Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-652

276 fí&2. országos ülés lÓJfí augusztus 23-án, szerdán. Erdély birtoka nemcsak azt jelenti, hogy ott százezrek és százezrek élnek a határszélen magyar véreink, a derék ősi székely vér, amely a magyarságnak ezer éven keresztül hű helytartója volt az erdélyi bérczeken; nemcsak azt jelenti, hogy meg kell védelmeznünk azon ott települt, Magyarországgal tartó, de más nyelvű honosainkat, akik ott már ősjogot nyertek; nemcsak azt jelenti, hogy Erdélyben laknak a magyar vármegyéknek régi nagy magyar családjai, amelyek tőlünk az ő magyarságuknak, az ő ekszisztencziájuknak, birtokuknak megvédését kívánják. Nemcsak ezt jelenti ! Magyarországra nézve Erdély azt jelenti, hogy az erdélyi bérezek voltak az a fellegvár, amelybe a magyar független államiság mindig visszavonult, valahányszor különböző helyről erős támadás érte. Erdély bérczei voltak az ezeréves magyarságnak legféltettebb kincsei, mert hozzáfüződnek a nemzeti önállóság történelmi tradicziói. Magyar nemzeti létünk megvédésének volt erőssége Erdély, a melyről ez a nemzet, a mig egy fia is él, lemondani semmikép sem fog. (Igaz! Ugy van ! balfelől.) És Erdély adta az erőt, hogy Magyarország be tudta tölteni Európa Keletén az ő hivatását, mert visszaverte azokat az erős hullámokat, amelyek Európa kultúráját fenyegették, visszavert támadásokat, amelyek a körülötte élő kis népek szabadságát és alkotmányát veszélyeztették. Lehet, hogy Magyarországot is belevitték elnyomatása idején más nemzetek ellen is akarata ellenére harezba ; de amikor Magyarország akaratának önállóságát érvényesiteni tudta, mindig a népek szabadságának és önállóságának volt a bástyája. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ez lesz Magyarország hivatása a jövőben is. Európa Keletén a népek szabadságának védbástyája. Ezt a Magyarországot veszélyeztetné Erdély elvesztése, ami által ezeréves területe épségében szenvedne csorbulást és erőforrásainak tetemes részétől lenne megfosztva. Innen van az, hogy bárki szólaljon is fel közülünk itt a házban, mindenki ajkáról az az elhatározás hangzik, hogy életünkkel és utolsó csepp vérünkkel fogjuk Erdély birtokát minden román betörés és támadás ellen megvédelmezni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Az utolsó téma, t. képviselőház, a béke gondolata. A t. ministerelnök ur igen helyesen mondta, hogy a békét a kormány részéről a győzelem szóval akarja pótolni és a győzelemre kivánja az előkészületeket megtenni. Teljesen igaz, t. képviselőház, a kormány kötelessége minden eszközt a legesélyesebben igénybe venni, hogy a győzelmet a fegyver erejével kicsikarja. Azonban, t. képviselőház, más kötelesség is van. Nemcsak kormánynak, népeknek is kötelessége, hogy megragadják a kellő alkalmat, amikor kevesebb pusztulással tudják a küzdő feleket a béke révébe belevinni. És én állitom, t. képviselőház, hogy Magyarországnak talán küzdő társai mindegyikénél nagyobb hivatása van arra, hogy a béke érdekében szavát fölemelje. Itt hangoztatták és általános igazság, hogy Magyarország az az állam, amelyiknek területi aspiráczíói nincsenek. Magyarország az az állam, amely még attól a nagy októl is távol áll, amely ennek a háborúnak távolabbi előidézője volt — eltekintve attól az inczidenstől, amely egy gyászos eset alkalmából ezt momentán kitörésre juttatta. Magyarország érdekeit a legkevésbbé érintette a nagy világhatalmi mérkőzéseknek az az összetűzése, amely ezt a háborút alapjában előidézte. Magyarország nem világkereskedelmi és nem világhatalmi tendencziákat üz. Magyarország az ő önállóságának, gazdasági életének, régi megtépett, századokon keresztül vérző testének megerősítését, kiépítését és előrejuttatását kivánja. Ez a gondolat volt az, ami bennünket, a ház ezen oldalán ülők közül többeket, arra a mérséklésre és óvatosságra birt, amely a múltban azt mondatta velünk, hogy Magyarország tartózkodjék attól, hogy ezeknek a nagy világ-katakliziseknek a forgatagába belekerüljön. Magyarország ezélja önmaga érdekeinek megvédelmezése és inkább dobja oda magát a küzdők közé azért, hogy a békének szolgáljon, mintsem azért, hogy magát ebbe a rettenetes mérkőzésbe belesodortassa. Tekintélyes államok vallották ugyanezt az elvet, nem állt volna ezen a téren egyedül Magyarország. Ott lett volna például a békében fejlődő északamerikai Egyesült Államok hatalma, ott vannak tekintélyes európai államok is, kisebbek és nagyobbak, amelyek mindanynyian a távolabbállást, a semlegesség elvét vallják. A sors kereke másképen fordult. A háború kiütött. Mi két év lefolyása alatt soha egyetlen szót sem szóltunk ebben az irányban. De vájjon most, mikor két év vérengzése áll mögöttünk, mikor a szemben álló nemzetek gyűlölködése már az egymás kipusztítására irányuló vad mészárlássá, fajult, akkor Magyarország, amelynek nincsenek ilyen nagy érdekösszeütköző pontjai, épen Magyarország ne emelje fel szavát egy tisztes, minden igaz érdeket kielégítő béke létrehozására? És ha időszerűségről van szó : vájjon melyik idő az, amelyik a béke eszméjének a felvetésére alkalmas? Az-e talán, amikor fegyvereink hátrányban vannak? Vájjon egy gorliczei áttörés nem lett volna-e kedvezőbb idő, mint egy későbbi időszak? És ma is, amikor fegyvereink teljes erővel védik határainkat, vájjon a mostani pillanat is nem alkalmas idő-e erre a czélra? Melyik emberi bölcseség mondhatja azt meg, hogy a jövendő kedvezőbb és alkalmasabb idő lesz ennek az eszmének a felvetésére? Mi elhintjük, mint a bibliai mustármagot, ezt az ideát, ha sokszor sziklás talajra hull is, máskor majd termékeny talajra fog az találni. Nemcsak azért teszszük ezt, hogy visszhangot adjunk a minden ember lelkében élő békevágynak, — hiszen ha a magyar nemzet millióit megkérdezzük, mind át vannak hatva a békének a kívánságától — hanem tesszük azért, hogy érlelve ezen eszmét más nemzeteknél is, élesztve más gondo-