Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.

Ülésnapok - 1910-649

118 649. országos ülés 1916 augusztus 11-én, pénteken. megnyugvást vagy legalább belenyugvást képes előidézni. Mellőzni kell minden olyan intézkedést, mely a társadalom egyes rétegeiben méltó elkeseredést szülhet. Mindenek felett az igazságosságot, a méltányosságot és az egyenlő teherviselés elvét kell a legszigorúbban szem előtt tartani és keresztülvinni, de egyúttal azon nemzetgazdasági elvnek figyelembevételével, hogy a nagyobb terhek azokra a vállakra hárittassanak, amelyek azokat könnyebben elbírják. Ez méltányos szocziális kívánság és feltétlenül kell, hogy érvényesüljön, továbbá mellőzni kell a polgároknak minden felesleges zaklatását. Az idő előrehaladottságára való tekintettel ezen szempontokból akarok az előttünk fekvő javaslatokkal általánosságban foglalkozni. De ha ezen szempontokból indulok ki, akkor nézetem szerint elsősorban az a kérdés követel eldöntést, hogy vájjon ilyen viszonyok között ma a háború alatt, amikor a t. pénzügyminister ur kijelentése szerint is tisztviselői hiány van, amikor a rendelkezésre álló tisztviselők ezeket a nagy feladatokat ugy sem lesznek képesek elvégezni, hanem lényeges személyszaporitásra lesz szükség a pénzügyi tisztviselői karban, amikor azonban az is kétséges, hogy ezt a megfelelő személyzetszaporitást honnan fogja meríteni, képes lesz-e előteremteni: nem volna-e czélszerübb és helyesebb a már létező, a már bevált, a már ismert adók továbbfejlesztésével, esetleg azoknak bizonyos mérsékelt emelésével érni el azt az eredményt, — legalább átmenetileg — amelyet a t. minister ur ezekkel a javaslatokkal czéloz, amelyek között egy egészen uj adótípus is foglaltatik, amely eddig nálunk nem volt ismeretes, az u. n. vagyonadó. Teljesen osztom e részben Eöldes Béla t. barátomnak e tekintetben tegnapelőtt kifejtett felfogását, de hasonló irányban mozgott Esterházy Móricz képviselőtársamnak és barátomnak felfogása is. Mikor ugyanazt a czélt a tisztviselői kar túlterheltetése nélkül könnyen el lehetne érni a már meglevő alapokon, a jövedelemadó kulcsának mérsékelt emelésével és a progresszivitás tökéletesebb keresztülvitelével, igazán érthetetlen előttem, miért folyamodott a t. minister ur most ebben az átmeneti időszakban a vagyonadóhoz, pláne abban az alakban, amelyben behozni czélozza, amelynek maga sem jósol nagy eredménjt, de a t. előadó ur még azt is lefokozza. Igaza is van, mert hiszen, amint az kontempláltatik, kérdés, hogy el fogja-e érni még azokat az eredményeket is, amelyeket annak a t. előadó ur jósol. Megvallom őszintén, a magam részéről különben sem vagyok sem elméletileg, sem gyakorlatilag valami lelkes barátja a vagyonadónak, mert azok közé tartozom, akik az adó alapjául elsősorban a jövedelmet óhajtják és ezt arra akarják fektetni, mert hiszen a jövedelem az az alap, amelyből közgazdasági hátrány nélkül lehet az adókat meríteni. Amikor azonban az állam olyan nagy szükségletekkel áll szemben, mint ma, hogy a későbbi adórendezésnél bizonyos kiegyenlítő, kiegészítő szerep végett kénytelenek lennénk talán a vagyonadónak behozatalához is hozzákezdeni, a vagyonadónak ebbe az alakjába, csupán kiegészítő, kiegyenlítő szerepébe magam is bele tudnék nyugodni. Ennek a szempontnak megfontolása annál is kívánatosabb lenne, mivel kétségtelen, hogy ez aránylag kis eredményekért nemcsak több munkát és nagy munkaszaporitást fog igényelni, hanem amellett a polgárságnak bizonyos zaklatásával is fog járni. A t. minister ur jelezte ugyan, hogy a jövedelem- és a vagyonadó tulajdonképen együttesen lenne kivetendő, de mégis mindkettő tekintetében külön becslés, külön eljárás lesz szükséges, ez hosszadalmas munkát és sok munkaerőt vesz majd igénybe, amellett mindenütt a kétszeres vizsgálat, kétszeres becslés a polgárságnak további, ezidőszerint csakugyan felesleges zaklatását is jelenti. Amikor a jövedelemadó a t. minister ur beismerése szerint is, de általában köztudomásúlag olyan szépen bevált, amikor a közönség olyan szépen alkalmazkodott hozzá, valószínűleg a háborús érzelmek befolyása alatt, — és épen az adómorál szempontjából az ország érdekében kívánom, hogy ennek kihatása továbbra is fenmaradjon — amikor ezt már megszokták a polgárok, alighogy ebbe beleszoktak, most egy másik, ujabb zaklatásnak tenni ki őket és ezzel a polgárságot elkedvetleníteni: ezt valami nagyon czélszerünek nem tartom. Miután azonban ugy látom, hogy a vagyonadónak már most való behozatalához a t. kormány olyan erősen ragaszkodik és ismerve ennek a háznak az összetételét, tudom, hogy az elől ki nem térhetünk, nagyon természetesen annak kiegészítő, kiegyenlítő alakban való megvalósításába magam is bele tudnék nyugodni és ezért hozzájárulok az ellenzéki pártok nevében és megbízásából benyújtott határozati javaslatnak erre vonatkozó pontjaihoz is. Azt azonban már feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a javaslatban foglalt hibás intézkedésekkel szemben legalább azok a javítások, amelyeket határozati javaslatunk kontemplál, feltétlenül megvalósíttassanak. Ezt akartam csak általánosságban előrebocsátólag a vagyonadóra vonatkozólag megjegyezni. De még vissza fogok térni a vagyonadó kérdésének egyes részleteire a beterjesztett határozati javaslat tárgyalása folyamán, amelyre épen időkímélés czéljából már most térek át. Nem akarok a határozati javaslat minden egyes pontjával külön behatóan foglalkozni. Némelyeket talán csak igazán mellékesen fogok érinteni, vagy meg sem érintem azokat, mert hiszen eléggé megindokolták előttem már mások, de vannak egyes pontjai, amelyekre nézve, ha azokat más képviselőtársaim is már megindo-