Képviselőházi napló, 1910. XXXI. kötet • 1916. augusztus 9–szeptember 6.
Ülésnapok - 1910-649
102 649. országos ülés 1916 augusztus 11-én, pénteken. terhelve és ha áll az, hogy az ő illetményeik mérsékeltek és a drágaság óriási nagy, akkor ugyanezek az elvek kell, hogy álljanak a magánszolgálati illetményekre is, de csak azon határokon belül, amely határokon belül a közszolgálati illetmények mozognak. A magánszolgálati illetmények tekintetében még egy indokot nem szabad szem elől téveszteni és ez az, hogy mig a közszolgálatban levők állása állandónak tekinthető, melyet az illető csak fegyelmi utón veszíthet el, a magánszolgálatban levőké bizonytalan. Az ellenzék javaslata is ezen az állásponton van; javaslatának ezt a részét teljesen magamévá teszem azokból az indokokból, amelyeket bátor voltam előadni. 1909-ben, midőn a jövedelmi adóról szóló javaslatot a házban tárgyalták és az adóköteles jövedelem megállapítására került a sor, akkor a javaslat, a mostani törvény 12. §-ának tárgyalása alkalmával az ellenzék részéről igen erős vita indult meg abban a tekintetben, hogy a jövedelemből az adó levonható legyen. Akkor ez a vita eredményre nem vezetett. A törvénynek 12. §-a megengedi az üzemi költségeknek és az adóssági kamatoknak a levonását, azonban az adókra vonatkozólag semmiféle rendelkezést nem tartalmaz. 1914-ben, midőn a pénzügyminister ur beterjesztette a hadiadóról szóló javaslatot, akkor az ellenzéknek 1909-ben kifejezett ezt az óhaját meg akarta valósítani és az 1914. évi törvényczikknek 4. §-ába bevette ugyanazt a rendelkezést, mely a mostani javaslat 4. §-ának 1. pontjában foglaltatik és melynek az a lényege, hogy a jövedelmi adó, a fegyver- és vadászati adó és a hadmentességi adó kivételével az adó a nyersjövedelemből levonható, ha az adóköteles fél kimerítő vallomást ad ugy a bevételekről, mint a kiadásokról. Ez az intézkedés helyes és jó. Az ellenzék közös javaslatában erre vonatkozólag az az indítvány foglaltatik, hogy az adólevonás akkor is engedélyeztessék, ha kimerítő vallomás nem adatik. Én a határozati javaslatnak ezt a részét természetesen elfogadom, azonban tovább megyek egy lépéssel. Miután én nem látom biztosítottnak azt, hogy az ellenzék javaslata el fog fogadtatni és, ha ebben az értelemben nem is fogadtatik el, még mindig marad a szakasznak egy hiánya, amely orvoslandó, még egy irányban teszek javaslatot. Nekem az a tapasztalatom van a jövedelemadó két éves életéből, hogy azt a szakaszt a gyakorlatban teljesen rosszul értelmezték és alkalmazták, és pedig a törvény ellenére és az adózók rovására. Az adófelszólamlási bizottságoknál ugyanis az a gyakorlat divik, hogyha valaki összes jövedelmi forrásairól részletes vallomást adott is, amilyent ez a szakasz megkíván, azonban az ő hasznothajtó foglalkozásáról nem adott vallomást, az ő egész vallomását nem tekintették a törvénynek megfelelő vallomásnak és semmiféle jövedelemforrásából az adót le nem vonták, daczára annak, hogy a többi jövedelmi forrásáról a vallomás megtörtént. Ez törvénytelen és helytelen. Ali ez a felfogás a jövedelmi forrásoknak azon részeire, melyek a III. osztályú kereseti adón kivül esnek, áll tehát a földbirtokra, házbirtokra, a tőkekamatadóról és a szolgálati illetményekből származó jövedelemre, mert a törvény diszpozitiv rendelkezéseiből ezt a felfogást direkte ki lehet magyarázni, nem áll azonban a III. osztályú kereseti adó alá eső jövedelmekre. Miért? Mert az 1909. évi X. t.-cz. 26. §-ának 3. bekezdése világosan megállapítja azt, hogy oly jövedelmeknél, melyek csak becslés utján állapithatók meg és általában a III. osztályú kereseti adó alá eső jövedelmeknél az adóköteles fél nem köteles jövedelmét számszerűleg bevallani, hanem elegendő az, ha közli az adókivető-bizottsággal azokat az adatokat, amelyekből az ő jövedelme megállapítható. Ha a törvény a III. osztályú kereseti adó alá esőkre nézve megadja ezt a jogot, hogy nekik nem kell számszerű vallomást tenniök és az ő vallomási kötelezettségüknek eleget tettek akkor, ha egyszerűen az adatokat közlik és ha vannak emellett egyéb jövedelmi forrásaik, ezekről teljes és részletes vallomást adnak, azt hiszem, kézen fekszik, hogy a legnagyobb injuria volna a többi jövedelmi forrásoknál az adólevonást megtagadni, egyszerűen azért, mert az adóköteles fél a törvényben biztositott jogával él. Ennek következtében én a szakasznak ezt a rendelkezését általában helyesnek látom, de miután tapasztaltam, hogy a gyakorlatban ez igenis inkonzekvencziákra vezetett, szükségét látom annak, hogy vagy magában ebben a szakaszban jusson kifejezésre az a gondolat, hogy megfelelő ennek a szakasznak rendelkezése szempontjából a vallomás akkor is, ba az adóköteles fél az 1909 : X. t.-cz. 26. §-ában biztositott jogával él és ez alapon nem ad számszerű vallomást a III. osztályú kereseti adó alá eső jövedelméről, hanem egyszerűen közli az adatokat, amelyek jövedelmének megállapítására szükségesek, vagy pedig, ha ez nem történik meg, akkor legalább is szükséges, hogy a végrehajtási rendeletbe vétessék fel ebben az irányban oly világos és határozott rendelkezés, amely ily értelmű félreértést a jövőben egyszersmindenkorra kizár és lehetetlenné tesz. Az adóköteles jövedelem megállapítása körébe tartozik az az intézkedés is, amely a.kegyúri terhek levonását megengedi. Ebben az irányban a javaslat 4. §-ában van rendelkezés. Szerintem felesleges —- hogy benne van, végeredményben nem baj — hiszen a törvény 12. §-ának 7. pontjában világosan benne vannak a magánjogi terhek, ezek alá ez a kegyúri teher egészen nyugodtan szubszummálható lett volna. Belekerült ez a pont; csak az 1915. évi törvénybe került bele, az 1914. éviben tudtommal
