Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.
Ülésnapok - 1910-647
40 647, országos ülés 1916 augusztus 9-én, szerdán. oly megszállott idegen országrészekben is, amelyeket köztudomásszerüleg nem kivan véglegesen meghódítani, hanem amelyekről a birodalmi kanczellár is azt mondotta, hogy a béke kézizálogaként birlalja csak a nagy német birodalom, az elsőrangú vasúti hálózatok egész tömegét teremtette meg a magasabb hadviselés érdekei szempontjából, addig — sajnos, nyíltan nem beszélhetek az ország érdekei szempontjából — daczára annak, hogy Magyarország ebben a háborúban természeti fekvésénél fogva a hadviselés vasúti jDolitikájának úgyszólván legsúlyosabb terhét kellett hogy viselje, mégis azt látjuk, hogy azok az elsőrangú fontosságú vonalak, amelyek igaz, beismerem, a magyar közgazdasági élet szempontjából is nagy jelentőségűek, de mindenekelőtt hadászati jelentőségűek, nagyon alárendelt, csekély toldozással, foltozással lettek imigyen, amugyan a czélnak megfelelően elrendezve, ahelyett hogy gyökeres megoldással és épen a hadügyi érdekek súlya alatt teljes energiával most vitte volna keresztül a magyar kormány azt, amit évtizedeken keresztül követeltünk és keresztülvinni nem tudtunk. Hogyha ezeket a nélkülözhetetlen vasúti összeköttetéseket most nem tudjuk megszerezni, békés időkben nincs a magyar közvéleménynek semmiféle súlya és ereje arra, hogy ezeket a mulasztásokat pótolni lehessen. (Igaz! Ugy van! a bál- és a szélsobaloläalon.) Ezek előrebocsátása után áttérek beszédem tulajdonképeni részére, az államvasuti tisztviselők, altisztek, segédtisztek és egyéb alkalmazottak fizetésének végleges rendezésére és a jelenlegi háborús segélyekre, illetőleg pótlékokra, A ház határozatából kifolyólag megállapittattak azok a háborús segélyek, amelyeket az állami tisztviselők egyéb ágazataival együttesen a magyar királyi államvasutak alkalmazottainak is élvezniök kell. Megjelent a tegnapelőtti lapokban egy nemhivatalos kommüniké s amennyiben a czenzura keresztüleresztette, azt hiszem, hogy a valóságnak megfelel, mely szerint az illetékes ministeriumok részéről megtörténtek volna azok az intézkedések, amelyek ezen háborús segélyek, illetőleg beszerzési előlegek folyósítását elrendelték volna. Ha ez a hírlapi közlemény a valóságnak megfelel, az esetre az én sürgetésem tárgytalan, amit én örömmel veszek tudomásul, de minden körülmények között nélkülözhetetlenül szükséges, hogy ezek a háborús segélyek és beszerzési előlegek nemcsak a legfőbb hatóság által folyósittassanak, hanem az érdekeltek kezeibe is mentől előbb jussanak. Az államvasutak egy magasabb állású tisztviselőjének nyilatkozatát olvastam az estilapban, amelyben az illető igazgató ur a nyilvánosság tudomására adja, hogy a beszerzési előlegeknek czélszerü és gyors felhasználása érdekében úgynevezett jóléti bizottságok alakíttattak, amelyeknek hivatása lesz ezen beszerzési előlegek czélszerü és gyors felhasználása. Ha jól fogtam fel ezen szűkszavú nyilatkozatot, én ebből azt magyarázom ki, hogy a hivatalos köröknek az az intencziója, hogy a beszerzési előlegek az egyes üzletvezetőségek részére reparcziáltassanak és az egyes üzletvezetőségek saját hatáskörükben fognak gondoskodni a vasúti alkalmazottak részére szükséges anyag beszerzéséről. Ez csak részben lehetséges. Nézetem szerint a legfőbb életszükségleti czikknek, a lisztnek központi beszerzése conditio sine qua non. Ha a magyar államvasutak igazgatósága az ő, á családtagokkal együtt körülbelül 600.000 főre rugó alkalmazottainak szükségletét központilag biztosítja és erre nézve a t. minister úrtól megnyugtató nyilatkozatot hallunk, ez kétségtelenül örvendetes lépés lesz ezen a téren, mert azt hiszem, hogy a többi anyagokat a jóléti bizottságok saját hatáskörükben, egyik talán ügyesebb formában, a másik kevesebb eredménynyeL de mégis be fogják szerezni. Hogyha a legfőbb fogyasztási czikknek, t. i. a lisztnek központi beszerzéséről a Máv. önmaga nem gondoskodik, akkor bekövetkeznek azok az anomáliák, amelyeket itt fejtegetni ismét fontos állami érdekekre való tekintettel nincs szándékomban, de amelyekről a t. minister urnak bizonyára hivatalos jelentések nyomán nagyon is kell hogy tudomása legyen. Már pedig az kétségtelen tény, hogy a vasút a hadsereg harczképességének egyik elengedhetetlen és fontos eszköze és conditio sine qua non, hogy azok a vasúti alkalmazottak, akik hóban és fagyban, melegben horribilis időtartamú szolgálatot teljesítenek, bistositva legyenek afelől, hogy egész utazásuk tartama alatt legalább a mindennapi kenyérrel el lesznek látva. Hogy ezt milyen formában csinálja meg a minister ur, az természetesen az ő diszkréczionális jogkörébe tartozik, de hogy meg kell csinálnia, az kétségtelen. Mondhatja a t. minister ur azt is, hogy ez a Haditermóny Részvénytársaság hivatása és ennek keretében kívánja ezt a kérdést megoldani. Ezt nem szeretném és nem találnám szerencsés megoldásnak. Azt hiszem, nem kívánja a t. minister ur, hogy bővebben indokoljam miért, de nem találnám szerencsés megoldásnak, annyival is inkább, mivel a magyar államvasutak alkalmazottainak tömege oly hatalmas, hogyha kellő formában és kellő módon megszervezi a t. minister ur az ő elsőrendű életszükségleteinek beszerzési lehetőségét, meg vagyok győződve, hogy az államvasuti alkalmazottak nagy tömegének ellátása sokkal simább, sokkal jobb és feltétlenül olcsóbb lesz. Amennyiben — mondom, — értesüléseim megfelelnek a valóságnak abban a tekintetben, hogy a t. minister ur intézkedett a rendkívüli segély, valamint a beszerzési segély haladéktalan folyósítása iránt, idevonatkozólag természetesen további kérdeznivalóm nincs. De, ha beszédem elején hivatkoztam Kossuth Ferencz elévülhetetlen érdemeire a magyar
