Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-635

635. országos ülés 1916 ség mellett fontos és lényeges szerepnek tekintem a társadalomnak, az autonóm közegeknek tevékenységét mindezekben a hadisegélyezési kérdésekben. Ha' a mai neliéz időkben lehet azt mondani, bogy a vármegyék, a községek autonómiája elérkezett a reneszánszhoz, akkor a mai idő annak nevezhető. A politikai és a pártpolitikai tusák helyett a társadalmi akcziók reneszánszát éljük, és azt hiszem, kevés olyan hivatott szerve van a magyar társadalomnak, hogy ebbe a' működésbe a maga lényegének a legjavát belevigye, mint a vármegyéknek, melyeknek kötelessége, életfelfogása amúgy is naj>ról-napra az élettel kapcsolatos. Ott a helyszínen tapasztalja a megyei társadalom azt, mi annak a népnek a baja és gyakorlati érzékkel, jóakarattal igen sokat pótolhat ott is, ahol az állam keveset tehet. A magam részéről csak a legnagyobb tisztelettel nyilatkozhatom arról a munkáról, amelyet ebben az időben a vármegyék részéről tapasztalunk. A vármegyei tisztikar, valamint a községi jegyzők is emberfeletti munkát teljesítettek és — kevés kivételtől eltekintve — megmutatták azt, hogy egy jó admiuisztráezió csak akkor lehet igazán jó, ha nemcsak a paragrafusok rideg betűjét, hanem a szívnek és az érzésnek a parancsát is követjük. A vármegyei tisztikar feladata mellett rendkívül nagy az a hivatás, amelyet a magyar vidéki társadalomnak kell betöltenie; hozzáteszem, nemcsak a háborúban, hanem a háborún kivüli és a háború utáni időben is ennek a társadalomnak lesz hivatása, hogy annak a hálának és elismerésnek, amelyet a nép iránt érzünk, a gyakorlati életben is kifejezést adjon azáltal, hogy a népnek vezetője, a népnek tanácsadója, bajában önzetlen segítője lesz. A múlt hónapokban itt vita folyt, a történelmi és nem történelmi osztályokról. Én nem akarom ezeket a sebeket megint felújítani, csak azt jegyzem meg, hogy egyrészt anakronizmus ma a multak érdemeire hivatkozva történelmi osztályról beszélni, amikor történelmi napokat élünk, amidőn egy egész nemzet áll a történelem ítélőszéke előtt. E nemzet minden tagjának és minden osztályának egyaránt kötelessége ugy viselkedni, hogy egykor majd az utódok hivatkozhassanak reánk, mindnyájunkra akként, hogy ebben a nagy történelmi időben történelmi osztály, történelmi nemzet voltunk. (Élénk éljenzés.) Azt hiszem, ez az igazi érzés, amelylyel ez az osztálykérdés meg fog oldatni, de viszont senki sem fogja rossz néven vehetni, ha pro foro interno azok, akiknek emlékei visszavezetnek a múltba nagy és szép tradicziókhoz, visszavezetnek hagyományokhoz, amelyek letéteményeseinek tekintik magukat, a maguk kötelességteljesitésében ebből is buzdítást merítenek azzal a tudattal, hogy mint utódok ősöket is szolgálnak. (Elénk éljenzés.) Ez az érzés, nem az előjogok hanem a jogok, a vezető kötelességek érzése az' KÉPVH. XAPLÓ. 1910-1915. XXX. KÖTET. június lá-én, szerdán. 57 amely a magyar társadalom gerinczét képezi és kell, hogy képezze a jövőben is. (Helyeslés.) Ha ennek a nagy emberfeletti küzdelemnek gyümölcsét mérlegeljük, magam is ugy érzem, hogy a nemzet uj fordulóponthoz jutott és hogy uj vágyak, uj remények és uj jogos óhajok fogják a nemzetet továbbvezetni. Magam is azt hiszem, hogy a népnek és a nemzet egyetemének nagy áldozatkészségével szemben lehetetlen lesz a nemzetnek nem arra a méltányos, arra az igazságos álláspontra helyezkednie, amely a polgári jogok tekintetében is mindenkinek megadja azt, amivel neki, mint a nemzet polgárának tartozunk. (Elénk helyeslés balfelöl.) De volna még egy specziális kérésem a kultuszminister úrhoz, amennyiben a legfőbb dolog, amit népünknek adhatunk: kultúránknak, a népnevelésnek ájDolása és emelése. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Azt hiszem, lehetnek és kétségtelenül vannak is közöttünk differencziák — mondjuk — a választójognak mérvét és megadását illetőleg, vannak eltérések a tekintetben, hogy ki milyenkor érett meg ennek a jognak gyakorlására, egyben azonban, azt hiszem, mindnyájanegyet fogunk érteni:hogy egy kultúrai lag megérett, akulturábanmegerősödöttnép,amely igazán át van hatva a polgári egyetemesség és a polgári tudat érzésétől, magában véve letéteményese a maga jogainak és nincs az a kormány és nincs az az államhatalom, amely egy ilyen kulturailag megerősített és vezetett néptől a jognk gyakorlását állandóan megtagadhatná. Én tehát azt remélem, hogy ezekután a nehéz idők után a népoktatás kérdésével a törvényhozás intenzivebben fog foglalkozni és nem fogjuk elfelejteni soha, hogy azok az érdemek és azok az erők, amelyek most a hareztéren oly fényes eredményeket hoztak létre nemcsak fizikai, hanem etikai természetűek is és ép ezért mindent el fogunk követni népünk kultúrájának fokozására. Jóakarattal és szeretettel vezetve a jobb jövő felé, mindnyájunknak kötelessége népünk fejlesztésére törekedni és a néjmevelés terén eddig tapasztalt hátrányokat lehetőleg kiküszöbölni. Akkor majd be fog következni az is, hogy azaz elementáris czenzus, amely ma inkább kizáró jellegű, jogok megszerzéséhez a legbiztosabban fog elvezetni. Én remélem, hogy eltérő nézetek, eltérő felfogások, eltérő vélemények daczára a háború után is meg fogjuk találni az egymás megértéséhez vezető utat. A mostani nehéz időkben megtanultuk azt, hogy mily kevesen vagyunk. de megtanultuk egyszersmind azt is, hogy összefogva és összetartva nagy és szép eredményeket érhetünk el. Adja Isten, hogy azok az ellentétek, amelyek a multakban elválasztottak, enyhülhessenek és ha egyéb nem is, de az előttünk álló óriási nagy kötelességek komolysága mindenesetre arra késztessenek, hogy egyéniségünk legjavával a haza ós a köz önzetlen szolgálatára siessünk. (Élénk éljenzés jobbfelöl.) 8