Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-635
Ú$tf. országos ütés l9l6 június H-én, szerdáit. 65 attól, hogy hisz nem vagyunk a tengerentúli piaczokon pénzintézetileg bevezetve. Németország nagy nehezen tudott hozzájutni Londontól való függetlenitéséhez és azt sem tudta egészen keresztülvinni. Már e szempontból is utalva vagyunk a közösségre, a hajózás tekintetében még inkább, miután egyes piaczaink, egyes nyersanyagpiaczaiiik német területen vannak, a pamut Brémában stb., nem akarom fárasztani ezekkel a t. házat. A hajózás tekintetében a legmesszebbmenő állami beavatkozást kívánom és tartom szükségesnek, a legmesszebbmenő állami beavatkozást abban a tekintetben, hogy az összes szerződések, amelyek e részben köttettek, természetesen törvényhozási nton felfüggesztendők, illetőleg abban az irányban módositandók időlegesen, amely e tekintetben szükségkép előáll. Hajózási szerződéseink fiksz járatokra vannak alapítva. Ezek a járatok most mind alárendelt jelentőségűek lesznek, minthogy az egész hajóállományra szükségünk lesz azokban a relácziókban, amelyekben bevitelünk lehetséges, vagy behozatalunk szükséges. Ezt máskép nem lehetne megoldani, mint ugy. hogy az állam az összes hajókra ráteszi kezét, amit nem ugy értek, hogy rekvirálja a hajókat, hanem ugy, hogy az állam olyan rendelkezéseket tesz, amelyek biztosítják annak a czélnak elérését, hogy oda menjenek hajójáratok, ahonnan és amilyen fontossági sorrendben nekünk nyers anyagot kell behoznunk, de szükséges az állam intézkedése a magánosoknak való szállítás tilalmazása tekintetében, mert ha ezt nem teszszük, hiába állítjuk fel azokat a szervezeteket, amelyek nyersanyag beszerzésével foglalkoznak, hiszen akkor kijátszhatók az állam intézkedései. Szükséges tehát, hogy ez meg ne történhessék, amiként Németországban máitörtént intézkedés az 1916 február 17-i Bundesrat-rendelkezéssel, ahol a hajó eladásának tilalma mellett, mely nálunk is fennáll, oly szállítási szerződések is tilalmaztatnak, melyek által a hajók tonnatartalmának több mint harmada nem német kikötőkkel való forgalommal köttetik le. De szükséges állami beavatkozás a fuvartételek tekintetében is. A járatok kérdése mellett ez lesz a legnehezebb kérdés, mert a hajózási vállalatokkal kötött szerződéseinkben csak a kiviteli relácziókban vannak megszorítások a tarifa tekintetében, a behozatali relácziókban egy általános jellegű, de meglehetős rugalmas rendelkezés az, amely pl. az Adria-szerződés 36. §-ában van, amely azt mondja, hogy a társaság a behozatalt illetőleg fuvardiját a fennálló forgalmi konjunktúrák alakulásának figyelembevételével mindenkor akként fogja szabályozni, hogy Műmének behozatali érdekei a versenykikötőkkel szemben hátrányos helyzetbe ne jussanak. Hogy minő konjunktúrák lesznek a hajózás tekintetéKÉPVII. NAPLÓ. 1910—1915. xxx. KÖTET. ben, azt talán felesleges külön hangsúlyoznom. Az ellenkezője az ipari konjunktúrának. Mig ugyanis az ipari konjunktúrák csak később fognak beállani a súlyos átmenet után, a hajózási konjunktúrák rögtön a háború után fognak beállani, még pedig fokozott mértékben, mert hiszen az egész világ ráveti magát a nyersanyagbeszerzésre, lesz tehát fokozott kereslet hajók után és lesz kisebb hajóállomány, minthogy a hajók jelentékeny része, Ausztriában és Magyarországon a tonnatartalomnak talán 20—25%-a, a háborúban elveszett. Ezekkel a konjunktúrákkal szemben tehát állami védelmet kell igénybe venni és annyival inkább, mert hiszen a háborús veszedelem következtében néhol 1000°/o-ig emelkedtek a tarifák tételei, ugy hogy pl. Bombayből Bordeauxba a tonna szállítási tarifája 20 márkáról felmegy 100 márkára, a Laplata-buzának szállítási díjtétele 11 schillingről 110 schillingre, a rizsé 12 schillingről 120-ra, a pamuté 25-ről 250-re, amely adatok a Deutsche Bank által kiadott szállítási tarifákból valók. Mindezek oly körülmények, amelyekre nem hívhatom fel elég nyomatékkal a t. kormány figyelmét ós én nagy hálával venném, ha a t. kormány ebben a tekintetben nyilatkozni méltóztatnék. Az idő előrehaladott volta miatt kénytelen vagyok mellőzni a jövő gazdasági fejlődésre vonatkozó észrevételeimet, ezekre talán más alkalommal térek vissza és így röviden csak a harmadik nagy kérdésre bátorkodom áttérni: a középosztály helyzetére a háború után. Ez csak részben gazdasági kérdés, túlnyomó részben szocziális. Ertem alatta az ezernyi és ezernyi kisipari, kiskereskedői ekszisztencziának sorsát, ügyvédek, kisgazdák sorsát, akik bevonultak és kénytelenek voltak üzemüket beszüntetni és a háborúból visszatérve, teljesen bizonytalan jövőnek lesznek kitéve. Ezzel kapcsolatos a magánalkalmazottak és az állami tisztviselők helyzete. Az utóbbival lesz alkalmunk foglalkozni annak a javaslatnak kapcsán, melyet a t. pénzügyminister ur beterjesztett és amely szerint a 20°/o-os háborús pótlékot továbbra is megadni kívánja a kormány a tisztviselőknek. Foglalkoznunk kell a kismarosok, a kiskereskedők és a kisgazdák kérdésével. Itt a legnagyobb elismeréssel adózom a t. ministerelnök ur akcziójának, melyet a háború által súlyosan érintett itthonmaradt kismarosok és kiskereskedők érdekében tett folyamatba a hadsegélyezés révén, körülbelül két millió koronát juttatván a nyomorgó kisiparosoknak és kiskereskedőknek a kereskedelmi és iparkamarák utján, kiket a háború a legsúlyosabban érintett. A t. kormány tehát érezte és érzi, hogy ezen a téren tennie kell. Csakhogy az, amit tett, kisebbik része annak, amit tennie kell a háború után. Ez az akczió a sokat szenvedett kisembereknek lehetővé tette, hogy a háborút kitarthassák. Azok ellenben, akik üzemüket kénytelenek voltak beszün9
