Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-635

635. országos ülés 1916 jiinius lá-én, szerdán. 55 megállapítást nyer, hogy egy fogyasztó alanynak családjával együtt mennyi lisztre van szüksége, illetve joga és igy a hatóság, amikor kiadja az igazolványt, mindenkor ellenőrzést is gyakorolhat. Abban az esetben, ha a községek ezt a nyilvántartást pontosan keresztül fogják vinni, akkor — ami igen lényeges — meg lesz az is állapitható, hogy egy-egy községnek mennyi a fogyasztási kontingense; ha pedig a vetőmagszükségletet és az egyéb gazdasági szükségletet is hozzáadjuk, közvetett utón megállapítható lesz az a felesleg, amely az ország olyan vidékeinek ellátására fordítható, amelyekben nem termett elég és megállapítható lesz az is, hogy mennyit fordíthatunk Ausztria és szövetségeseink igényeinek kielégítésére is. En azt hiszem, hogy amennyiben a közigazgatási hatóság pontosan fog ennek a feladatának megfelelni, ha a lisztellenőrzési jegyek kiadása előtt kötelességévé lesz téve a hatóságoknak községenként a fogyasztási körzetek megállapítása és lelkiismeretes nyilvántartása, akkor a jövő idényben lényegesen kedvezőbbek lesznek a viszonyok. Hisz senki sem fogja búzáját elrejtem, mert nem lesz oka miért elrejteni, ha csak egy vásárló van, t. i. a Haditermény Részvénytársaság és ha nincs malom, melyben búzáját megőröltethetné. Egy másik nagyon fontos és nehéz részlete az ellátás kérdésének a kukoricza kérdése. Itt van az a pont, ahol természetszerű összeütközés mutatkozik a gazdaosztály és a hadsereget ellátó Haditermény Részvénytársaság érdekei között. A gazdaosztály körében mindenki, de elsősorban a kisgazda az, akinél a sertéstartás és sertéshizlalás a vagyonszerzésnek legbiztosabb alapja, ugy hogy azt lehet mondani, hogy a földmivesosztály gyarapodása a sertéshizlalástól jóformán elválaszthatatlan. Már pedig a sertéshizlalásnak megkötése főkép a mostani időben, amikor ez olyan brilliáns üzlet, megfosztja a földmiveseket a legnagyobb jövedelemtől és a vagyonosodási lehetőségtől, ugy hogy azt kell mondanom, hogy hármilyen nagyok legyenek is azok az érdekek, amelyek a kukoriezának a Haditermény Részvénytársaság számára való lekötését és biztosítását kívánják, mégis kellene egy középutat találni, amely a mai sérelmes helyzetet megjavítaná. Igen sok kukoriczatermő vidékre ugyanis nagyon sérelmes az, hogy a kukoriczát egyrészt a hadsereg rekvirálja, másrészt pedig a Haditermény Részvénytársaság' veszi igénybe, a termést elviszik arról a vidékről, talán a nagy hizlalókba, az illető kukoriczatermő vidék jiedig a saját maga sertései számára igen magas áron kénytelen tengerit vásárolni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A gyakorlatban ez igy volt. (Ugy van! balfelöl.) Most annyiban változás állott be, hogy ott, ahol a megállapított kontingenst egészben, vagy legalább is nagyrészben elszállították, a kukoricza fel lett a zár alól szabadítva. Ez azonban májusban történt, tehát meglehetősen későn és akkor is ugy, hogy a vevő köteles a Haditermény Részvénytársaságnak az általa megvett kukoriezának a felét vételre felajánlani. Én azt hiszem, hogy talán olyképen lehetne a gazdaközönség érdekeit némileg kielégíteni, ha akkor is, amikor a Haditermóny Részvénytársaság egy nagyobb mennyiségű kukoriczát vásárol egy községben, a társaság is köteles legyen a megvett kukoriezának egy bizonyos hányadát a község lakosságának felajánlani, hogy azok a kisemberek is kukoriczához juthassanak, akik mostan erre nem képesek. Az volna tehát a tiszteletteljes kérésem, hogy keressenek módot arra, hogy a hadsereg nagy érdekei mellett a helyi érdekek is némi kielégítésre találjanak, hiszen eltekintve a hus ellátásnak és a zsírnak itt tekintetbe jövő kérdésétől, a földmivesnek legnagyobb jövedelmi forrása még normális viszonyok között is a sertéshizlalás, most j>edig, abnormális viszonyok között, egyenesen biztosithatná vagyonosodását. Ami a továbbiakat illeti, átfogok most térni a piaczi viszonyok kérdésének érintésére. Itt különösen nehéz és kellemetlen helyzettel állunk szemben. A fővárosról nem akarok szólni, a főváros viszonyait nem ismerem, de vidéken az alispánoknak és a törvényhatóság tisztviselőinek adott felhatalmazás, amely az 1914. évről datálódik, jogot ad a hatóságnak, hogy amenynyiben a piaezokon olyan árakat tapasztal, amelyek uzsorajellegüek, hogy akkor büntetőleg felléphet. Ez egy kijelentés, aminek voltaképen az akar a hatása lenni, hogy az eladó ne srófolja fel túlságosan az árakat. Természetes azonban, hogy ezen hatás rövid ideig tartott, mert elsősorban a vevők is hozzájárultak ahhoz, hogy az árak magas nivóra felszökjenek, és előállott az a sajátos helyzet, amelyet leplezett makszimálási eljárásnak nevezhetünk. Ez pedig mai alakjában minden szaukezió nélkül sokkal rosszabb, mint maga a szabad forgalom. Mert mi lett elérve ? Azok a hatósági közegek eleinte nem is egységesen, nem is tájékozódva, sokszor nem is elegendő nemzetgazdasági ismerettel, impressziók után indulva állapították meg egyes termények, egyes áruezikkek árát, de nem gondoltak arra, hogy pl. vannak vármegyék, hol a termés tekintetében ekszport van, és hol az csak szükségképen az import szükségletei után fognak alakulni és ahol az ekszport ehhez fog alkalmazkodni, tehát semmi értelme az árak helyi megállapításának. Ott az után az is lett az eredmény, hogy az áru egyáltalában nem került a jjiaezra, és voltak helyek, ahol napokig sőt hetekig a piacz teljesen élelmiszerek nélkül volt. Ezen rendszernél kétségtelenül sokkal helyesebb volna, hogy ott, ahol tényleg abnormális viszonyok állottak elő, és az árak makszimálása föltétlenül szükséges, az egész ország viszo-