Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-634

16 gumim 9~én, pénteken. 634. országos ülés id m emlékirat fejtegetéseinek további fonalán állandóan összekeveri a közös vámterületnek és a közös gazdasági területnek fogalmát ; állandóan azt mondja, hogy a két állam egy egységes vám, tehát egy egységes közgazdasági terület és ebből azt a konkluzumot vonja le, hogy nemcsak a vámokkal való elzárás, hanem, minthogy a két állam területe gazdasági szempontból egységes, minden olyan külön intézkedést is perhorreszkál és szerződésileg ki akar záratni, amely a háborúból kifolyólag a létező verseny és szállítási viszonyokat az egyiknek vagy másiknak javára alterálhatná ; más szóval minden olyan intézkedést, amely még a vámvédelmen kivül is a magyar ijjar intenziv fejlesztését czélozza, és ezáltal a versenyviszonyokat a két állam közt módositja. Ugyanaz az emlékirat, miután kimondotta, hogy az érdekeknek és annak az álláspontnak, amelyet ő képvisel, legjobban megfelelne a vámés kereskedelmi ügyeknek egyszersmindenkorra közös ügyekké való nyilvánítása, azt mondja, hogy ha már ez nem lehetséges, pedig sajnálattal látja, hogy nem lehetséges, ezt leginkább megközeliti az, hogy ha hosszabb 20—30 évre köttetnék meg a közgazdasági kiegyezés. És ebben az emlékirat t. szerzőinek teljesen igazuk van. A vám- és kereskedelmi szerződésnek ez a hosszabb időre való megkötése, ha nem is formailag, de, amint kimutatni szerencsém lesz, gyakorlatilag megközelítené az ő álláspontjukat és első lépés volna egy lejtőn, amelyen annak az álláspontnak létesítésében, nem mondom, hogy okvetlenül lecsúszunk, hanem sokkal nagyobb erőfeszítésre lesz szükség, hogy le ne csuszszunk. Igaz, t. ház, hogy az 1867. évi XII. törvényczikk, midőn azt mondja, hogy időnként vámés kereskedelmi szerződés köttessék, egy szóval sem emliti, hogy annak öt, vagy tiz, vagy húsz évre kell köttetnie. Ámde 1867 óta — tehát nemsokára egy fél század óta, mely alatt négy vagy öt ilyen megújítás történt — a tizévi terminus szokássá vált. És, mélyen tisztelt képviselőház, legyen szabad itt azokra hivatkoznom, akik, mikor mi az 1867. évi XII. törvényezikknek szövegéből bizonyos életbe nem lépett nemzeti jogokat akarunk levezetni, nekünk mindig azt mondják, hogy az 1867-iki alapnak alkalmazásánál és az arra alapított politikánál nem csupán a törvénynek betűje alkalmazandó, hanem az a szellem, azok a tradieziók, az a módszer, amelyen azt végrehajtották azok, akik a törvény megalkotásában közreműködtek. Hát én ezt az érvet a magam részéről nem ismerem el irányadóul semmiféle törvénynyel, de különösen ily törvénynyel szemben nem, amelylyel évszázados ellentétek kiegyenlítése czéloztatott, hiszen ezért nevezzük kiegyezésnek. Ilyen törvénynyel szemben, amelyet a nemzet képviselői nem egy majdan kifejlesztendő prakszisnak szempontjából, hanem a törvényjavaslatban, a törvényben eléjük terjesztett szöveg szempontjából fogadtak el, — ily törvénynyel szemben KÉPVH. NAPLÓ. 1910-1915. XXX. KÖTET. ezt igen veszedelmesnek tartom. S mert minden botnak bét vége van, minden tényezőre nézve veszedelmesnek tartom, ha e törvénynek akármelyik részét frázisnak nyilvánítjuk és valamely prakszis által kvázi hatályon kivül helyezzük. Tehát nekem ez nem érv. De azok előtt, akik így érvelnek, akik az 1867. évi XII. törvényezikk betűje fölé állítják a prakszist, azokra nézve legyen mérvadó ez a prakszis akkor is, amikor Magyarország önállósági követeléseinek kedvez. (Élénk helyeslés és taps balfelöl.) Ettől eltekintve azonban, mélyen t. képviselőház, igazolnom kell azt, amit az eddigi, tiz évnél hosszabb, húsz vagy több évi terminus veszedelmességére nézve mondtam. (Halljuk! Halljuk!) Ha nem állanánk szemben ilyen tendencziával; ha nem állanánk szemben azzal az állandó gyakorlattal, azzal az állandó törekvéssel, hogy Magyarországnak közgazdasági önállósága illuzóriussá tétessék ; ha nem volna a Lajtán túl széles körökben,, poütikai körökben jelszó, amelyet hivatalos nyilatkozatokban is hallottunk, »die Wirtsckaftliche Einheit der Monarchie«, ami az 1867 : XII. t.-cz. szellemével homlokegyenest ellenkezik ; (Igaz! ügy van ! balfelől.) ha mindez nem volna igy, hiszen akkor lehetne beszélni arról, hogy hány évre köttessék meg egy szerződés. Én akkor is ellenezném az előbb mondottaknál fogva a hosszabb időtartamot, mert közgazdasági kérdéseknek ily hosszú időre való lekötését azon gyors változással szemben, a melyen ép a közgazdasági viszonyok a mai forgalmi és közgazdasági életben átmennek, mindig veszedelmesnek tartom. Már a tízéves szerződéseknél is gyakran láttuk, hogy később nem bizonyult jónak, ami jónak látszott, amikor a szerződést megkötöttük. És a stabilitásból levezetett érvet sem tartom olyan nagysulyunak, bár azt, hogy bizonyos súlya van, elismerem. Mert ha valamely intézkedés tiz évre mind a két félre nézve jónak bizonyult, hiszen a közgazdaságban észszerüség uralkodik, akkor az minden nehézség nélkül megújítható. Ha pedig nem bizonyai jónak valamely intézkedés, akkor annak stabilitása nagy baj, különösen ha az egyik félre jónak bizonyul a másikra nézve pedig rossznak; mert akkor az, akire néni bizonyult jónak, nem tud tőle szabadulni. Ámde akkor ez tisztán technikai kérdés volna, melyről az ember közgazdasági szempontból egészen elfogulatlanul beszélhetne. (Igaz ! JJgy van ! baljelöl.) Csakhogy ez a tiz évnél hosszabb lejáratú szerződésre való törekvés egyenesen, bevallottan összefügg azokkal a törekvésekkel, melyek a vámés kereskedelmi ügyeket egyáltalán közös ügyekké akarják változtatni. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy e törekvéseknek nem elvi proklamálása, hanem gyakorlati megvalósítása mellett mily hatalmas tényezők vetik mindig latba erejüket. És mondja meg nekem egyszer valaki teljes őszinteséggel : vagyunk-e mi abban a helyzetben, hogy ezeket a kiegyezési kérdéseket egész elfogulatlanul, csakis közgazdasági szempontból bírálhassuk ? 3