Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-639

639. országos ülés 1916 Julius 4-én, kedden. 157 világítania. Lefekszik 6-kor és alszik reggel 8-ig. Egy ismerősöm beszélte, hogy egy törvényszéki biró behívta őt magához és azt mondta neki, hogy mint legújabb mesterségét a jogkiszolgáltatása mellett a czipőtalpalást tanulja; t. i. a czipőtalpalásért 10 koronát kell fizetnie, ellenben valami bőrhulladékot talán mégis csak olcsóbban tud szerezni és igy 4 gyermekének maga talpalja meg a czipőjét. És ne felejtsük még, hogy nálunk nem tógában jön be az a törvényszéki biró a tárgyalásokra, ahol ,ő milliók ura, ahol t élet és halál, becsület és szabadság felett itél. És akkor teljesen érthető, hogy az ilyen biró az élettől elvonatkozik. Hogy minden olyan kérdés iránt, amely a gyakorlati élettel összeköttetésben van, ahol pl. nagy összegekről van szó, rendkívüli idegenkedést érez. Az a biró is ember, s amikor látja, hogy koronákban százezrek, vagy akárcsak tízezrek vannak szóban, holott ö, mikor a tárgyalásról hazamegy, nem tudja, hogy fog-e ebédelni, akkor egy emberi hangulat vesz rajta erőt, s nem az abszolút objektív igazság, hanem az az emberi indulat mondatja ki vele az ítéletet. Helyes-e, szabad-e, lehetséges-e ez? Szabad-e egy államnak tisztviselőjét oly helyzetbe hoznia, hogy lelkében ily indulatok keletkezhessenek ? Hiszen szerintem egy bírónak benne kellenne élnie a társadalomban. Igazságos, bölcs ítéletet csak ugy hozhat, ha ismeri az emberi élet összes viszonylatait. Nem azt mondom, hogy bankettekre járjon és pezsgőzzék; hanem mód és alkalom szerint figyelje meg a társadalmat és lássa az életet a maga elevenségében, valóságában. De ne akadályozzák ebben anyagi kérdések. Most azonban nem arról van szó, hogy az a biró igy élhet-e vagy nem, hanem arról, hogy a legminimálisabb életszükségletei nincsenek biztosítva. Erről van szó, igen tisztelt képviselőház, aminek legjobban a nyíregyházai felirat ad kifejezést: a köztisztviselők testi, lelki és erkölcsi elernyedéséről. Erről van szó, most, amikor a köztisztviselői kérdésről tárgyalunk. A nyíregyházi felirat azt mondja (olvassa): »A köztisztviselői kar el van szánva hazájáért szenvedni és tűrni fog még tovább is, de élnie, családját eltartania, gyermekiben a hazának munkás polgárokat nevelnie kell, enni kénytelen, ruházkodnia muszáj, mert különben immár nem fogja tudni hivatásával járó kötelességeit sem teljesíteni. Vagy kidől a sorból, vagy keres magának és családjának más utón való megélhetést. A magyar köztisztviselői kar régi jó híréhez méltóan tisztességes akar maradni. Meg kell hát szüntetni azt a mai helyzetet, mely állandóan a tisztviselő elébe tárja, a tisztviselő elé a tisztességgel és szánalommal körülvett nyomorúság és az anyagi javakban bővelkedő megközelíthetőség közti ellentéteket és önkénytelenül is kísértésbe viszi azokat, akik nem elég erősek e nehéz lelki harcz megküzdésére.« Bocsánatot kérek, szabad-e, lehet-e olyan helyzetet megengedni, hogy ez a kérdés felmerülhessen ? Ha igy nézzük a kérdést, amint van, a maga valójában, akkor nagyon sok mindent megért az ember. Hallom és olvasom folytonosan, hogy pl. a vesztegetési eseteket milyen drákói szigorúsággal büntetik.Tisztalelkü, puritán embernek érzem magam, egész közéleti működésemben is igyekeztem ezt az elvet követni, de én nem tudom ezt ilyen szemmel megítélni. Méltóztassék csak az életet a maga valóságában venni, tessék arra gondolni, hogy egy nagyszállitónak esetleg százezrei forognak koczkán és ő üzletének lebonyolításában annak a tisztviselőnek a jóindulatára van rászorulva. Nem tudom olyan bűnösnek látni azt a szállítót, aki ajánlatot tesz annak a tisztviselőnek, akiről tudja, hogy nyomorog, kínlódik; magában azt gondolja, hogy senkinek sem árt vele. Teleszky János pénzügyminister: Csak biztassa! Bródy Ernő: Én tehát nem tudom ezeket az eseteket olyan rettenés szemüvegen keresztül nézni, ahogy ma nézik, amikor olyan drákói ítéletekkel sújtanak le emberekre, akik tulajdonképen nem bűnösök, hanem a helyzet ekszponensei. Tessék elképzelni annak a szállítónak a lelkiállapotát, mikor egy ilyen köztisztviselőhöz közeledik. Valósággal feszélyezve érzi magát, mikor tudja, hogy neki ebből az üzletből mennyi nyeresége van, az a köztisztviselő pedig nem tud megélni. A maga gondolata szerint nem cselekszik bűnös dolgot, ha ebből annak a tisztviselőnek valamit szeretne juttatni. Azonban nem szabad ilyen helyzeteknek, ilyen állapotoknak előfordulnia, hogy akár az a szállító kísértésbe jöhessen önmagával szemben, akár az a hivatalnok kísértésbe jusson. A helyzetet kell szanálni, a helyzetet kell megváltoztatni, de a jelenlegi helyzetben nem lehet ilyen könnyen elsiklani a dolog felett és azt gondolni, hogy ezzel már meg van oldva a kérdés. A köztisztviselői kérdésnek számtalan vonatkozásai vannak. Gróf Batthyány Tivadar igen tisztelt képviselőtársam czélzott arra, hogy a háború után fizetésrendezésnek kell bekövetkeznie. Ez a nyíregyházi memorandum, amely, mondhatom, a maga közvetlenségével, tisztes hangjával és objektív adataival igazán ritka példát nyújtó megnyilatkozása annak az észnek, okosságnak, józanságnak, amely a magyar tisztviselői kart jellemzi, ez a memorandum ebben a tekintetben azt a javaslatot teszi, hogy (olvassa) : »a köztisztviselőket csak az nyugtathatja meg aggodalommal szemlélt jövőjük tekintetében, ha a köztisztviselői javadalmak az egész vonalon állandó jelleggel emeltetnek ; erre a czélra eltörlendő volna a jelenlegi utolsó fizetési osztály, vagy annak javadalma az utolsóelőtti fizetési osztályéval és fokozatosan minden fizetési osztály javadalma az előző fizetési osztálybeli jelenlegi java-