Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-637

637. országos ülés l9l6 június l6-án, pénteken. 127 tekéről tesz tanúságot ebben az országban, hogy én ebben látom legnagyobb biztositéká,t egy jobb jö­vendő eljövetelének. Ha ezt a szükségességet meg­értjük, magunkba fogadjuk, hirdetjük és a gyakor­latba átültetjük, akkor elibe megyünk annak a nagy bullámverésnek, mely e rettenetes háború befejeztével megszaporodott energiával visszaára­molva hozzánk : jogot és földet fog kivánni a nép­nek. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) Ha elibe me­gyünk ennek a hömpölygő áradatnak, belevezethet­jük egy oly nyugodt mederbe, amelyben megfogja tudni termékenyíteni jövő nemzedékünk munká­ját. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) És akkor elmondhatjuk, hogyha a római tör­ténetíró szerintRómát a latifundiumok pusztították el, mi erős szívvel és erős akarattal a magyar lati­fundiumok helyes felhasználásával megmenthetjük Magyarországot.Kérem, fogadják el indítványomat. (Elénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsőbalolda­lon. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : A ministerelnök ur kíván szólni. Gr. Tisza István ministerelnök: T. ház! (Halljuk ! Halljuk !) A mai pillanatban nem lehet feladatom, hogy végigkísérjem t. képviselő urat fejtegetéseinek egész mezején és belemélyedjek az általa érintett tárgyak lényegébe. Azt hiszem azonban, mégis kötelességem legalább egynéhány megjegyzést tennem előadására, mely megjegyzé­seimnek természetes következményeként a t. ház előtt fog állani a kormány felfogása a birtok­politika kérdései felől és amelynek természetes konzekvencziája lesz az előterjesztett inditvány­nyal szemben való álláspontom is. A t. képviselő ur a magyar birtokstatisztika egyes adatainak felolvasása után arra a konklúzióra jut, hogy a birtokpolitika terén a gazdasági sza­badság elve csődöt mondott. A t. képviselő ur szerint ez nem nagy baj, mert hiszen a jelszavak változnak ; ha az egyik jelszó elkopik, lehet mási­kat venni helyébe. Bocsánatot kérek, az én elveim nem olyan, a pillanatnyi konjunktúrák szerint felvett jel­szavak, melyeket könnyen el tudnék magamtól dobni. Én azt hiszem, azok az elvek, melyek meg­érdemlik az elv nevet, az illető személyével össze"­forrott élő valóságok és azok megváltoztatása lehet igen keserves tapasztalatoknak nehezen meg­érlelődött gyümölcse, de semmi esetre sem olyan könnyű dolog, mint egy más köntös felvétele. Én őszintén megvallom, én reám nézve az életnek egyik legkeservesebb tapasztalata volna, ha arról kellene meggyőződnöm, hogy a gazdasági szabad­ság elve a magyar birtokpolitika terén csődöt mondott. Igen boldognak érzem magamat, hogy a t. képviselő urnak ezt az állítását tényekre való hivatkozással kétségbe vonhatom. Nem akarok félreérteni, nem akarom taga­dásba venni azt, hogy a gazdasági szabadság elve mindjárt a nemzet alkotmányos önrendelkezési jogának visszavétele után az egész vonalon túl­rohamosan, kellő átmenet nélkül léptettetett életbe, hogy a gazdasági szabadság elvét annak teljes merevségében alkalmazzák, oly vonatko­zásokban is, hol azok a gazdasági egyéniségek, akikre annak súlya ránehezedett, nem bírtak még kellő fejlettséggel a szabadság követelményeinek teljesítésére és alkalmaztattak anélkül, hogy meg­történtek volna azok az egyéb intézkedések, ame­lyek szükségesek arra, hogy a kisebb gazdasági ekszisztencziák a gazdasági szabadság légkörében megállhassák helyüket. (Igaz! Ugy van! a jobb­oldalon.) Ezt egyáltalában nem akarom kétségbe vonni. Fájdalom, különösen egyes vidékeken — és ebben a tekintetben legkevésbbé sem csökkenti sajnálkozásomat az, hogy ezek majdnem kizárólag nem magyarajku vidékek voltak — a gazdasági szabadságnak ez a kellő átmenet és előkészítés nélküli életbeléptetése igenis járt komoly következ­ményekkel, különösen a kisbirtokosok helyzetére vonatkozólag. Ezek a bajok azonban ma már jóformán leküzdötteknek tekinthetők. Ma már az a kép, melyet az élet, az utolsó 2—3 évtized fejlő­dése elibénk állit, nagyban és egészben a gazdasági szabadságnak előnyeit a hátrányokat messze túl­nyomó mértékben mutatja. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Ma már senki sem tagadhatja, hogy épen kisbirtokososztályunk a gazdasági szabadság légkörébe beleélte magát, abban fejlődik, abban hódit, abban virágzásnak indult. (Igaz ! Ugy van! a jobboldalon.) Hiszen a t. képviselő ur is beszéde további folyamán elismerte azt, hogy a magyar kisbirtokos­osztály virágzik, erőteljesen áll fenn; már pedig ha ezt elismeri, akkor azt hiszem, talán velem egyet­értőleg hajlandó lesz lemondani arról az első állítá­sáról, hogy a szabadság elve csődöt mondott. Hogy csak még egy megjegyzéssel tegyem teljessé a képet, én ma sem állítom azt, hogy ne­künk semmit sem kell tennünk abban az irányban, hogy a kisebb gazdasági ekszísztencziákat a szabad verseny légkörében erősítsük és támogassuk. Ellen­kezőleg a legnagyobb nyomatékkal állítom, hogy mindent meg kell tennünk, ami alkalmas utón erősiti őket ebben az irányban. Hiszen én mindig a legnagyobb hévvel tiltakoztam az ellen, és azt hiszem, minden magyar ember tiltakozni fog az ellen, hogy a liberalizmus szent elve azonosittassék azokkal a gazdasági irányzatokkal, melyek a gyengék iránti közönyösséget irták zászlójukra. (Helyeslés a jobboldalon.) A liberalizmus a gazdasági életben nem a kis ekszisztencziák, a gyengék iránti közönyben nyilvá­nul, hanem abban, hogy őket a szabadság fegyve­reivel akarjuk védeni és erősíteni, (Helyeslés jobb­felől.) abban, hogy a kisebb ekszisztencziák érde­két az ő erősítésük által, az ő nevelésük által és az­által kívánjuk biztosítani, hogy olyan eszközöket bocsátunk rendelkezésükre, amelyek erősekké te­szik őket is a szabad verseny légkörében, nem pe­dig abban, hogy béklyót rakunk kezükre. (Igaz ! Ugy van ! jóbbfelöl.) Aki a birtokpolitika kérdései­vel Magyarországon ugy akar foglalkozni, ahogy azt a magyar nép kívánja, várja és megérdemli, az ne rakjon béklyót a magyar nép kezére, az ne akar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom