Képviselőházi napló, 1910. XXIX. kötet • 1916. január 28–február 28.

Ülésnapok - 1910-621

50 621. országos ülés 1916 február 4-én, pénteken. jobb- és a baloldalon.) mint ahogy mi megvédtük ezt a földet az ellenség pusztításaitól. Csak dolgoznunk kell, mint ahogy dolgozunk is és ez a föld megadja nekünk mindazt, amire a háború sikeres folytatása czéljából szükségünk van és kiéheztetésünk marad, ami volt, dőre ábránd, hajótörött államférfiak hazug reménysége, (ügy van ! ügy van ! Élénk helyeslés a bal- és a jobboldalon.) De mi nem elégedhetünk meg azzal, hogy szükséget ne szenvedjünk. Nekünk annyit kell termelnünk, hogy termelésünk zavartalanságáról ellenségeinket is meggyőzzük, (ügy van! Úgy van !) hogy felrázzuk őket abból a narkózisból, amely hatalmában tartja, hogy meggyőzzük őket arról, hogy reménységük utolsó horgonya is üvegből van, mely a mi ásóink és kapáink csapása alatt ép ugy elpattan, mint ahogy fegyvereik kicsorbultak a mi fegyvereink erején. (Élénk helyeslés és taps a bal- és a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök." Szólásra ki következik ? Vermes Zoltán jegyző: Sándor Pál! Sándor Pál: T. képviselőház! A háború kitörése óta e házban még nem szólaltam fel. Azt hittem, hogy kikerülhetem ezt. (Halljuk! Halljuk !) Nem tartom ugyanis helyesnek, hogy ilyen rettenetes időkben a ház sokáig tanácskozzék és amennyire lehetett, tartottam magamat a ministerelnök ur szavaihoz, hogy ne rekrimináljunk, legyünk- bajtársak és munkatársak. (Helyeslés jobb/elől.) Azt hiszem, senki sem tehet nekem szemrehányást, hogy bármely irányban agresszív hittem volna a háború kitörése óta. Még azokat a viharokat is, amelyek ebben a házban a kereskedők feje felett elvonultak, hagytam dühöngeni, még azoknál sem szólaltam fel. Ha ma mégis felszólalok, ne méltóztassék szerénytelenségnek venni, hogy az ebben a házban sokszor megtámadott kereskedelmi osztályt veszem védelmembe ugy, amint azt valóban megérdemli. (Halljuk! Halljuk!) Remélem, a t. ház nem fogja rossz néven venni, ha az, amit mondani fogok, nem fog teljesen egyezni mindazzal, ami e parlamentben a kereskedőkről elhangzott, de hiszen a parlament feladata épen abból áll, hogy egymás nézeteinek kicserélése után az ország tisztán láthasson. Én megígérem, hogy nem fogok sokat sem a Duna, sem a Tisza szabályozatlan részeiben eviczkélni, nem fogok eltérni a tárgytól, csak ott, ahol okvetlenül szükséges. (Halljuk! Halljuk!) Én a ministerelnöki jelentéseket köszönettel veszem tudomásul, köszönettel pedig-azért, mert meg vagyok győződve, hogy bárki lett volna kormányon, kötelességét teljesítette volna ezekben a szomorú időkben és megtette volna mindazt, amit egész férfi a maga erejéből megtehet. (Helyeslés jobbfelöl.) Hogy tévedések, hibák fordultak elő, az igaz. És ha ezekre a hibákra és tévedésekre visszatérek, teszem ezt azért, mert a háborúnak még nincsen vége és a multakon még okulhatunk a jövő évi termésnél, nehogy "abba a helyzetbe kerüljünk ismét, amelybe már kétszer jutottunk. Ezen két téma körül fog forogni beszédem és nagyon kérem a t. képviselőtársaimat, legyenek kegyesek, ha az olykor nem találkozik is tetszésükkel, türelemmel meghallgatni. (Halljuk ! Halljuk !) A drágulás okait én négyötöd részben természetes okokban látom és talán csak egyötöd részben ezen okokon kivül. Tény az, amit itt hangoztattak, hogy az országnak két olyan rossz termése volt, melynek számadatairól ma sem vagyunk egészen pontosan tájékoztatva, de amelyet azonban keményen megéreztünk. Érezte ezt a terméshiányt különösen a főváros, — mert a vidéken még valahogy segítettek magukon az emberek, s amit megtermesztettek, azt megtartották maguknak — de a városiak nem rendelkezhettek más felett, mint készpénz felett, ugy hogy a városban az áruhiányt leginkább megérezték. Hozzájárul ezen körülményhez még az is, hogy rossz termésünk daczára különösen az utolsó évben — azt hiszem, ezt mindnyájan tudjuk és meg lehet mondani — Németországot igen erős mértékben kénytelenek voltunk segíteni. Ennek folytán, miután mindenki félt, egyszerre szerezte be szükségletét. Mit jelentett az, hogy egyszerre szerezte be szükségletét ? Olyan ez, mint a szinházégés, ahol mindenki egyszerre egy kapun akar kijutni. Itt is mindenki meg akarta magát óvni, lehetőleg egy évre, vagy még továbbra is. Mindenki attól félt, hogy éhen fog halni. Hozzájárult ehhez a kormány azon intézkedése, hogy a második évben előírta, hogy mindenkinek jogában van, gondolom szeptember 15-ig, szükségletét egy évre beszerezni. Ez prolongáltatott október 31-ig. Miután az emberek azt hitték, hogy ezentúl nem kapnak többé kenyérmagvakat, beszerezték az egész szükségletet. Legyünk őszinték; én tudok egy esetet, ahol egy igen előkelő család szalonjában — saját magam láttam — 29 zsák liszt volt felhalmozva. (Mozgás baljelöl.) Talán ma is ott tartják még. (Felkiáltások a, szélsőbaloldalon : Eladták !) Ez jellemzi az egész országot. Én meg vagyok róla győződve, hogy ha éhínségről beszélünk, az csak mesebeszéd. Az éhínség veszedelme megvan a munkásoknál (Igaz! ügy van ! balfelöl.), akik nem voltak képesek arra, hogy az évi szükségletet beszerezzék, (Igaz ! Ugy van ! balfelöl.) de hogy a városi lakosság többsége ellátta magát az egész évre, arról meg vagyok győződve. Ha mindenki bevallaná, hogy mennyi lisztje van odahaza titokban, sokkal több jönne ki, mint amennyire a családoknak szüksége van. Ez igy van az egész vonalon. Igen sokszor tréfából csináltuk meg a statisztikát és mindig a duplára jött ki. A munkásoknál ez a baj fennforog, mert azoknak nincs kapitálisuk s azok nem tudták a. szükséges mennyisége előre beszerezni. A drágulás másik oka a vasúti forgalom hiányai. Mint méltóztatnak tudni, nálunk békeidőben is igen kevés vaggon van. A Magyar Államvasutak minden évben ankétet tartanak, hogyan