Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-650

138 650. országos ülés 1916 aut és azt mondja, hogy az a nyereség képezi a jövedelmet, mely az üzleti terhek levonása után ezsn kereseti ágnál mint tiszta jövedelem mutatkozik. Ez a jövedelmi adó eltér az általános jövedelmi adótól, t. i. amit a mai gyakorlat annak nevez és annak egyik komponense. Azoknál, kiknél ez a jövedelmi komponens a jövedelmek egyedüli alkotója, a két adó egyesül. Valakinek lehet keresetiadója hozadék adó czimén és lehet, hogy összes jövedelme csakis keresetén alapul. (TJgy van! jobbfelöl.) A Wekerle-féle törvény ezen két adó közti kapcsolatot meg akarta teremteni. Sajnos, hogy akkor ezt a törvényhozási intézkedést nem tudtuk életbeléptetni és megmaradtak a mai viszonyok; mert megmaradt a 10°/o-os kereseti adó, ami voltaképen jövedelmiadó, s emellett megmaradt az általános jövedelmi pótadó. Ezt ebből a szempontból különösen kifogásolni kell. Amennyiben a személyes adó a fél bevallásának elvén épül fel és minthogy az adómorál az egész világon többé-kevésbbé fogyatékos, a két adónemnek ez az összekapcsolása az őszinte vallomást akarja biztosítani, a vallomás elmaradását pedig meglehetősen súlyos birsággal sújtja. A 10°/o-os kereseti adót fentartja ugyan, — ami tulajdonképen széj)sóghiba — de számol azzal, hogy ez a valóságban, a gyakorlatban csak 3—4%-ot tesz ki és mintegy utat nyit arra, hogy valaki kereseti adó czimén hamis vallomást produkáljon, ugyanazt a keresetet azonban a jövedelmi adónál teljes korrektséggel és polgári becsületszó alatt kell bevallani s amennyiben hamis vallomást ad, büntető szankczióban részesül. Világos, hogy a két adórendszernek ilyképen egymás mellé tétele csak átmeneti lehet és lehetetlen, hogy mindkettő mai alakjában tovább fentartható legyen. Következtethető ez abból is, hogy a most kivetett kereseti adónak ideiglenesen három évre való fentartásáról van szó s ezért annak a biztos reményünknek adunk kifejezést, hogy elérkezik annak az ideje, amidőn nemcsak ezen szépséghiba, de ezen egész adózási rendszer alapjában kiküszöböltetni fog. Ha összehasonlítjuk ezt az 1909. évi IX. t,-cz. formulázásával és indokolásával, megállaijithatjuk azt, amiben a mai javaslat némileg visszament. Amennyiben az 1909. évi t.-cz. leszállította az adókulcsot 4 és 5%-ra, az 1912. LIII. törvény pedig tovább menve, leszállította 1, 2, és 3°/o-ra, egészen helyesen mondható, ami Wekerle pénzügyminister indokolásában bentfoglaltatik, hogy e két adó közt egységet akar teremteni, de míg az adatok felhasználása nemcsak meg volt engedve, de folyománya volt az egész adókivetésnek, addig a mai törvényjavaslatnak 7. §-a világosan kimondja azt, hogy legyenek nyugodtak az adózók, mert amit ők jövedelmi adó czimén polgári kötelességük alapján és a birságtól való félelem folytán bevallanak, az nem fog a kereseti adó kivetésénél igénybevétetni. gusztus 12-én, szombaton. Ez először is az általános adómorál szempontjából súlyos kifogás alá kell hogy essék, mert nem lehet az embereket eléggé nevelni igazmoudásra és becsületességre bármely téren, mert a mindennapi életben bizonyos kihúzásoknak, kibúvásoknak megkönnyítése az nagyon is az emberi természetben lévő hajlam, mely sohasem volt oly erős, mint mikor adófizetés kapcsán az állam érdekéről van szó, mert még az olyan ember is, aki magánügyében a világért sem mondana nem igazat, természetesnek találja, hogy ha az állammal áll szemben, akkor a maga jövedelmét eltagadja. Ennek kiküszöbölése adónevelési szempontból, de különösen akkor szükséges, midőn oly viszonyok közt élünk, hogy nemcsak a mostani, hanem a messze jövő generácziók megterheléséről van szó. Igazat kell mondani és másodszor is és harmadszor is igazat kell mondani, nem pedig ettől eltérőleg a kibúvás lehetőségét megteremteni. De ez nemcsak az egyénre vonatkozik, hanem az államra is. Meg kell könnyíteni az adófizetést és ragaszkodni ahhoz, hogy sohasem menjen túl az adóalap elismerésén, az arányos teherviselés elvén és szigorúan kerülni kell mindent, ami kétszeres adóztatást idézhetne elő. Én a harmadosztályú kereseti adó fentartásáról szóló javaslatnak azt az intézkedését, hogy a most kivetett adót 1917., 1918. és 1919. évekre fentartja, természetesnek tartom főleg abból a szempontból, hogy szükségünk van és kell hogy szükségünk legyen ezen adójövedelemre, az uj adókivetés pedig mellőztessék ma, midőn oly temérdek adminisztratív munka terheli a pénzügyigazgatást és oly kevés munkaerő áll rendelkezésre. Ily körülmények között a dolog természete azt igényli, hogy lehetőleg könnyittessék és egyszerüsittessék az adótechnikának minden művelete. A 2. §. ezen túlmegy, mert bizonyos dolgokat a legjobb szándék mellett sem lehet állandósítani. Miután ezen időközben változhatik a kereseti nyereség lehetősége is, igazságtalanság volna az egyenlő teherviselés elve szempontjából, hogy ha az, kinek keresete terjedelmében lényegesen meggyarapodott, az eddigi adót fizetné szemben azzal, akinek jövedelme nem nőtt meg. Ez feltétlenül reparácziót igényel, ezért a 2. §. ellen kifogás nem emelhető. Nekem inkább a 4. §. ellen volnának aggályaim és kifogásaim, amennyiben az továbbmegy ennél. Ezen szakasz a háborús nyereségekre czélozva, azoknál, kik a háborús konjunktúrákkal kapcsolatban nagyobb nyereségre tettek szert, az adó alá vonást különös módon rendeli el. Elrendeli pedig olyképen, hogy azoknál, akiknél volt ez a nyereségmegállapitás és már megállapittatott az adójövedelem, még ha meg is szűnt volna a nyereség, ez a további három évre az adókivetés alapjául fog szolgálni, azoknál pedig, akiknél vége van a különös nyereségnek, az adó egyszerre egy összegben vettetik ki.