Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-650

650. országos ülés 1916 augusztus 12-én, szombaton. 149 a plattform, amelyről beszélünk nem egyforma. Utalhatok az igen t. előadó urnak kiváló munkájára, hogy épen a bevallott merkantilkörökből végre felfedezik az ezeréves parasztot. Nagyon örültem volna, ha az ezeréves parasztot előbb fedezték volna fel. Én abban a gondolatvilágban nevelkedtem, mely mindig ismerte az ezeréves parasztot, de annál sajnálatosabbnak tartom, hogy épen kormánykörökből, ezen kérdésről abszolúte semmit sem hallottunk. A kormány ezen kérdésről, mely szorosan összefügg a jövendő Magyarország kérdésével, vagy nem akar, vagy nem tud nyilatkozni, és egyáltalában nem szól arról, hogy mik az ő tervei a háború utáni földbirtokpolitika terén. (Igaz! Ugy van! a báloldalon.) Arra az igen érdekes és nagy tanulmányokra valló beszédre, melylyel Beck Lajos indítványát a házban megokolta, a ministerelnök ur nagyjában azt a választ adta, hogy feleslegesnek tart minden törvényhozási beavatkozást, hogy minden mehet ezentúl a régi mederben, az óvatos, lépésrőllépésre való haladást ajánlja, és a gazdasági liberalizmus elvét most is helyesnek és czólravezetönek tartja. T. ház! Megszoktuk azt, hogy a kormány nem akar, vagy nem tud ezekről a dolgokról beszélni. De hogyan tudja a kormány elképzelni, hogy a háború után a politikát ott fogjuk folytatni, hol a háború előtt elhagytuk? (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem látja a t. ministerelnök ur, hogy ma oly forradalomban élünk, melyhez hasonló forradalmat a világtörténelem soha nem mutatott fel? És ez a forradalom nem is sablonszerű forradalom, amint azt a tankönyvekben olvassuk, hogy az utcza mozdult meg, a nép mozdult meg. Ha ma nem számolunk azzal a tény nyel, hogy uj idők előtt állunk és nem tesszük meg a kellő előkészületeket, akkor hiába küzdjük végig ezeket a véres harczokat. (Ugy van 1 balfelöl.) De tagadom azt is, hogy a gazdasági liberalizmus ^segítette volna a kisgazdát oda, ahol ma áll. Én azt állitom, hogy ennek a gazdasági liberalizmusnak dacára, sőt ennek ellenére tudott bizonyos eredményeket elérni, még pedig tisztán azért, mert ezekben a nagyon válságos időkben találkozott Magyarországon Károlyi Sándorban olyan ember, aki felismerte ugy a szövetkezeti eszmének, mint a kisbirtok politikának az akkori időhöz képest roppant előrehaladott fogalmát, és ebbe az irányba terelte épen a kisgazdaközönségnek fejlődését. Ha tanítását és irányát előbb fogták volna fel és előbb fejlesztették volna, azt hiszem, ma nem állanánk egy megoldatlan birtokpolitika előtt. (Ugy van! bálfélöl.) Mondom, annál örvendetesebb, hogy egy olyan bevallott merkantilista, mint az igen t. előadó ur, olyan szép, komoly és objektív tanulmányt irt a magyar földbirtok politikáról. De épen az abban lefektetett elveknél fogva roppantul csdálkozom, hogy az igen t. előadó ur annyira lelkesedik a kormány vagyonadó javaslatáért. Én, mint mondám, nem tudok elzárkózni az elől az aggodalom elől, hogy bárminő korrektivumok hozassanak is ebbe a törvényjavaslatba, a magyar földnek forgalma nagyon is meg fog növekedni. Már pedig az nagyon kézenfekvő dolog,' hogy ez által igen sok magyar föld idegen kézbe fog jutni, mert épen az idegeneknek sokkal nagyobb a tőkeerejük, ennek folytán igyekezni fognak magyar földbirtokokat vásárolni. Itt talán rámutathatok egy igen jellemző példára, amely igazolja egyrészt azt a tételemet, hogy mennyire vásárolják a magyar földbirtokot, másrészt azt, hogy ez mennyire emeli a forgalmi értéket. (Halljuk! Halljuk!) Ismerek Magyarországon egy birtokot, amely könnyebb homokos vidéken fekszik, nagysága 2800 hold. A birtok elég jól van bérbeadva, 36.000 koronáért. Megjegyzem, a birtok fele erdő, fele szántó. Az 1400—1500 hold mezőgazdaságért fizetnek 36.000 korona bért, az erdő hoz átlag 4000 koronát, ez tehát 40.000 korona. Azon a vidéken egy igen közismert külföldi birtokos az utolsó években megvett meglehetős nagy számban még kötött birtokokat is és olyan árakat fizetett, amelyek nagyon közel vannak a kisbirtokokért fizetett árakhoz. Fizetett 1200— 1500 koronát holdanként egyes nagyobb birtokokért. Én ennek a birtoknak, minthogy már korrektivumról is van szó, forgalmi értékét nagyon leszállítom, nem veszem ezt az 1500 koronás árat, hanem veszek egy ezer koronás átlagot. Megérne tehát ez a birtok ezen törvény szerint 2.800,000 koronát. Fizetne utána a tulajdonos 14.000 korona vagyonadót. Minthogy a 40.000 korona jövedelem után 1720 korona jövedelemadót fizet, levonom, ezt a tételt és marad 12.280 korona vagyonadó. Levonva ezt a jövedelemből, marad 27.720 korona, ami nem felel meg 1 százalékos jövedelmezőségnek sem annál a birtoknál, amely 2,800.000 koronára van becsülve. Azt hiszem, igen sok ilyen példát tudnék felhozni és felesleges rámutatnom arra a nagy veszedelemre, amely abban rejlik, hogy az idegen földvásárlások Magyarországon mind nagyobb mérveket öltenek. Én nem tartom azt a magyar birtokpolitika egyedüli fő mentőeszközének, ha mindig a kötött birtok ellen beszélünk. Ez egy gyönyörűen hangzó frázis. Én egyáltalában nem akarok a kötött birtok védelmére kelni, mert igazán engem semmi érdek nem fűz hozzá, sőt ellenkezőleg azt hiszem, egészen az objektivitás terén maradok, ha arról beszélek, de nem tartom indokoltnak azt, hogy bárki, amikor földbirtokpolitikáról van szó, hangzatos frázisokban tör ki a kötött birtokok ellen. En nem tudok különbséget tenni a kötött birtok és más olyan