Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-662

170 662. országos ülés 1916 szeptember l5-én, pénteken. telítve van a szocziálista, antimilitárista, szóval paczifikus elemekkel. Sajnos, ugy tudom, hogy ezeket az elemeket a mi volt nagykövetünk teljesen negligálta, méltóságán, előkelőségén alulinak tartotta, hogy ezekkel a plebejus elemekkel közelebbi kontaktust keressen, hanem inkább a nacziouálista előkelő elemekkel érintkezett, azokkal, amelyek azután a háborús irányzat élére állottak, En nem állitom azt, hogy a Francziaországgal való háború elkerülhető lett volna ; nem állitom azt, hogy a franczia kormány nem volt elhatározva arra, hogy a háborút megindítja abban az esetben, ha az orosz konfliktus kitör; annál kevésbbé állithatom azt, mert hiszen tudjuk, hogy erre a franczia kormánynak szerződéses kötelezettsége volt. De igenis állitom azt, hogy a franczia kormány a legnagyobb zavarban volt akkor, amikor az előtt a feladat előtt állott, hogy neki hadat kellett üzennie idegen érdekekért, hogy egy kalandba kellett belevinnie országát, azt az országot, azt a nemzetet, amely — amint mondottam — telítve volt ilyen paczifikus elemekkel és állitom azt, hogy a franczia nemzet, ha nem támadtatik meg, korántsem fejtette volna ki azt a nagy erőfeszítést, amelyet most kifejt. Azonban ebből a nagy zavarból a mi külpolitikánk rántotta ki a franczia kormányt akkor, amikor megelőzte a hadüzenettel a franczia kormányt és ezáltal abba a helyzetbe hozta, hogy a saját nemzete előtt ugy tüntethette fel a dolgot, hogy most már nem egy kalandról, hanem a nemzeti védelemről van szó. Más szóval a mi diplomácziánknak ez az elsietése teremtette meg az unión sacrée-t és teremtette meg azt, hogy Francziaország nem ímmel-ámmal, hanem a legteljesebb erőfeszítéssel vesz részt ebben a háborúban. Körülbelül ugyanez a helyzet Angliára nézve is. Itt ismét nem állitom azt, hogy az angol kormány nem volt elhatározva arra, hogy felhasználja ezt az alkalmat és a háborút megindítja. De itt ismét állitom, hogy az angol közvélemény épenséggel nem volt háborús hangulatban, pedig, azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy Angüában a közvéleménynek igenis nagy ereje és hatalma van. Az angol közvéleménynek, amint a sajtó akkori hangulatából látható, semmiféle kedve nem volt arra, hogy orosz érdekekért, szerb érdekekért sikra szálljon és belerohanjon egy háborúba, ugy hogy merem állítani, hogy az angol kormánynak égető szüksége volt egy ürügyre avégből, hogy Angliát bele vihesse ebbe a háborúba. Ezt az ürügyet ismét a mi diplomácziánk, a mi külügyi vezetőségünk, a központi hatalmak külügyi vezetősége adta meg, amikor Francziaországot és Belgiumot megtámadta. Meg vagyok győződve arról. hogy ha ezek nem következnek be. akkor nyugaton egy egyszerű, aránylag csekély erőt igénybe vevő defenzív vonallal lehetett volna a bonyodalmat megoldani és az erő teljességét keletre lehetett volna vetni, az orosz készülődést megakadályozni, az orosz erőket leverni, ugy hogy meg vagyok győződve róla, hogy akkor a háború már jó ideje diadalmasan be volna fejezve. T. képviselőház ! Ebből az alaphibából következnek azután a külpolitika többi hibái is. Azt mondja a ministerelnök ur, hogy Olaszország és Eománia azért támadtak ellenünk, mert felébredt bennük az étvágy a mi provincziáinkrä. Ez az étvágy békében is megvolt, csak a kormány nem tudta, de ez az étvágy nem nyilatkozhatott meg addig, amig mi katonai erőnknek teljességében voltunk. Amikor azonban Olaszországban és Romániában azt vélték láthatni, hogy katonai erőnket ezekkel a nagy világhatalmakkal való küzdelmünk teljesen abszorbeálja, akkor vélték elérkezettnek a maguk számára azt a pillanatot, amikor vágyaikat teljesíthetik és provincziáinkat elrabolhatják. A román dologra nézve teljes világosságot nyújthatott volna a kormánynak, kinyithatta volna a kormány szemét a debreczeni merénylet, amelyet én mint szimptomát teljesen egyenlő rangúnak, egyenlő fontosságúnak tartok a szerajevói merénylettel. Az nem különbség, hogy ott egy magasabb rangú személyiség esett áldozatul, a tény az, hogy itt az oláh gyűlölet nyilatkozott meg ellenünk, amint amott a szerb gyűlölet. És tény, hogy a debreczeni merénylet eltussolására a román kormány részéről épugy megtörtént minden, mint a szerajevói merénylet eltussolására a szerb kormány részéről. Ámde mi akkor azt láttuk, hogy a kormány sajtója, bizonyára a kormány befolyására, iparkodott elterelni a figyelmet Romániáról és azt hangoztatta, hogy a debreczeni merénylet orosz kéz műve volt, holott nyilvánvaló, hogy a hajdudorogi püspökség felállítását Románia tartotta magára nézve sérelmesnek. Itt csodálatos elfogultsággal állunk szemben és ez okozta azt, hogy a magyar kormány véges-végig vak maradt Romániával szemben, nem tudta, vagy nem akarta felismerni annak ellenséges szándékait. így következhetett be a román betörés, amelylyel a kormány magát és az országot meglepni engedte. Hozzájárul mindezekhez a hibákhoz az a súlyos mulasztás, hogy a kormány az ellenzék többszöri sürgetése daczára elmulasztotta Erdély megerősítését. Egyik legutolsó delegáczió alkalmával én voltam olyan bátor eziránt kérdést intézni a hadügyministerhez és akkor tőle azt a választ nyertem, hogy az erősítések a külpolitika szempontjai szerint igazodnak és Romániával szemben ilyen teliintetek nem állanak fenn, ennélfogva ott megerősítésre szükség nincs. Ez az állítás bizonyítja legjobban a hadügyminister ur előrelátását. Azután — folytatta a hadügyminister ur — ha Romániával esetleg mégis konfliktusra kerül a sor, akkor a hadügyminister ur- azt a nézetét nyilvánította, hogy mi ebben az esetben támadó hadjárattal fogjuk megelőzni Románia támadását. Hát, t. képviselőház, én most itt reklamálom a t. hadügyminister úrtól azt a támadó hadjáratot Románia ellen, amelyet megígért, reklamálom legalább is annyiban, hogy az Erdélyt ellepő hadak ellen méltóztassék azt azonnal megindítani és Magyarország földjét az