Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-650

128 650. országos ülés 1916 augusztus 12-én, szombaton. Aggódó töprengéseimben ugy látom, hogy a magyar nemzet a történelem ítélőszéke elé került, hogy fajomnak és nemzetemnek egész jövendője koczkán forog. Bár csalódnám, de ilyen komoly időkben, ka összehasonlítom a kivül történő eseményeket a házban folyókkal, sehogy sem tudom magamat beleillesztem abba, hogy amikor a nemzetnek minden nagy érdeke koczkán forog, a képviselőház azzal tölti idejét, hogy nemes tülekedésben arról vitázunk, ki fizessen kevesebb adót mint a másik. Tényekről nem számolhatok be, én csak jelenségekről szólhatok, de ezek a jelenségek engem arra ösztökélnek, hogy ezzel az adójavaslattal kapcsolatban mély tisztelettel egy őszinte kérelmet intézzek a kormányhoz, a többséghez és az ellenzékhez. Ha igaz az én feltevésem, amelyet röviden indokolni szándékozom, akkor ennek a tárgyalási módszernek és ennek a vitatkozásnak, mely abban merül ki, hogy a városi elem a birtokososztály ellen izgat, helye nincsen, és akkor ilyen komoly történeti pillanatokban félre kell tenni még a múltnak minden keserű emlékét is és ha a kormány ragaszkodik a helyzetnek megfelelően ezekhez a javaslatokhoz, az ellenzéknek nézetem szerint kötelessége összeállania, a határozati javaslattal elvi álláspontját a jövendő szempontjából megvédeni, egyébként pedig azt mondani, hogy cselekedejék a kormány, mi rendelkezésére bocsátjuk az eszközöket az ő teljes felelősségére, (Élénk helyeslés a jobbóldalon.) Ahhoz azonban, hogy ezt a végső konzekvencziát levonhassuk, a törvényhozásnak biztos tudatával kell rendelkeznie annak, hogy mi történik széles nagy világon Magyarország nagy érdekei szempontjából. És ha ezt nézzük, akkor mit tapasztalunk 1 Azt, hogy a magyar történelemben eddig minden előzmény nélkül álló nagy kérdések körül csupa titkolódzás, csupa bizalmaskodás az, amivel a nemzet nagy érdekeit kezelik és a jövőt előkészitik. Hol van széles e világon, különösen a harczban álló államoknál, parlament, mely annyira tájékozatlan volna saját életkérdéseiről, mint amennyire tájékozatlanok vagyunk mi ? Nem méltóztatnak zokon venni, de ha feltennem a konkrét kérdéseket, — mint ahogy nem akarom feltenni ez ülésben — akkor azoktól, akik tudnának rájuk felelni, nem kapnék feleletet, mert nem akarnak válaszolni, azoktól pedig, akik nem tudnának felelni, ezért nem kapnék feleletet. Énrám rendkívül rossz hatással van az egész rendszer, amely itt folyik és amely abban kulminál, hogy az egyik napon titkos memorandumról, a másik napon bizalmi tanácsról olvasunk, anélkül hogy a nemzet valamicskével is közelebb jutna ahhoz, hog)^ tájékozódnék. Sőt ellenkezőleg, mióta a bizalmi tanács megvan, én kevesebbet tudok, mint tudtam eddig. (Derültség.) Megmondom, hogy miért. Azért, mert egy karthauzi fogadalmi titkolódzásba burkolódznak barátaink (Derültség.) és mi szent félelemmel kerüljük őket, hogy valahogy ne jussunk abba a helyzetbe, hogy a Felséggel való beszélgetés titkaiból tőlük valamit ellessünk. És ez nemcsak reám vonatkozik, aki pártonkivüli disztaneziával kezelem a bizalmi kérdést, hanem vonatkozik másokra is. Kérdeztem néhány képviselőtársamat, •— itt is ülnek közülük néhányan — hogy hát mit tudtok, mi történt ? Azt felelték : barátom, Andrássy nekem nem szól semmit, én pedig vagyok olyan ur, hogy nem kérdezem. (Élénk derültség.) És igy megy ez tovább. Ezelőtt legalább megtehettem azt. hogy egész barátilag beszélgettem a bizalmi tanács igen tiszteletreméltó tagjaival és egyetmást legalább elejtett beszélgetésben megtudtam, most abszolúte nem tudok semmit. (Élénk derültség.) Idáig tréfásan hangzik a dolog. Ha azonban ennek komoly hátterét megnézem, azt látom, hogy a mi kormányunk az egyetlenegy e világon, mely tüntetőleg tartózkodik attól, hogy még a hozzá intézett interpellácziókra is válaszoljon és az interpelláczióknak egész tömege maradt válasz nélkül — egyre rá is fogok mutatni — látom azt, hogy amikor a világ összes parlamentjei döntő eredményekkel tartották meg titkos üléseiket, a kormányok a parlamentáris népképviselethez méltó kötelességük szerint tájékoztatták a képviselőket az eseményekről, addig minálunk megfoghatatlan okokból a kormány ettől az ekszpedienstől is merőben tartózkodik. Nekünk, az ellenzéknek több fegyverünk nincs, még azt is kicsavarták kezünkből a házszabályok utján, mert a zárt ülésnek kérése is a többségtől függ. T. kéjjviselő urak, mindjárt rátérek a konkrét dologra. Ha önök azokat, amiket én most röviden fel fogok hozni, elégségesnek tartják arra, hogy magyar emberek históriai pillanatokban egymással magyar testvérekként beszéljenek, akkor önök fognak segítségemre jönni, nem nekem, hanem a nemzetnek, hogy alkalom kínálkozzék legalább egy zárt ülésben — hiszen magam is tudom, hogy nyilvános ülésben bizonyos kérdéseket nem lehet tárgyalni, amikor Hannibál ante portás — mondom, legalább zárt ülésben kapjunk felvilágosítást arról, elérkezett-e az ideje — mert ez a kérdés — annak, hogy itt az ellenzék és mindnyájan mindent félretéve fogjunk kezet, hogy a haza védelmében az utolsót is megkíséreljük. Ha önök ugy látják, hogy okom volt ezt felvetni, akkor jöjjenek segítségemre, ha pedig ugy látják, hogy felesleges dolgot beszéltem, mondjanak felettem ítéletet. Én azt látom, hogy ebben a nagy történelmi korszakban, a háború második évében egyszerre változás történik az egész hadsereg vezetésében. Kállay Tamás : Régen kellett volna ! (Igaz ! ügy van I a bal- és a szélsőbaloldalon.) Polónyi Géza: Bravó ! Szivemből szólt t. képviselőtársam ! Huszár Károly (sárvári): Hála Istennek, hogy ott mondták ezt először ! Holló Lajos: Két évig kellett vérezni! Polónyi Géza : Ez megdöbbentő jelenség és tudnunk kell, hogy mindazok a mulasztások kikre vonatkoznak, hogy a nemzet előtt is tudottak