Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.
Ülésnapok - 1910-636
636. országos ül&> 1916 június 15-én, csülÖrlökötl. JÖ3 tudom miféle bankház, hanem az állam fogja elárusítani, hogy ezzel majd az emberekből szükségképen kihal a játékszenvedély, aligha lehet. Es tegyük fel, hogy ez fog bekövetkezni: akkor meg igen jó erkölcsi eredményt értünk el, mert korlátoztuk a játékszenvedélyt, amely oly széles körökben harapózott el s akkor az a kis kár, amely esetleg előállhat, igen nagy erkölcsi hasznot jelent a nemzetre. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) És, t. ház, a másik indok — és ez igen érdekes — amiért én múlhatatlanul, nélkülözhetetlenül szükséges és sürgős feladatnak tartom, hogy ezzel a konczesszionált társasággal szakítsunk, a következő: Mikor ez a törvényjavaslat 1897-ben itt a házban tárgyaltatott, innen az ellenzéki padokról egyik azóta elhunyt kéjjviselőtársunk, Pichler Győző felállott és támadta ezt a javaslatot. Csodálatos látnoki lélekkel — nem ugy, mint az akkori pénzügy minister ur — előre látta mindazt, ami tényleg bekövetkezett. Előre látta ezeket a fényes fináncziális eredményeket, amelyekre nem kívánok rátérni. De előre látott egy más, nagyon érdekes jelenséget is, amikor azt mondta, hogy ennek az elzászi banknak nagyon is tiszteletreméltó ügynökei majd meg fogják rohanni Magyarországot, felvesznek hangzatos neveket és firmákat s a konczesszió tartama alatt nagy vagyonokat fognak szerezni. Én senkitől nem irigylem, hogy munkája nyomán minő vagyon keletkezett. De hogy Pichler Győzőnek ez a jóslata tényleg bevált, arról, ha méltóztatik ez iránt egy kissé tájékozódni, bárki könnyen meggyőződhetik. És épen ez juttatott nekem eszembe egy gondolatot. S e tekintetben nem értek egyet a t. pénzügyminister ur törvényjavaslatának indokolásával, ahol ő azt mondja, hogy az állami kezelésbe vételt is csak ugy lehetne megvalósítani, hogyha ezek a jelenleg konczesszionált elárusítók vinnék továbbra is az állami ^osztálysors játék darusításának az ügykörét. Én t. i. arra a gondolatra jutottam — nem magamtól, hanem más államoknál is láttam s gondolom, a t. pénzügyminister urnái is megvan e tekintetben a legnagyobb jóakarat — hogyha bármiféle ilyen állami jövedelmező jog megüresedik és az adományozható, azt az ón nézetem szerint nem szabad másnak adományozni, mint tisztán és kizárólag a harcztéren rokkanttá vált katonák; nak vagy az elesettek családjainak. (ÉlénJc helyeslés a baloldalon.) Én ezt törvényben kívánnám kimondatni, mert ha nem igy mondatik ki, akkor minden ilyen felbuzdulásnak vajmi kevés jelentősége lesz. Elvégre a ministerek is emberek, a képviselők is emberek és annyi nyomásnak vannak kitéve, hogy nekik maguknak kell hogy meglegyen az a hátvédjük, hogy azt mondhassák, hogy nem kivannak eljárni ilyen ügyekben, — legyen az trafik, korcsma, vasúti vendéglő, haditermény bankbizományosa, vagy osztálysorsjáték bizományosa — mert arra elsősorban a harcztéren érdemeket szerzett katonák vagy az elesett katonáknak családjai tarthatnak igényt. (Helyeslés a jobboldalon.) És amikor ezt Ausztriában egyes ministeriumok könyörtelen szigorúsággal tudják keresztülvinni, akkor nem látom semmi akadályát annak, miért ne legyen ez keresztülvihető Magyarországon is, amikor ebben a kérdésben úgyis mindnyájan egyet kell hogy értsünk. És ezen indokolás alapján újból kérem a t. pénzügyminister urat és az egész kormányt, ne méltóztassék ezt a törvényjavaslatot jelen alakjában forszírozni. Kérem a házat, hogy ezen indokokra is tekintettel, amelyeket előadtam és talán arra is, hogy akkor, amikor olyan súlyos adóterhekkel kell hogy jöjjön a t. pénzügyminister, ur — én belátom, hogy kell, hogy jöjjön és nincs senki közülünk, aki ezen súlyos terhek alól magát ki akarná vonni, mert az állam pénzügyi helyzete tényleg olyan, hogy a terhek egész sorozatát kell magunkra vállalnunk — akkor ne méltóztassék egy magántársaságnak, amely két évtizeden át úgyis állandóan 24 és ennél jóval nagyobb.osztalékot vágott zsebre, bármiféle indokokból továbbra is ilyen konczessziót adni, hanem utasítsa a ház a t. pénzügyminister urat, hogy tegye meg haladéktalanul az előkészületeket az állami osztálysorsjáték azonnali létesítésére, (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ha már felszólaltam, méltóztassék megengedni, hogy még egy kérésem legyen az igen t. földmivelésügyi és honvédelmi minister úrhoz és ez az aratási munkálatok zavartalan biztosítására vonatkozik. Tudom, hogy ebben a mostani irtózatos helyzetben, amákor hazánk biztonságáért a leggigantikusabb harcz folyik északon, lehetetlenség azt kérnünk, hogy onnét a harcztérről csak egyetlen egy katonát is a mezőgazdaság rendelkezésére bocsássanak. Ezt nem is kérjük. De mikor látjuk, hogy itt az ország belterületén különböző etape-knél, különböző kórházaknál egészséges emberek és azután különböző vállalatoknál, amelyeknek sikerült, nem tudom, hogyan, a hadi összeköttetést és a hadi jelleget önmaguk részére biztosítani, erdőüzemeknél, uradalmaknál, Industrie-Gruppe-knél a foglyoknak úgyszólván százai és ezrei hemzsegnek, ugyanakkor községeknek, szegény embereknek, akiknek kenyérkeresőjük ott vérzik a harcztéren, minden könyörgésük és kunyorálásuk mellett sem lehet embereket kapniok, akikkel az aratást biztosithassák: akkor komolyan kell kérnünk az igen t. kormányt, hogy sürgősen és tekintélyének teljes súlyával forduljon a közös hadügyminister úrhoz, hogy ha nem is állandóan, de legalább az aratási munkálatok zavartalan biztosítására a megfelelő munkaerőt nekünk rendelkezésre bocsássa. (Helyeslés a baloldalon.)
