Képviselőházi napló, 1910. XXXII. kötet • 1916. szeptember 7–szeptember 29.

Ülésnapok - 1910-661

148 661. országos ülés 1916 szeptember 14-én, csütörtökön. volna, de az osztrák állapotok nem engedték meg a delegácziók összehívását. Nekünk, magyaroknak, szükségünk van a külügyek képviselője és a parlament közti szerves összeköttetésre. Ha ezt a szerves összeköttetést a jelenlegi formula szerint nem leket elérni, akkor törekednünk kell annak a kivivására, amiről azt gondoltuk, hogy azt talán csak a jövő hozza magával. Akkor azt mondom, annak a jövőnek jelenné kell lennie és annak most kell megtörténnie. (Elénk helyeslés és taps a baloldalon.) Ne mondja senki, hogy háborús időkben nem kell újításokhoz fogni. Ellenkezőleg, hiszen a háborús idők olyanok, hogy ilyenkor gyorsabban jelentkeznek a szükségletek és a szükségletekhez képest a parlamentnek is ezeket fel kell fognia s a szükségletek előtt nem szabad struczpolitikát űznie. (Ugy van! balfelől.) Azért ha nem lehetséges a delegáczió összehívása, vagy ha nem akarják, akkor kell akarni, hogy ide jöjjön a külügyminister a magyar parlamentbe és vele érintkezésbe lépjen. (Ügy van! balról.) Ezek azon indokok, melyekből örömmel csatlakozom, a hogy ugy mondjam kombinált indítványhoz. De hozzáteszem, hogy amennyiben gróf Andrássy képviselő ur indítványát magamévá teszem, azt terminus clausus-szal teszem, ugy, hogy mondjuk amennyiben egy hónap leforgása alatt a delegáczió össze nem hivatnék, meg kell történnie annak a törvényesebb dolognak, melyet gróf Apponyi indítványa kivan. (Hosszantartó élénk helyeslés és tetszés a balés szélsőbalóldalon.) Elnök: Ki következik szólásra ? Szinyei-Merse Félix jegyző: Szterényi József ! Szterényi József: T. ház! Ha nem fog már egyetlen román katona sem állani Erdély megszentelt földjén, •— és hiszem, hogy Isten segélyével és a szövetséges német birodalom támogatásával elég gyorsan el fogjuk érni ezt az örvendetes eseményt — akkor is soká fog még a magyar politika előterében állani az a példátlan könnyelműség, az a hallatlan, az egész hadviselésben magában álló eset, hogy Erdély határszólét és tekintélyes részét a román hadseregnek martalékul dobtuk. (Ugy van! balfelöl.) Ne csodáljuk tehát, ha ma, az események közvetlen hatása alatt, e kérdés dominálja politikai helyzetünket. Ne csodálja a t. túloldal és a kormány, ha a ház ez oldalán az elkeseredés magasabb fokával tárgyaljuk e kérdést, főkép látva azt az előttem szinte érthetetlen tünetet, a politikai sivárságnak azon szinte példátlan jelenségét, hogy midőn Erdély oly tekintélyes része idegen katonáktól van megszállva s mi kritikát gyakorlunk a mulasztás felett, Erdély képviselői részéről a túloldalon egyetlen hang sem emelkedik a veszélyeztetett és idegen csapatok által pusztított Erdély védelmére. (Ugy van! balfelől.) Engedjék meg, t. képviselőtársaim, ebben a pártpolitikai felfogásnak oly ridegsége nyilatkozik meg, mely főleg minket erdélyi képviselőket fájdalommal tölt el, kik e kérdésben pártszempontot nem ismerünk s nem azért foglalkozunk vele, mintha belőle hímet akarnánk varrni magunknak ellenzéki szempontból. A helyzet sokkal komolyabb, semhogy e kérdést pártszempontból lehetne tárgyaim. Nem is akarok bővebben foglalkozni a kérdés e részével, mert hisz az elkeseredés elég erős közöttünk. Inkább foglalkozom azzal a kérdéssel, melyet a t. ministerelnök ur gróf Andrássy Gyula t. képviselőtársam kritikája folytán a külpolitikát illetőleg hozott fel, mintegy hogy ugy mondjam, egyetlen fénypontját a mai külpolitikai vezetésnek, azt mondván: kritikát gyakorolnak az urak, de nem elég objektíve, mert ime, itt van a bolgár szövetség s ennek létrehozása elég nagy érdem, felér sok hibával, melyet a háború folyamán a külpolitikában elkövettek. E kérdéssel szeretnék egy pillanatig foglalkozni, mielőtt felszólalásom tulajdonképeni tárgyára térek át, melyben meg akarnám világítani gazdaságilag gróf Andrássy indítványa elfogadásának szükséges voltát, azon politikai szempontok mellett, melyeket részben ő maga, részben gróf Apponyi és az utánuk ez oldalról felszólaló kéjiviselő urak már megvilágítottak. Beszédem lényege tehát gazdaságpolitikai. Ezt megelőzőleg legyen szabad, mint említem, röviden a bolgár szövetség kérdésével foglalkoznom s rámutatnom arra, hogy amit a ministerelnök ur a mai külpolitikai vezetés oly nagy sikerének mond, tulajdonképen sokkal messzebb külpolitikai vezetésre nyúlik vissza. És ha, amint kell, amint teljesen indokolt, magasra tartjuk a szövetséget, teljesen méltányoljuk annak nagy jelentőségét — hisz az erdélyi betörés ellensúlyozását is tekintélyes részben ettől várjuk — akkor az elismerés osztásában sokkal messzebbre kell visszanyúlnunk, egyrészt történelmi időkbe, másrészt a közelmúltba. A bolgár szövetség alapját id. gróf Andrássy külügyminister vetette meg, az a Balkán-politika, melyet ő követett, s melynek egyik klasszikus megnyilatkozása az az irat, melyet az első román kereskedelmi szerződés nehézségeinek elhárítása érdekében az akkori magyar kormányhoz intézett. Nagy államférfiúi éleslátással előre megjósolta, hogy az a politika, melyet követni akarunk s mely ellen ő óvást emel, oda fog vezetni, hogy az újonnan függetlenségre kerülő Balkánállamokat Oroszország, Anglia és részben Erancziaország karjaiba fogjuk kergetni. Ova intette a magyar kormányt ós a magyar közönséget, hogy oly gazdasági politikát kövessen, mely a Balkánállamokat magunkhoz, Magyarországhoz lánczolja és igyekezzünk őket gazdasági érdekeinknél fogva megnyerni a magunk számára. Sajnos, e politikától az utódok eltértek. Nemcsak abba a hibába estek, hogy az egyes Balkán-