Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-645

Julius 14-én, pénteken. 442 645, országos ülés 1916 követni szokott és különösen az ujabb adójavaslatokban követni kivan. Folytonosan és állandóan fogja bosszantani az ország minden lakosát a finánczrendelkezés. Nálunk nem rendőrállam, hanem valóságos finánczállam fog kifejlődni; mindenki, akinek valami kis. vagyona van, mindenkor ki lesz szolgáltatva a finánczüralomnak. Figyelmeztetem a t. pénzügyminister urat, hogy ez pénzügyi szempontból sem helyes, mert az adózó publikumot nem szabad bosszantani. Az adózó publikumot inkább jó kedvben kell tartani. És az ország fináncziáira nézve nem közömbös dolog, hogy vájjon az a fináncz rokonszenves alak-e, -— ezt ugyan a legjobb körülmények között is ritkán lehet mondani — (Derültség a baloldalon és jobbfelől.) vagy pedig ellenszenves, sőt gyűlöletes is. Hogy ezt röviden példázzam is, egy régi mesét hozok a t. pénzügyminister ur emlékezetébe. Nagyon rövid lesz, azért bátorkodom elmondani. A szél és a nap fogadtak valamikor, hogy a vándorlegényről melyikük, szedi le hamarább a kabátot. — Már ezért is találó a mese. — A szél elkezdett dühösen fújni és minden erejével belekapaszkodott a vándorlegény kabátjába, de az annál jobban kapaszkodott belé és nem sikerült róla a kabátot levennie. Erre jött a nap, kieresztette a maga meleg, áldásos sugarát, és néhány pillanat múlva a vándorlegény dühösen vetette le a kabátot a testéről. Azt hiszem, hogy a finánczminiszter urnak az adózókkal szemben inkább ezt a pszikologiát kellene szem előtt tartania, mint azt, hogy az adózó közönség állandóan és folytonosan rettegjen a finánczkormánytól. Az ujabb törvényjavaslatok, amelyekből annakidején törvény lesz, méltóztatik tudni, nagyon sok alkalmat fognak szolgáltatni ilyen visszaélésekre és az emberi gonoszságnak és alattomosságnak kifejlesztésére. Ezt a motívumot bátran ki lehetne irtani a finánczkormányzatból. Ide czéloz tehát az a felfogásom, hogy a becsű költsége nemcsak a 10%-os differenczia mellett, hanem semmi körülmények között sem terhelheti az illetékköteles felet. Felfogásom az, hogy ha a finánczkormánynak szüksége van a becsüre, akkor foganatosítsa és akkor a költség őt terhelje. Nem tudom, vájjon számot vetett-e a t. pénzügyminister ur azzal, hogy ezek a becsük hogy fognak foganatosíttatni. Annjdt elárult a minister . ur, hogy nem az adóhivatalok, hanem a pénzügyigazgatóságok fogják a becsüt foganatosítani. Tessék csak elgondolni, hogy ebből hány kiszállás fog bekövetkezni s hogy ezek a becsük mennyi pénzbe fognak kerülni. És ott van még a törvénynek az a laza intézkedése, amelyet igazán nem lehet eléggé elitélni, hogy t. i. a becsű elrendelendő akkor, ha az értékkülönbözet szembeszökően alacsony. Mi az a »szembeszökően« ? Ez nem mérték. Méltóztassék elgondolni, hogy, nem tudom, hány pénzügyi igazgatósága van a t. minister urnak s ezt mindenki máskép fogja értelmezni. De hát a minister urnak módjában lett volna egy bizonyos mértéket, egy bizonyos határt megállapítani, akár perczentualiter, akár pedig abszolút számokban. Mondom, erre vonatkozólag a részletes tárgyalás során bátorkodom majd egy javaslatot előterjeszteni és akkor ezt a felfogásomat még részletesebben leszek bátor megindokolni. Egyelőre olyan intézkedéshez, amely a szakértői becsű költségét bármely esetben az illetékköteles félre hárítja, nem járulhatok hozzá és figyelmeztetem a t. minister urat, hogy ebből nagyon sok kár fog háramolni a kincstárra. Méltóztassék csak elgondolni, hogy valahol 100Ö K szembeszökő értékkülönbözet van; apáról fiúra, vagy megfordítva szállott a birtok. Ez jelent illetékben 10 K-t; emiatt a 10 K miatt azonban, mivel szembeszökő az értékkülönbözet, megtörténik a szakértői becsű. Messzefekvő kis faluban lakik az illető, akinek az ingatlanát meg kell becsülni, a pénzügyigazgatóság pedig valamelyik központból száll ki oda és ott végeredményben megállapítja, hogy csakugyan ezer koronával többet ér az ingatlan. Ennek alapján van szive a pénzügyminister urnak a szakértői becsű összes költségét arra az illetékköteles félre hárítani, emiatt a 10 K miatt ? Hiszen már a bagatelleljárásban is ott tartunk, hogy a költségeket nem Ítélik meg, hanem csakis a készkiadásokat téríttetik meg. Ilyen igazságtalan dolgok történnének naprólnapra, ha mi ezt a rendelkezést szabadjára eresztenek. Nem csupán ezen becsű elrendelésének bizonyos feltételére vonatkozólag kell biztosítékot nyernünk, hanem feltétlenül kívánjuk azt is, hogy a szakértői becsű költsége, mivel arra a kincstárnak van szüksége, a kincstárt illesse. Itt nincs megállás és a vége az lesz, hogy ezeknél a becsüknél a fináncz kormány nemhogy több jövedelmet szerezne, hanem ellenkezőleg ezekre igen nagy összeggel rá fog fizetni. A III. fejezetre áttérve, már magánál a czimnél is megakadok. Az én lelkem nem tud megbékülni azzal, hogy a pénzügyminister ur nem tudott más kifejezést találni a háborúban elesettek hagyatékának illetékére vonatkozólag, mint ezt a szót, hogy »kedvezmény«. Nem szerencsés a szó ; igazán sehogy sem illik össze azzal a szomorú dologgal, amelyből kifejlődött. Nem tudom, osztozik-e a minister ur felfogásomban, de sokkal helyesebbnek tartanám és legális tekintetben sincs és nem is lehet ellene kifogás, a »mérséklés« szót használni s akkor azután mégsem hangzanék olyan odiózusan ez a czim, mint mostani szövegezésében. A szakasz többi sérelmes rendelkezésére vonatkozólag csatlakozom azokhoz áz okoskodásokhoz és kifogásokhoz, amelyeket egyrészről Bakonyi Samu t. képviselőtársam, másrészről Nóvák János t. képviselőtársam hozott fel. Azonban valamivel mégis megtoldom. Meg akarom t. i. erősíteni azt az álláspontot, hogy igazságtalan dolog az, ha ez az illetékméTséklés tisztán a leszármazókra és tisztán az özvegyekre szorittatik. Én magát a fogalmazást sem tartom helyesnek. Nem tudom, hogy a törvényelőkészités technikája a ministeriumok között miként történik,