Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.
Ülésnapok - 1910-650
142 650. országos ülés 1916 augusztus l2-én ) szombaton. 1. szakasza egyenesen utal is a »physische Personen«-re, tehát egyenesen kiemeli a részvénytársaságokat. Nem azon szempontból említem ezt, hogy mert német ez a rendszer, tehát eo ipso is jó, de mert egy nagy államnak egy jeles pénzügyi kapaczitása ezt igy alkotta meg, ez mégis kizárja a szélsőségekben tetszelgő kritikát. És megjegyzem : ha veszszük ennek az adónak személyes adó jellegét, ugy ez a szabályozás tényleg indokoltabbnak is látszik, mivel a részvénytársaságok sok vagyonegyedet egyesítenek magukban és igy az egyes vagyonrész megadóztatása a részvényesnél eszközölhető. Ezzel szemben hallottuk mint orvoslást ajánlani azt, hogy ellenkezőleg itt mentesíteni lehetne az egyeseket s a társulatoknál kellene megfogni a részvényeket. Ez az illetők véleménye szerint több hasznot is hozna, mert ezzel a külföldön levő részvények megadóztatnának. Nem ismerem a t. pénzügyminister ur álláspontját e tekintetben, bizonyosan meg fogja adni a választ ő maga. De én abból indulok ki ma, hogy amennyiben a részvénytársaságoknak adó alól való kihagyása — akár a jövedelmi adónál, akár a vagyonadónál, illetve akár most már mind a kettőnél — bármi tekintetben azt a tényt fedezné, hogy ezzel a részvénytársaságoknak a mai viszonyok között kedvezni akarnánk: ugy ez ellen meggyőződésem teljes hevével küzdenek abból a szempontból, amint tiltakoznunk kell, amint elleneznünk kell minden, akárkinek nyújtott j^rivilégiumot. (Helyeslés.) Itt azonban miről van szó, t. ház ? Itt bizonyos, a mai viszonyok között szerénynek mondható adóemelésről van szó. Kritikánknál ki kell tehát indulnunk abból, hogy a mai állapot az 1914-ikihez képest az egyes adónemeknél milyen változást tüntet fel ? A lényeg az, hogy a mai viszonyok között senki, se készakarva, önkényüleg, se törvényesen ki ne bújhasson. Ha nem ebben, de ha egy másik törvényben megtalálom a módját annak, hogy az egyenlő adóelosztást biztosítsam, akkor nem látom indokoltnak, — s ez az, amit sokszor hallottunk — hogy a mostani javaslatok bizonyos köröknek külön kedvezményt akarnak nyújtani. Azon lehetne disputálni, hogy az adóteória vagy az állam pénzügyi érdeke szempontjából mikor járunk el helyesen. De ilyen vádaktól, hogy valakinek kedvezni akarnak, mégis csak tartózkodnunk kell. Én azt hiszem, hogy senkinek sem akar kedvezni a pénzügyminister ur, hanem mindenkitől el akarja venni, amit lehet. (Helyeslés. Derültség) Ez kötelessége is, azért pénzügyminister, azért viseli a felelősséget. 0 ma senkinek sem szerezhet örömöt, legalább nagyon ritkán van ebben a helyzetben. Es mivel neki uj meg uj források megteremtésére van szüksége, azt hiszem, már most a mai vita alatt is gyűjti azokat az adatokat, melyek az adók további fejlesztésénél nemsokára felhasználva lesznek. Hogy a fonalat ismét felvegyem, előttünk fekszik, habár csak jelentés alakjában, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója. Ez az a bizonyos ominózus pont. Hogyan áll itt a helyzet, t. ház? Amikor "Wekerle pénzügyminister 1909-ben, az akkori békés, boldog időkben az ő adóreformáját beterjesztette, ez tulajdonkép nem adóemelést jelentett, hanem csak adóarányositást. Ez volt neki szándékában, erre és a fejlődés alapjainak megteremtésére törekedett. S akkor ő konczessziókat tett abban a tekintetben, hogy az egységes 10%-os kulcsot az ipariaknál leszállította 7%-ra, a kőszén kivételével a bányáknál 5°/o-ra, a 10°/o-ot pedig megtartotta a többi vállalatoknál. De ne méltóztassék elfelejteni, hogy midőn ezzel egyidejűleg jövedelmi adó alá is vonta őket, hogy ugyanakkor eltörölte a 30%-os általános jövedelmi pótadót. Most ez az utóbbi megmaradt. Hogy igazságosak legyünk •— amint ezt Springer t. képviselőtársam tegnap igen helyesen kifejtette •— ez a szempont a többi adózóra nézve is fennáll, mivel az általános jövedelmi pótadó egyelőre legalább, de továbbra is fenmarad és igy ez az argumentum minden adózó mellett felhozható volna. Ez a szempont teljesen helyes. Ez tényleg nem argumentum, ejtsük el, mert nem bizonyít semmit. Ellenben igenis bizonyít az, amit most akarok mondani. (Halljuk! Halljuk!) Az 1909-iki törvényben a mostan előttünk fekvő és tárgyalásra kerülő adótörvényjavaslattal szemben lényeges emelkedés van nemcsak a kulcsokban, de az adózási alap tekintetében is. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Ott először is egy nagyon fontos pont volt — nekem pénzintézeti szakemberek mondták — az, hogy az idegen papírok adómentessége óriási jelentőségű dolog. Ezeknek adó alá vonása most még azon kedvezménynyel is, amely megadatott a pénzügyi bizottság tárgyalásai során, e tekintetben igen nagy pluszt jelent. Azután tekintélyes pluszt jelent a fokozott nyereségnek megadóztatása is. Az adókulcs 12%-kal, az ipari vállalatoknál pedig 10°/o-kal kezdődik és fokozódik a nyereséghez mérten az egyiknél a 20, a másiknál a 18 perczentig. A t. pénzügyminister ur, aki ebben kompetens, jelentése szerint, ebből az adóból 37—38 millió korona többletet vár, ugyanakkor, amikor a vagyonadót 25 millióra becsüli. Ha tehát ő, aki a legjobban van tájékozva a becslés tekintetében, ennél az adónál ilyen nagy emelkedést vár, akkor nem lehet mondani, hogy az, aki ilyen nagy teherrel lett megróva, az valami különös kedvezményben részesülne. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Nem vagyok adópolitikus, nem foglalkozom ezekkel a kérdésekkel ex asse. Megengedem, hogy teoretikusan talán lehet vitatni ennek a kérdésnek a helyességét; megengedem, hogy talán
