Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-661

661. országos ülés 1916 szép somra volt szíves válaszolni. Köszönöm t. képviselő társamnak, hogy szives volt felszólalásimról megemlékezni és megállapítom azt, hogy a t. képviselő ur egészen helyesen idézte szavaimat. Én az ő előadásával szemben — mint mondotta — arra utaltam, hogy ő a teljes vámuniónak a hive. Beszédemben, mely most rendelkezésemre nem áll — egészen jól emlékszem —• arra utaltam ismételten, hogy én szeretném tudni konkretizálva, hogy azon tisztelt képviselőtársaim a különböző pártok körében, kik a Németországgal való viszonynak bensőbbé és mélyebbé tételét követelik és legjobb meggyőződésükkel a magyar állam javára megvalósitandónak tartják, szeretném tudni, konkrét formába öntve látni, hogyan képzelik azt a KözépEurópát, mely bensőbbé teszi a viszonyt a német birodalom és köztünk és Ausztria közt. Utaltam rá, hogy erre bizonyos konkrétumot találok Szterényi t. képviselő ur dolgozatában, ki bizonyos sorrendet állit fel és azt mondja első helyen: ideális volna a tiszta vámunió. Akkor röviden, ma részletesen megmagyarázta, hogy sem a teljesen vámsorompómentes vámunió, sem a közbenső vámvonalak felállításával való unió, Németország és Ausztria és Ausztria és Magyarország közti belső vámvonalakkal, egyik sem teljesen keresztülvihető, mert szuverenitásunkat, satöbbi alterálná. így jut a preferencziális szerződés gondolatára. Etekintetben némileg konkrétebben van a kérdés beállítva, de még így sem látom tisztán a gazdasági Mitteleuropát. Mert amíg a vámunió közbenső vámokkal és közbenső vámok nélkül közjogi akadályok miatt szerinte meg nem valósitható, tudtommal a preferencziális szerződés ellen pedig Németországnak van igen alapos kifogása. Lehet, hogy t. képviselőtársamnak ujabb informácziói vannak, de én elég szorgalmasan olvasgatom a német nyilatkozatokat és ugy tudom, hogy ott igen komoly férfiaknak az az argumentuma van, hogy a kettős monarchia és Németország közötti gazdasági forgalom Németország összvilágforgalmával szemben oly csekély százalékot képvisel, hogy ennek kedvéért kár volna a franczia, angol és a többi piaczokat esetleg elveszíteni. Mert egészen bizonyos, hogy ha Németország és mi preferencziális szerződést kötünk, ezzel szemben a többi államok, melyeknél a német gazdasági forgalom sokkal inkább van érdekelve, bizonyos retorziókkal fognak élni, vagyis Németországgal kevésbbé kedvező szerződéseket fognak kötni. De tegyük fel, hogy a preferencziális szerződés meglesz. Sajnálom, hogy Szterényi t. képviselő ur, ki oly kiváló szakértő a gazdasági és a külkereskedelmi dolgokban, nem részletezte kicsit részletesebben, körülbelül hogyan képzeli azt a középeurópai gazdasági közeledést. Mert én, amig bebizonyítva nem látom, hogy lehetséges az egyezség, mely biztosítani tudja Magyarországnak nemcsak iember 14-én, csütörtökön. löí mezőgazdasági, hanem ipari fejlődését is, Tamás vagyok e lelkesedéssel szemben és azt vallom, hogy félek attól a kolosszustól, melynek csak az az érdeke lehet, hogy belevonjon minket is abba a nagy gazdasági egységes területbe, melyben nekünk, több német kiváló gazdasági szakértő nézete szerint is, csak két feladatunk lesz: az egyik, hogy Erdélyben a német közgazdasági életnek bizonyos kirendeltsége létesüljön, a másik, hogy nyersterményekkel lássuk el a német ipari empóriumokat. (Ugy van! halról.) Minthogy látjuk azt is, hogy Ausztria szintén arra törekszik, hogy mi algyarmatai legyünk Németországnak és gyarmata Ausztriának, vagy megfordítva: ez oly gazdasági perspektíva, melyért lelkesedni igazán nem tudok. T. képviselőtársam emliti Naumannt is és azt mondja: igen sokan nem azonosítják magukat vele. Ez bizonyos, de én eddig sem a ministerelnök úrtól, sem a legújabban hírlapi czikkek Írására fanyalodott közös külügyministertől, sem német hivatalos tényező részéről Naumann munkájával szemben erélyes óvást nem hallottam, nem olvastam. Ellenben látom, hogy amit Naumann megirt, a Németbirodalomban elfogadtatott a tárgyalás alapjául, mint Mitteleuropa ideális megoldása. Miután aztán én is, mások is támadtuk Naumann elaborátumát, lassacskán kezdték magyarázgatni, — nem Szterényi képviselő ur, hanem Németországban — hogy amint igen helyesen mondta a képviselő ur, maga Naumann is kötelezve érezte magát, elméletét mitigálni. Szóval, ezt a mélyitését a viszonynak gazdasági téren semmiképen sem látom tisztán, de látok egyet s ez az: hogy a hosszú lejáratú gazdasági kiegyezést Ausztriával forszírozzák és épen olyan körök forszírozzák Ausztriában, melyek a Németországhoz való gazdasági közeledést is erősen szorgalmazzák. Olvastam, magyarázták is nekem, hogy az a hosszú lejáratú gazdasági szerződés természetes priusza volna a Németországgal való gazdasági viszony állandósításának. Egészen logikusan mondták az illetők, hogy Németország nem fogja magát 8—10 évre lekötni egy uj gazdasági irányban. Ha velünk valami benső gazdasági viszonyba akar lépni, ezt állandósítani akarja s e czélra neki 20—25 évesnél rövidebb szerződés nem konveniál. Azok, akik Németországban a jövővel foglalkoznak, sajnos, nálunk igen kevés szakember foglalkozik vele •— igen erősen hajtogatják annak szükségességét, hogy ha majd a békekötés ideje elkövetkezik — adja Isten, minél előbb — Németország arra törekedjék, hogy hosszú időre kösse le a békekötésben szereplő többi államokkal való gazdasági nekszusát. Mitteleuropára való törekvésben azt látom, mondjuk azzal szemben az az aggodalmam, hogy itt Magyarország gazdasági önállóságát biztosítani nem leszünk képesek. Mivel pedig én Magyarország gazdasági jövőjét csak ugy vélem