Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-635

SÓ 635. országos ülés 1916 június 14-én, szerdán. férfiak a választójogból ki ne rekesztessenek, mindenkor rideg visszautasítással találkozott. A legkisebb megnyugvásom sem lehet akkor, mikor a magyar nemzet közgazdasági jövőjét és ezzel kapcsolatosan közjogi helyzetét illetőleg is oly nyilatkozatokkal találkozom, aminőt a ministerelnök ur az én pénteken beadott interpellácziómra tett. Ez a nemzet, mélyen t. báz, mely a háború alatt kötelességeit teljesítette, mely kimutatta, hogy az ő ereje senkinek sem veszedelme, de mindenkinek előnye, akivel csak együtt van, (Ugy van! balról.) mely kimutatta, hogy a pragmatika szankczióban vállalt védelmi kötelezettségnek minden habozás és feltétel-kitűzés nélkül, bizonyos lélektani akadályok leküzdésével is eleget tesz, (Ugy van! a szélsöbáloläalon.) mely akadályok alatt nem a pártviszonyokat értem, hanem azokat, melyekkel védelmi kötelezettségének teljesítésében is a magyar ember lépten-nyomon találkozik; (Ugy van! bal felöl.) a magyar nemzet, mely igen helyesen felül tudott emelkedni ezen lélektani akadályokon is, mert ezeknél nagyobb fontosságú létérdekei forogtak koczkán és voltak megvédendők: ez a magyar nemzet, amelyért hogy fennáll, hogy nem sikerült beolvasztani, mindennap hálát adhat az Úristennek az uralkodóház, (Ugy van! bal felöl.) mert ezen évszázados, remélem, ma végleg elejtett törekvések meghiúsulása valamennyi kegyelem közt, melylyel a Gondviselés uralkodóházunkat elhalmozta, tán a legnagyobb: ez a nemzet elvárhatja, hogy tehát szűnjék meg vele szemben minden tartózkodás, minden kicsinyeskedés, szűnjék meg vele szemben teljesen az a bizonyos ötperczentes levonás, melylyel nemzeti igényei ki szoktak elégíttetni, mely levonás a világon senkinek nem használ semmit, hanem a megadott 95 perczent értékét leszállítja. Ez a nemzet számot tarthat arra, hogy a háború tapasztalásai alapján az ő lélektani igényeit a nemzeti élet teljességére honorálni fogják, s ezt én a magam részéről, és bizonyosan elvbarátaim is, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon.) a háború után ujabb megalapozással, ujabban megnyert jogczimmel, annyi sirra, vérre, könnyre való hivatkozással fokozott erővel fogjuk követelni. (Zajos helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsöbáloläalon.) De e nemzet arra is várhat, hogy gazdasági erőinek kifejtésében akadályok elé ne állittassék. Már most nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, nem akarom ismételni, amiket magam pénteken elmondtam, s amikre Károlyi Mihály t. barátom ma ismét visszatért; kénytelen vagyok azonban mégis csak néhány vonással, a kép teljessége kedvéért, ezekből egyet-mást újra elmondani. Kérdem, minő alapon akar valaki ma vámtarifát csinálni? Minő alapon akarja valaki ma megállapítani egy vámtétel relácziőját a megvámolandó tárgyhoz, mikor sem annak értékét sem a pénz értékét senki sem ismeri. Ma, bocsánat a triviális kifejezésért, vámtarifát csak hasból lehet csinálni. Az ily hasból csinált vámtarifa alapján akarnánk vámszövetséget kötni, tán az eddiginél is hosszabb időre, belesülve egy esetleg lehetetlen helyzetbe, oly gazdasági hátrányokba, melyeket ma senki előre nem láthat és melyekből aztán, ha szerződésileg le vagyunk kötve, többé nem szabadulhatunk? Ha több kontrahens közül egy gazdasági szerződés következményei az egyikre, a másikra, vagy közülük kettőre kedvezőek, a harmadikra pedig nem kedvezőek s e harmadik mi vagyunk : nekünk van legkevesebb esélyünk arra, hogy elég erőt tudjunk kitejteni, hogy attól szabaduljunk. Nekünk kell tehát legóvatosabbaknak lennünk e tekintetben. T. ház! Ezeket tovább fejtegetni nem akarom. Csak a kérdés azon oldalára akarok megjegyzést tenni, melyet Károlyi t. barátom ma érintett, midőn annak a lehetőségnek adott kifejezést, hogy a hosszú lejáratú vámunió gondolata talán a Németországra való tekintetből származott, talán azzal függ össze, hogy Kémetország hosszabb időre akarja az ügyeit rendezni a szövetséges és esetleg egyéb államokkal is. Legyen szabad annak megalapozására, amit erről elmondandó leszek, néhány általános természetű megjegyzést tennem. Én igenis, melegen óhajtom a háború után is a Németországgal való szövetségnek nemcsak fen tartását, hanem mélyítését, a lehetőségig való stabilizálását és a legteljesebb megértés elérését Németországgal, Ausztriával és többi szövetségeseinkkel is. Es megmondom miért. Nem azzal a czélzattal, hogy az a csoport, melylyel szövetségben vagyunk, egy elzárkózott világ legyen, melylyel azután állandóan szemben áll egy másik világ, melyek állandóan farkasszemet néznek egymással és állandóan háborúra készülnek egymással szemben. Oh nem ! Előttem is, mint talán minden gondolkozó és minden mélyebben érző ember előtt, aki emberi ideálokért lelkesedik, mint végezel áll a müveit emberiség nagy családjának rekonstruálása, kölcsönös megértésének újból való felvirág különböző nemzetek között való gazdasági ós kulturális forgalom intenzivitásának helyreállítása, a béke állandósítása. Igen ám, de nem élek abban az illúzióban, hogy ez a formai békekötés utáni napon mindjárt be fog következni; nem élek abban az illúzióban, hogy ennek a világháborúnak érzelmi maradványai egyhamar el fognak oszolni; nem élek abban az illúzióban, hogy nem fognak még sokáig rezegni azok a húrok, amelyek most a végletekig megfeszíttettek és tudom, hogy fognak antagonisztikus, fognak ellenséges hangokat adni. Tehát mindaddig, mig a kedélyeknek az a kihékülése a müveit világnak, vagy legalább a homogén czivilizáczió alapján álló nemzeteknek egész területén eléretett; mindaddig, mig biztonságunknak egyik alapja a valóságos kibékülés lehet;