Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-658

658. országos ülés 1916 szeptember 7-én, csütörtökön. 11 tátik benn, annak 17. §-ában erről említés nincs. A kérdés tehát az, vájjon nóvum-e ez az adóztatás szempontjából, vagy sem? Nem nóvum, mert miután az 1909 : VIII. t.-cz. az 1883 : VII. t.-czikket hatályon kivtil nem helyezte, annálfogva ez a rendelkezés akkor is fennállana, ha ide nem is vétetnék he. Ennek az ide bevett 3. pontnak szerintem egyszerűen az a czélja, hogy kitöltse azt a hiányt, mely az előbbi 3. pont kihagyása folytán keletkezett. Már most az a kérdés merül itt fel, miért történik a levonás csak a kamatok összegének 70%-a erejéig ? Ez első pillanatra meglepő, de ennek is megvan a történelmi indokoltsága, Áz 1875: XXV. t.-cz., a bélyeg- és illetékekről szóló törvény 18. §-ában kimondatik, hogy »a hitelüzlettel foglalkozó és alapiszabályai értelmében pénzbetétek átvételére jogosított pénzintézetek, továbbá a takarékpénztárak és mindazon intézetek melyekkel takarékpénztári üzlet van összekötve és általában mindazok, melyek pénzösszegeket csekkek, utalványok és betételi könyvek, egyéb betéti okmányok mellett gyümölcsözés végett vesznek át, kötelesek a betett összegek után fizetett, vagy a tőkéhez hozzáirt kamatoktól bélyegilleték fejében 3%-ot közvetlenül fizetni«. Tehát a törvény értelmében a betétek után 3% jár. Már most, mikor az 1883. évi törvényben ily betétek után kamatmentességet adtak, nem adták meg a teljes 100%, hanem csak 7% erejéig, egyszerűen azért, mert már ezen betétek 3%-os illetékkel meg voltak róva. Ennek az intézkedésnek magyarázata tehát ez és a magam részéről nem is változtatnék ezen, minthogy ez az adott helyzetben a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokkal szemben csak a mi álláspontunk erősítésére szolgál. Ami a pénzügyminister ur javaslatának 4. pontját illeti, ez kétirányú módositást jelent az 1909 : VIII. t.-czikk 20. §-ának 4. pontjával szemben. Abban a régi 4. pontban ugyanis csak hazai vállalatokról volt egyrészt szó, most pedig a külföldiek is fel vannak véve; ez formai dolog s nem érdemi. A második változtatás pedig az, — s ez már érdemi és lényeges — hogy a régi törvény értelmében ezen részvények után élvezett kamatok teljes összegükben levonhatók voltak, tekintet nélkül a birtokállományra, ellenben ezen rendelkezés szerint csak akkor, ha az illető hazai vagy külföldi vállalat részvényeinek vagy üzletrészeinek több mint egy ötöde az adóköteles vállalat tulajdonát képezi. Ezt a rendelkezést sem szerencsésnek, sem helyesnek és itt elfogadhatónak sem találom, mert épen azt jelenti, ami ellen küzdünk, a nagy tőkével dolgozó vállalatok favorizálását. (TJgy van! TJgy van! bal felöl.) Ha ezt ipari és egyéb vállalatoknál is érvényesíteni lehetne; ha a gyakorlati életben ez ugy alakulna, hogy az az intézkedés azokra nézve is hatással bírna, akkor talán ezt a rendelkezést, ugy ahogy van, el lehetne fogadni, de pusztán a pénzintézetek érdekében — mert hiszen ebben a helyzetben csak a nagybankok, a nagy pénzintézetek vannak — ezt a rendelkezést igy, ahogy van, elfogadni nem lehet s ennek következtében én a törvény eredeti rendelkezését óhajtom fentartani. (Helyeslés balAmi a másik eszközt illeti, amelyet a pénzügyminister ur szándéka megvalósítására applikált, t. i. a kulcs felemelését, azt javaslatának 3. §-ában látjuk végrehajtva. Az 1909: VIII. t.-czikk 20. §-ában háromféle adókulcs van megállapítva. Meg van állapítva az ipari vállalatoknak és a kőszéntermeléssel foglalkozó vállalatoknak adókulcsa 7°/o-kal, más bányatermékek feldolgozásával foglalkozó vállalatoknak és a szövetkezeteknek adókulcsa 5°/'o-kal, a többi vállalatok adókulcsa pedig 10'

}

/o-kal van megállapítva. Ezt a kulcsot a minister ur megváltoztatja és pedig akként, hogy az ipari vállalatoknak és a szövetkezeteknek adókulcsát 10°/o-ban, minden egyéb vállalatnak kulcsát pedig 12°/o-ban állapítja meg és ezt a 10, illetőleg 12°/o-os adókulcsot ő aszerint, amint az illető vállalat saját tőkéjének jövedelme a l°/o-on innen, vagy azon tál van, felemeli egészen 18, illetőleg 20°/o-ig. Czéljának elérésére természetesen nem választhatott más utat. A kérdés csak az, hogy az az ut, amelyet ő választott, minden irányban helyes-e vagy nem. Itt elsősorban meg kell állanunk egy pillanatra a szövetkezeteknél. (Halljuk! Halljuk! Az 1909. évi t.-czikk abból a nagyjelentőségű közgazdasági szerepből kiindulva, amelyet a szövetkezetek egyebütt betöltenek, de kiindulva másrészt abból, hogy a szövetkezetek körül épen a társadalom és a közgazdasági élet leggyengébb elemei csojjortosulnak, szükségesnek és kívánatosnak látta azt, hogy a szövetkezeteket különleges elbánásban részesítse és ennek következtében az adókulcsot velük szemben 5%-ban állapította meg. Én ugy érzem, ugy tudom és ugy tudják mindannyian, akik hazánk közgazdasági életét figyelemmel kisérik, hogy a szövetkezetekkel szemben a helyzet és az állapot 1909 óta sem változott. Nem változott legalább abban a mértékben, hogy velük szemben egy szigorúbb adóztatási rendszert alkalmazhatnánk, sőt ha a dolog mélyére hatolunk, akkor épen ellenkező eredményre juthatnánk és talán épen az lehetne a konklúzió, hogy a szövetkezetek az eddiginél is nagyobb adóleszállitást kívánhatnának. (Ugy van! bal felöl.) Ennélfogva azon az állásponton vagyok, hogy az 1909. évi VIII. t-czikk 20. §-ában a szövetkezetekre vonatkozólag foglalt rendelkezés tartassák fenn és az eddigi 5°/o-os adókulcs velük szemben maradjon meg. Ugy vagyok értesülve, hogy a pénzügyminister urnak lesz ebben az irányban javaslata; nem akarok az ő javaslatának prejudikálni, de ha az ő aslata az általam proponált mértéknél jobb