Képviselőházi napló, 1910. XXX. kötet • 1916. junius 7–julius 15.

Ülésnapok - 1910-636

S36. országos ülés 1916 június 15-én, csütörtökön. 93 azokat a költségeket, amelyek a háború után ránk fognak hárulni. (Helyeslés a jobboldalon.) Ebből a czélból ugy a mezőgazdasági, mint az ipari termelés fokozására a legnagyobb súlyt kell fektetni. Ami a mezőgazdaságot illeti, méltóztassék elhinni, hogy a hazafiság megnyilatkozásánaknem legmegvetendőbb megnyilatkozása az, ha valaki két kalászt, két burgonyát és két szál füvet termel ugyanazon a helyen, ahol azelőtt csak egy termett. (Helyeslés a jobboldalon.) Mi rendesen átveszszük kritika nélkül azokat a jelszókat, melyeket Németországban hallunk, hogy agrárvédelmi rendszerünk teljesen bevált. A németek elmondhatják ezt, mert amióta az agrárvédelmet meghonosították, termelésüket igen nagy mértékben fokozták. ISÍem hiszem azonban, hogy nálunk ugyanilyen megnyugvással és ugyanilyen jogosultsággal mondhatnók ezt, mert azt látom, hogy mi ugyanezen védelem mellett mezőgazdasági termelésünket, talán a körülmények súlya alatt, talán más okokból, de nem tudtuk hasonló mértékben fokozni, sőt e téren bizonyos stagnálás állott be. De erős a bizalmam, hogy ez nem állandó állapot és hogy mezőgazdasági termelésünk, habár oly mesés emelkedésére,, mint amilyent 1875 és 1890 között elért, nem is gondolhatunk, még igen nagy mértékben tud fejlődni és igen nagy jövedelmeket tud a magyar közgazdaságnak juttatni. Én nem hiszem, hogy klimatikus viszonyaink tennék lehetetlenné, hogy a termelés nálunk intenzivebbé váljék, mert tudok egyes nagy gazdaságokat, melyek már most is elérik a német terméseredmények átlagát. Ha tehát a klima az egyik birtokon nem lehet akadály a termelésnek a német nivóra való emelésére, akkor azt általánosságban sem tudom elismerni akadálynak. Nem hiszem azt sem, hogy a helytelen birtokmegoszlás volna oka annak, hogy nem tudunk többet termelni, mert elvitathatatlan, hogy a nagybirtokok sokkal intenzivebben gazdálkodnak, mint a parasztbirtokok és hogy épen a nagybirtokok azok, amelyek a többtermelés terén leginkább közelitették meg azt a czélt, amelyet országosan el kell érnünk. De még azt sem hiszem, legalább a múltra vonatkozólag, hogy a tőkehiány lett volna az, ami mezőgazdaságunk intenzívvé tételét megakadályozta volna. A statisztikai évkönyvünkben kimutatott adatok szerint a magyar földbirtok többterhelése, a megszűnt terhek levonásával, 1901-től 1913-ig 5'25 milliárd korona volt. Ennyi tőke tehát mindenesetre rendelkezésre állt a mezőgazdaságnak, de nem látjuk nyomát annak, hogy ezek az összegek a földbe lettek volna fektetve, mert hisz ennek termelőképessége megfelelő módon nem növekedett. Hogy a szakképzettség hiányzik, az meglehet, de ez utóvégre csak megerősíti azt, amit ki akarok fejteni, hogy tulajdonképen a munkaerőnek nem eléggé kihasznált volta az, ami nálunk a mezőgazdasági termelés stagnálását okozza, hiszen a szakképzettség megszerzése is bizonyos munkát tételez fel, ami nálunk hiányzik. Látok azonban egy nagy okot, ami talán némileg megmagyarázza, ha nem is egészen, hogy miért nem emelkedett a mi mezőgazdaságunk is arra a magaslatra, melyet szerencsésebb körülmények között talán elérhetett volna. Ezt az okot abban látom, hogy mezőgazdaságunk már évtizedek óta teljesen fedezi az osztrák-magyar vámterület belső szükségletét és nincs semmi módja arra, hogy e terület határain túl is piaczra tegyen szert. En ugy látom, hogy 1875-től 1890-ig igen szépen emelkedett mezőgazdasági termelésünk, hiszen 15 millió mmázsa búzáról 40 millió mmázsára tudtuk azt felemelni. Megszűnt azonban ez a fejlődés akkor, amikor Németország elzárkózási politikájának következtében nem voltunk többé képesek mezőgazdasági termékeinket a külföldön elhelyezni, amikor tehát äz a helyzet állott elő, hogy a magyar mezőgazda azzal, ha országosan többet termelt volna, tulajdonkéjien csak túltermelést idézett volna elő, ami azt jelentette volna, hogy több befektetéssel, több munkával kevesebbet keresett volna, mint annak előtte. Én ugy hiszem, hogy ha az agrár vámok nálunk nem idézték elő ugyanazokat a hatásokat, mint Németországban, ennek főoka az, hogy abban az időben, amikor a fokozott agrár védelem életbe lépett, Németországnak sok millióra menő behozatala volt mezőgazdasági terményekben, mig nekünk némi kivitelünk. A német gazdaközönsóg vezetői tehát tudták, hogy ha termelését fokozzák, ha 50—100°/o-kal is többet termelnek, mint azelőtt, áraik romlani nem fognak és ugyanarra a keresetre fognak a jövőben is számithatni, nálunk azonban a helyzet egészen más volt. Nálunk a belső piacz telitve volt, kifelé menni nem tudtunk és igy a többtermelés csak arra vezetett volna, hogy többet produkáltunk volna, mint amennyire piaczunk volt, az árak tehát ennek következtében sülyedtek volna. Ezért tartanám igen fontos dolognak, ha sikerülne a Németországgal való gazdasági közeledés eszméjét legalább / is bizonyos vonatkozásokban megvalósitani. Én ugy hiszem, hogy azt az elvet kellene e tekintetben felállítani, hogy ejtsük el a Németország és AusztriaMagyarország közötti elzárkózást azokban a czikkekben, melyekben még együttesen sem tudjuk a közös szükségletet fedezni s amelyekben egyik állam sem képes arra, hogy saját termelését annyira fokozza, hogy ezzel a másiknak fogyasztását teljesen magához ragadja és a másik termelését tönkre tegye. Én azt hiszem, hogy az összes mezőgazdasági czikkek ebbe a kategóriába tartoznak és ugy hiszem, hogy Németország saját termelésének minden veszélyeztetése nélkül eltörölheti ezeket a vámokat és azokat az egyéb elzárkózási rendszabályokat, melyeket velünk szemben