbirodalom és a magyar nemzet között, mikor ellentéteket állit fel, mikor megfenyegeti a nérmt közvéleményt azzal, hogyha itt az ellenzék politikája érvényesülne, ha az ellenzék vállalkozhatnék az ügyek intézésére, akkor a magyar nemzet külpolitikája nem maradna németbarát külpolitika. Én meg tudom magamat vigasztalni 8 kutmérgezés e munkájával szemben s megvigasztalódhatik a nemzet is, eltekintve attól, hogy ily megnyilatkozásoknak ma végre is tulkomoly értéket senki sem tulaj donithat, amint én sem teszem, csak mint jelenségre utaltam rá a ministerelnök úrral szemben, aki azt mondta, hogy ma nem rosszabb a viszony Ausztria népei és a magyar nemzet között, mint volt. Nem fognak ezélt érni e kísérletek azért, mert a háború igen nagy leleplező, a háború megismertette Magyarországot az egész világon, ismernek bennünket a német nemzet körében is. A világháború jelentőségét Magyarország jövőjére nézve mindnyájan átérezzük; azt hiszem, az ellenzék is tett bőven erről tanúságot, mikor a birálat szavától is mindezideig tartózkodott. Ha most felemeli biráló szavát, ez is azt mutatja, hogy még fokozottabb mértékben ismeri fel e háborúnak a nemzet jövőjére való jelentőségét, mert tudja, hogy az annak során elkövetett hibák, melyek veszélyeztetik a háború kimenetelét, veszélyeztetik e nemzet jövőjét is. De ha mi felismerjük a világháború jelentőségét nemzetünk jövőjére, nyugodt lélekkel állithatom, hogy viszont minden komoly tényező felismerte Magyarország jelentőségét is e világháborúban. (Ugy van! bal felől.) Azt a nagy nemzetközi politikai, azt a nagy európai jelentőséget, melyre magát felküzdötte Magyarország, melylyel birt addig is, de fokozott erővel tanúsított e világháborúban, felismerték mindenütt. Egy elfogulatlan ember sem teheti vita tárgyává, hogy itt, a Duna mentén, e nagyhatalmi poziczióban, Magyarország az az egyedüli fiksz pont, az a szilárd alap, melynek becsületes, saját érdekében is vallott szövetsége az a támasz, melynek segélyével e háborúban a végleges dicső diadalt s ezzel a tartós szilárd békét el lehet érni. Ez az alap, amelyre teljes reménységgel fel lehet építeni azt a tartós békét, melyet a ránk következendő veszedelmek legrettentőbb viharai sem fognak megrendíthetni. (Élénk helyeslés balfelél.) De ehhez nem elég a külvilág felismerése, szükséges saját felismerésünk is. Amikor a magunk értékét megállapitjuk, meg kell keresnünk azokat a biztosítékokat, melyekkel ez értéket állandósítani és még fokozni tudjuk. Erre csak egy mód van : hogyha szentül elhatározzuk, hogy ezentúl törekvéseink tárgyává a belső fejlődésnek megszilárdítását, mindazon belső erők gyarapítását teszszük, amelyek nélkül nemzeti jövőnk biztonsága és a velünk való szövetség értéke teljessé nem emelkedhetik. Alkalmat ad nekem ennek érintésére egy tegnap elhangzott értékes beszéd. Szterényi tisztelt képviselőtársam mondta, ugy hiszem bjszéde
