Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

166 639. országos ülés 19 hivatkoznak, de midőn hatalmas vállalatok igényeit kell kielégíteni, terem pénz, mint a köles. Ott van az osztálysorsjáték. Nagyon tisztelem a t. pénzügyminister urat, de az osztálysorsjáték említésére való nevetése csak gúnyos nevetés lehet. A t. minister ur maga sem lesz képes majd annak idején megvédeni a törvényjavaslatot. Ez már nem pénzügyi politika! Nem akarom a kellő kifejezést e törvényjavaslat tárgyalásánál használni, csak konstatálom, hogy ott két és fél milliót odadobnak külföldieknek, mikor a legszegényebb embernek utolsó párnáját húzzák ki a feje alól. Ez nem megmosolyogni való, kivált, ha tudjuk, mily immorális az az intézmény és mily immorálisán kezeli az az igazgatóság. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) A t. minister ur hivatkozik a németországi és ausztriai háborús segélyek mérvére s azt mondja, hogy a mieink legalább akkorák, vagy még nagyobbak, mint azok. Őszintén bevallva, én kerestem azokat az adatokat, de nem bírtam őket hamar megtalálni. Egyébiránt én elfogadom a t. minister ur állítását, ő mondja, s én hiszem, hogy ugy van. De egyről megfeledkezik: az alapfizetés Ausztriában ós Németországban sokkal nagyobb mint nálunk, s igy ott a tisztviselők természetesen kevesebb segélyre vannak szorulva. Elfelejti azt is, hogy Ausztriában ós Németországban a létminimum sokkal magasabb, mint nálunk, majdnem a duplája és elfelejt egy harmadikat: hogy a megélhetési viszonyok a kis osztrák városokban — nem mondom Bécset — és kivált Németországban sokkal kedvezőbbek, az élet sokkal jutányosabb, mint nálunk. (Az elnöki széket Beöthy Pál foglalja él.) Ha tehát a minister ur azzal érvel, hogy ott a segély mérve talán kisebb, még ezzel nem bizonyította be, hogy ott a kisebb segély daczára a tisztviselő helyzete rosszabb, mint nálunk; ellenkezőleg sokkal jobb. Ha a t. minister urnak gondot okoz, honnan teremtse elő azt a többletet, amely nem lehet oly óriási, hogy az adókból be ne szerezhetné, ime, fölvetette itt Molnár János t. barátom a tőzsde megadóztatását, mely igaz, hogy ma nem hozna jövedelmet, mert hiszen ma csak afféle titkos tőzsde ekszisztál. De vannak teljesen indokolatlan óriás jövedelmek tantiémek formájában, vannak adóalanyok, akik mai napig is ki tudták vonni magukat a helyes, jogos és igazságos megadóztatás alól. Ha a t. pénzügyminister ur ezekre konczentrálná figyelmét, akkor meg vagyok győződve, hogy az állam teherviselő képességének veszélyeztetése nélkül elő tudná teremteni azt a kis különbözetet, amelyet a nyíregyházai kérvény intendál és kér a kormánytól, (ügy van ! bal felöl.) Áttérek magára a kérvényre, amelyet a nyíregyházai tisztviselői kar a kormányhoz intézett. Nem fogom a t. ház türelmét hossza> jiilins 4-én, kedden. sabban "igénybe venni, bár megérdemelné ezt az a munkálat kulturális szempontból is, (Sálijuk! Halljuk!) hogy megörökíttessék a ház naplójában, milyen mostoha volt akkor, midőn némelyek milliókban és milliókban dúskáltak, ebben az országban az állam tisztviselőinek a sorsa. (Ugy van! Ugy van! a bál- és a szélsobalóläalon.) De én nem teszem ezt; csak egyetlen passzust fogok felolvasni, amely igazán megható és amely minden tisztességes emberben kell hogy a legélénkebb rokonszenvet ébreszsze. Leírja itt az a tisztviselői kar, hogy az életszükségleti czikkek ára körülbelül 200 — 250%-kal emelkedett, de hozzáteszik, hogy ők belátják azt, hogy az államháztartás manapság őket kárpótolni képtelen és ennélfogva nem is kérnek ennyit, hanem igy folytatják: (Olvassa.) »Jól tudjuk, hogy az állam sincs épen most abban a helyzetben, hogy a 250°/o-os áremelkedéssel arányban álló segítséget nyújtson; nem is merünk ennyit kérni. El van szánva és határozva a köztisztviselői kar, hogy hazájáért szenvedni és tűrni fog még továbbra is. Élnie, családját eltartania, gyermekeiből a hazának munkás polgárokat nevelnie kell; enni kénytelen, ruházkodnia muszáj, mert különben immár nem fogja tudni hivatásával járó kötelességeit sem teljesíteni. Vagy kidől a sorból, vagy keres magának és családjának más utón való megélhetést. A magyar köztisztviselői kar régi jóhiréhez méltóan tisztességes akar maradni. Meg kell hát szüntetni azt a mai helyzetet, amely állandóan elébe tárja a tisztviselő elé a tisztességgel és szánalommal körülvett nyomorúság és az anyagi javakban bővelkedő megközelíthetőség közti ellentéteket és önkéntelenül is kísértésbe viszi azokat, akik nem elég erősek e nehéz lelki harc; megküzdésére.* (Ugy van! Ugy van! a bál- és a szélsőbaloldalon.) Ez, t. ház, kétségbeesett emberek vívódása és segélykiáltása. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a széh'őbaloldalon.) Ez az utolsó reménynek megnyilatkozása. Segítséget kérnek azoktól, akiknek elsősorban kötelességük afelett őrködni, hogy Magyarország közigazgatása megbízható emberek kezében legyen, (ügy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ök maguk jelentkeznek ós maguk vallják, hogy »mi nap-nap mellett a tisztességünket látjuk veszélyeztetve az óriási nyomor által, amelyet a rossz intézkedések és az elégtelen gondoskodás ránk zúdítottak.« T. ház! Tiszteletre- és becsületreméltó az, hogy ők ilyen őszinteséggel tárják fel a helyzetüket. Én el tudom képzelni, minő nagy lelki tusába került az, hogy odaálljon egy tisztviselő, aki letette az esküt arra, hogy ő igazságos és tisztességes fog maradni és azt mondja: »A kísértésekkel kell nap-nap mellett megküzködnöm és megvívnom; segítsetek rajtam!« Es akkor, t. minister ur, midőn ők első kérelmükben általánosan 50%-os emelést kérnek, a második kérvényben, amely itt van, alkalmasint tudván azon nyi-