Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-650

650. országos ülés 1916 augusztus 12-én, szombaton. 145 társam beszédét megelőző szónok beszédével foglalkozva, egyben igazat adok Polónyi Géza igen tisztelt képviselőtársamnak és ezzel nem térek el attól az elvi állásponttól sem, amelyet az ellenzék már júniusban és júliusban, az adójavaslatok benyújtásakor elfoglalt, bogy t. i. az ellenzék a mostani időket nem tartja alkalmasoknak arra, bogy ezen adójavaslatok tárgyaltassanak. Azt a tételét is elfogadom, hogy a mostani idők, habár e javaslatokat igen fontosaknak tartom, mégis sokkal égetőbb szükségletekkel összefüggő kérdések tárgyalására volnának inkább alkalmasak. Én azonban egész természetesnek találom, hogy ezek a kérdések meg nem vitathatók, de nem azért, amint azt talán a túlsó oldalon tartják, mintha ezek megvitatása nem volna időszerű, hanem mert tisztára meddőnek találnám a vitát, minthogy meggyőződésem szerint ez a kormány nincs abban a helyzetben, hogy bennünket megnyugtató kijelentéseket tegyen. Hiszen maga sem tudna felvilágosításokat adni a minket érdeklő fontos körülményekre nézve, mert maga sem ismeri a körülményeket. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) és ez mutatja az egész szituáczió szomorúságát. (Ugy van! balfelöl.) Áttérve magukra a törvényjavaslatokra, azt hiszem, hogy kétségtelenül senki által sem vitatott igazság az, hogy a mai helyzetből kifolyólag módot kell adni a kormánynak arra, hogy a háborús helyzet következtében felmerült költségek fedezésére uj adójövedelemforrásokat nyithasson meg. Ha mindennek ellenére nem fogadhatom el ezen adójavaslatokat, hanem ugy a Földes Béla, mint a gróf Esterházy Móricz t. képviselőtársaim által benyújtott két határozati javaslathoz csatlakozom, azért vagyok kénytelen ezt tenni, mert komoly aggályaim és kifogásaim vannak e törvényjavaslatokkal szemben. E kifogásaimat csak igen röviden óhajtom elmondani, annál is inkább, mert hiszen oly szakértők és oly" behatóan bírálták már el e javaslatokat, hogy nehéz volna sok ujat mondanom. Minthogy azonban a képviselőház együtt ül, kivált minekünk, akiknek a háború alatt nem a törvényhozás a főfoglalkozásunk, lelkiismeretünk megnyugtatására legalább is az szükséges, hogy komolyan foglalkozzunk az ilyen fontos kérdésekkel és azért tartom szükségesnek, hogy minél szélesebb mederben folyjék ez a vita, amely elvégre is millióknak vagyoni és közteherviselési állapotáról szól. (Ügy van! balfelöl.) Kifogásaimat két csoportra oszthatom. Az egyik a törvények időbeli érvényére vonatkozik, a másik általános természetű kifogás pedig abból áll, hogy nem tartom e javaslatokat igazságosnak és ennélfogva szocziális szempontból kielégítőknek sem tartom azokat. Ugy az ellenzék határozati javaslatában, mint az eddigi szónokok beszédeiben bőven kifejtett már az ellenzéknek az az álláspontja, KÉPVH. NAPLÓ. 1910—1915. XXXI. KÖTET. hogy miért nem helyeselhetjük ezen leendő törvényeknek kvázi örökérvényűségét, amennyiben törvények örök érvényéről egyáltalán beszélni lehet és miért kívánjuk azt, hogy ezen törvények érvényessége két esztendőre korlátoztassék, Ha erre nem is térek ki bővebben, mindenesetre rá akarok magam is mutatni, mert hiszen Návay Lajos igen tisztelt barátom is beszélt arról, hogy ő nem találja ezt kifogásolhatónak, de én hivatkozom a legilletékesebb tényezőnek, a ministerelnök urnak akkoriban tett kijelentéseire, hogy organikus törvényeket ez a ház hozni nem akar. Minthogy pedig ezek a törvények nagyrészt a hadihelyzetből származó terhek viselésére alkottattak, azt hiszem, lehetett volna oly törvényeket alkotni, amelyek a hadihelyzetből kifolyó költségeket ideiglenesen fedezik (Ugy van! balfelöl.) és ezen ideiglenes törvények egy későbbi adóreformnak gerinczét is képezték volna. Már e szempontból is helyesebbnek találtam volna, ha a több szónok által emiitett Wehrbeitragféle törvényjavaslatot nyújtott volna be a t. kormány és, ha nem épen a porosz mintát akarta volna követni, egy olyan Wehrbeitragot, amely több esztendőre osztja fel ezt a hozzájárulást. Hogy általánosságban a javaslatokat sem igazságosaknak, sem szocziális szempontból kielégítőknek nem lehet tartani, az már a jövedelmi adónál is bebizonyítható, amely épen a középjövedelmüeket sújtja legjobban és amelynél a progresszió, amint azt Vázsonyi Vilmos igen tisztelt barátom felette érdekes beszédében szintén kifejtette, megáll azoknál a vagyonoknál, amelyek még egyáltalában nem nevezhetők nagy vagyonuknak, sőt amelyeknél a nagy vagyon egyáltalán csak kezdődik. És itt ki akarok térni Návay Lajos igen tisztelt képviselőtársam azon kijelentésére, hogy ő maga is nagyon csudálkozik azon, hogy a földbirtokból származó jövedelem aránylag annyival kevesebb jövedelemadót szállított, mint az ipar és kereskedelem. Hiszen ez tényleg nagyon feltűnő dolog, de, amint a t. előadó ur mondotta, a földbirtoknál 227 millió, az ipar- és kereskedelnmnél pedig 240 milliónyi volt az adóalap. T. képviselőtársam azonban megfeledkezik arról, hogy csak a 20.000 koronán felüli jövedelmek vannak itt tekintetbevéve, holott tudvalevő, hogy a magyar földnek több mint a fele kisebb birtokosok kezében van, akiknek jövedelme nem éri el a 20.000 koronát. így aztán azt hiszem, lényegesen nagy a különbség és igy nem szükséges azon csodálkozni, sőt épen az a példa azt mutatja, hogy nálunk a nagy tőke aránytalanul nagyobb jövedelmekre tesz szert, mint a földbirtok és a nagybirtok. Az igazságtalanságot és a szocziális érzék hiányát aztán a vagyoni adónál látom és ezzel az adóval akarok bővebben foglalkozni és kérem a t. ház türelmét, hogy nézetemet a legrövidebben kifejthessem. (Kalljiűc! Halljuk!) 19